2011.12.03. 12:10 – gihi

A zene őszinte és törékeny – Anormal Sessions-interjú Vandad Kashefival

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vandy.jpg
Vandad Kashefi nem átlagos filmrendező, az ő klipjei élőben születnek, élőben szól a zene és az élmény is olyan, mintha ott állnánk a zenekar mellett. Készített már videót Palya Beának, a Singas Projectnek és Alba Hyseninek is, és hamarosan együtt fog dolgozni többek között a Quimbyvel és Harcsa Veronikával. Vele beszélgettünk a terveiről és az Anormal Sessionsről.

Budapesten beszélgetünk, évek óta itt élsz, de mégis, hogyan kerültél ide?
Pater Sparrow-val együtt jártunk a London Film Schoolba egyetemre Londonban, mind a ketten film szakon végeztünk, majd egymás projektjein kezdtünk el dolgozni és nagyon jó barátok lettünk. Kiderült, hogy vannak közös barátaink, akik mindig is be akartak minket mutatni egymásnak, aztán végre magunktól sikerült. A köztünk lévő kreatív közösség mindkettőnkre inspiratívan hat. Miután lediplomázott Londonban hazajött, és én is elkezdtem azon gondolkozni, hogy hova is költözzek. Tokióba készültem, vagy Berlinbe, vagy Lisszabonba, szóval utazgattam és akkor kerültem Budapestre. Rengeteg kreatív és inspiráló emberrel találkoztam a városban, végül itt is maradtam.

Zenei projekted az anormal sessions keretében élő zenei videókat forgatsz hazai zenészekkel. Honnan jött az ötlete az ilyen stílusú élő videók készítésének?
Zenészek és művészek között nőttem fel Londonban és magam is készítettem kísérleti zaj zenéket. Amikor Budapestre jöttem már filmrendezőként dolgoztam, de a zene szerelme velem maradt. Még két évvel ezelőtt egyszer egy szűk körű, amolyan baráti koncerten voltam, ahol a zenekar egyszer csak abbahagyta a koncertet miután a zongorista távozott a színpadról, mert túl részeg volt ahhoz hogy játsszon. A közönség legnagyobbrészt baráti zenészekből állt, így egy idő után valaki odalépett a zongorához és elkezdett játszani. Őt mások is követték és egyre léptek fel a színpadra a zenészek, míg a hallgatóság a rögtönzött koncert láttán hirtelen nem is tudta ébren van vagy álmodik. De a katarzis akkor jött el, amikor Judie Jay senkihez nem hasonlítható hangján beleénekelt a mikrofonba. Akkor, ott, abban a pillanatban csodát éltem át, ami ismét eszembe juttatta az élő, nem tervezett, váratlan zene erejét. Ez az élmény aztán sok további élményhez kötődött, amíg megszületett bennem a vágy, hogy élő zenei videókat forgassak. A zene az összes művészeti ág közül talán az írás mellett, amely a leginkább a pillanatban születik. Csak kiadjuk a hangot és megtörténik, azonnal, a pillanatban. Ettől őszinte lesz és törékeny, hiszen amint megtörtént, máris visszavonhatatlan, múlt pillanat, esemény.

 

Alapvetően az interneten minden össze van kötve mindennel. Én egy angol-amerikai-perzsa vagyok, aki Magyarországon él. Amikor az interneten zenét nézek, azon veszem észre magam, hogy inkább az élő felvételeket keresem a klipek helyett. A csoda egy pillanatát rögzítették ezek a felvételek, ami magával ragad, de ugyanakkor hiányolom belőlük a rendezői kreatív jelenlétet, amiből olyan vizuálisan gazdag videók készülnek, mint például Gondry, vagy Cunningham klipjei. Mindig is érdekelt, hogy ezt a két technikát hogyan egyesíthetném. Hogyan érjek el valamit vizuálisan, de élő zenével körítve úgy, hogy közben egy eseményt rögzítek, ami egyszeri és visszavonhatatlan. Az operatőrök élőben veszik fel a zenészeket, mert ebben lehet elcsípni a zene igazi, őszinte esszenciáját. Olyan szintre helyezem a filmet, ahol nem a narráció a lényeg, hanem a ritmus, a harmóniák, képek a képeken, szimfonikusan.

Mi alapján választod ki az előadót, akivel dolgozni szeretnél?
Minden előadónak, stílusnak megvan a saját színe és összetétele. Nem produktív olyan keretek közé szorítani őket, amiben nem tudnak működni. Nem hiszem például, hogy Gondry jól boldogult volna a Nine Inch Nailsszel. Én ennél igyekszem rugalmasabb lenni, de matematikusan és absztrakt módon gondolkozom, próbálok változni és alkalmazkodni. Arra törekszem, hogy amit létrehozok, sose legyen unalmas, mert ebbe a műfajba könnyen bele lehet szorulni és nem akarom ismételni magam.

Kikkel valósítjátok meg a videókat?
Szerencsés vagyok, mert a projekt kapcsán sok tehetséges alkotóval dolgozunk együtt. Igyekszem a zenekarhoz és az ötlethez legjobban illeszkedő alkotókat megtalálni a forgatásokhoz, az optimális együttállást. Rendszeresen forgatok megszokott operatőrökkel: a Cannes-t többször megjárt Erdély Mátyással, a technikai gondolkozású Győri Márkkal és Csepeli Eszterrel, aki a legújabb generáció egyik legjobbja, de dolgoztam a szintén új generációs operatőrrel, Rév Marcellel és Garai Gáborral is. Kastner Judit gyártásvezető a forgatások háttér motorja. De nem csak filmes területekkel keresem a kapcsolatot, Pasztircsák Larissza iparművésszel, a Mrs Herskin tervezőjével például már egy következő projekten dolgozunk.

Mi az anormalsessions.com?
Az anormalsessions.com az a blog jellegű weboldal, ahol a saját produkcióban készülő zenei videókat publikáljuk. Az oldal emellett állandó, napi tartalmat is szolgáltat, a vendégszerzők által és általam írt blog bejegyzésekkel. Főleg zenei és vizuális témákat érintünk és arra törekszünk, hogy egy gazdag, állandó archívumot hozzunk létre a friss és inspiratív zenei és vizuális munkáknak.

Milyen előadókkal forgattál eddig és milyen terveid vannak még kilátásban?
A weboldalon fellelhető videók között olyan előadók találhatók, mint Alba Hyseni, a Singas Project, Palya Bea, de már készül a videó Lajkó Félixszel, a New York-i rapperrel Illspokinn-nel, Berger Dalma új formációjával, a Volkova Sisters-el. Hamarosan elkezdünk forgatni a Quimby együttessel, Harcsa Veronikával és még sok más előadóval.

Mit tervezel, meddig maradsz az országban?
Az utóbbi években a pénzek még nehezebben jutnak el ide, így ismét elkezdtem felvenni a kapcsolatot New Yorkkal és Londonnal, de azt tervezem, hogy itt fogok élni. Ma nincsenek földrajzi korlátok.


interjú videó anormal sessions



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása