Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Boots Electric - Honkey Kong
(Dangerbird Records)
Jesse Hughes elkészítette második szólóalbumát, amit az előzőtől eltérően a Boots Electric művésznéven jelentetett meg. A számtalan becenévvel rendelkező zenészt (The Devil, Boots Electric, The Fabolous Weapon) legtöbben a pár éve hazánkban is koncertező Eagles of Death Metalból ismerhetik, amelynek zenei világa erősen felismerhető a frissen megjelentetett Honkey Kong című lemezen, viszont sikerült attól még buzisabbra vennie a figurát.
Josh Homme gyerekkori cimborája, ő segített neki - máig érthetetlen megfontolásból - az Eagles of Death Metalra keresztelt zenekart összehozni. Velük három albumot dobott össze és megalkotta egészen sajátos, szexuálisan túlfűtött, seggrázós rock and rollját. Semmi bonyolult nem volt az EoDM zenéjében és pont ezekkel az egyszerű, bulizós rock számokkal érdemelte ki a nemzetközi kritikusok, de főleg a koncertjárók elismerését.
A Honkey Kong ezt a vonalat viszi tovább és még legalább 15 fokkal csavarta fel a fűtést a stúdióban. Az egész lemezről üvölt a tesztoszteron túltengés és a vágyakozás női melltartók elkapására a színpadon. Az eddigi EoDM hangzástól igyekezett valamennyire eltérni, nagy részben középtempós számokkal operálni, nagyon sok prüttyögős szintihanggal díszítve. A folyamatos szexuális töltet néhol már annyira átesik a ló túlsó oldalára, hogy felmerül bennünk a kérdés: vajon ez most egy coming out akar lenni vagy tényleg ennyire buzisan csajoznak a bajszos rockzenészek manapság?
A végeredmény egy kifejezetten kétarcú, ellenben jópofa, táncolható, szexi, de egyáltalán nem bonyolult anyag lett. Igaz, akad kifejezetten izzadságszagú, a gyatra énekkel már-már a röhejesség határát súroló dal (No Fun) és olyan számok is, amik hallatán képtelenek vagyunk elvonatkoztatni saját zenekarától (Speed Demon, Dreams Tonight, Oh Girl, I Love You All The Thyme), viszont a többi tényleg más magasságokba emeli a fentebb említett seggrázós rock and roll fogalmát. Pont a szintetizátor erőteljes beépítése a dalokba az, amitől a többi szám nem az EoDM, hanem Jesse Hughes saját attitűdjét és stílusát jellemző alkotás. A You’ll Be Sorry katartikus végszava, a Trippy Blob teljesen infantilis prüttyögése, a Complexity csizmacsattogásra gerjesztő gitártorzítása a maga olcsó dobgépével és a szinte közösülésként ható, elsőként kiszivárogtatott Boots Electric Theme, amelyet Homme feleségével, a Distillers énekesnőjével, Brody Dalle-lel készített. A hab a tortán végül a Swallowed By The Night lett, amelynek látszólag semmi keresnivalója ezen a lemezen a maga countrys hangzásával, mégis pont ettől, a hegedűs, folkos balladától lesz az album egy kerek egész és tudatosítja bennünk, hogy a Honkey Kong nem akarja megváltani a világot, nem fognak róla évtizedek múlva beszélni mivel nem is ez a célja, hanem a szórakoztatás. A lényege, hogy az ember a lemezt hallgatva fülig érő vigyorral rázza a seggét az utcán sétálva, majd vihogva meneküljön az őt lebuzizó kopaszok elől.
