2011.11.02. 19:04 – Lángoló Gitárok

Hét év után új Sickratman-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A nagy én címmel hét év hallgatás után megjelent a második Sickratman-nagylemez. A dalok.hu által forgalmazott albumról, illetve a 2004-ben megjelent Buzi-e Vagy? lemezhez viszonyított változásokról így nyilatkozott Paizs Miklós, azaz maga Sickratman. "Először is más a hangzás: az első lemezen szerkesztett zene, a másodikon élőben följátszott hallható, aztán az első lemez Titusz-dominanciájával szemben ez a lemez Szántófaszi dominanciájú. Továbbá míg első lemezemen a nagyobb, társadalmi kérdések foglalkoztattak, nemzethalál, ilyenek, addig új albumomon az emberi lélek mikrorezdüléseit vizsgálom, nem lankadó odaadással." Paizs a tagcserékkel kapcsolatban hozzátette: "A zenekar maradéktalanul kicserélődött. Egy gitáros (Rigó) helyett lett két másik (Szántó Faszi, Viktor), a világ 5. legjobb basszerosa (PG) helyett egy első zenekaros csikó (Albert), és a lábdobszólista (Viktor) helyett a dobosmasztodon (Farkasember), majd annak a fia (Kisfarkasember), és hát hét év alatt végeredményben én is kicserélődtem." Az albumhoz természetesen lemezbemutató is jár: november 8, Gödör. Aki esetleg nem lenne képben Sickratman munkásságával, hajtás után adunk néhány támpontot.

A Bëlga tagjaként, annak egyik nagy slágerével:

Hírhedt szólódalának klipje:

Itt meg egy másik:


pop hiphop hír sickratman



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása