Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hodosi Enikőt már egyik-másik oldaláról megismerhettük, elég csak a Neo zenekar dalszerző-énekes tagjaként, illetve az Occam-lemez, majd zenekar közreműködőjeként gondolni rá. Most azonban Manoya álnéven elindítja azt a szólókarrierjét, amiről eddig hallani sem akart. Első, nagyközönségnek szánt dala, a Rebirth most debütál itt a Lángoló Gitárokon. (Fenti fotó: mush.hu/Mohai Balázs)
Milyen zenét várhatunk tőled? Egyáltalán be tudod skatulyázni?
Témájában és üzenetében egyértelműen életigenlő, mégis néha melankolikus hangvételű dalokat írtam az elmúlt 10-12 év során. A műfaji besorolás viszont már nem olyan egyszerű az esetemben, mert sokféle zsánert érintenek a dalok. Ugyanúgy fellelhető az angolszász pop, a ‘woodstock-i’ folk-rock lenyomatai, mint a misztikusabb keleti motívumok és mantraszerű képződmények. Úgy is mondhatnám, hogy találkozik a vad nyugat a bölcs kelettel. Lesznek a lemezen balladisztikus, jazzes és könnyebben emészthető popdalok is, mégis úgy érzem, hogy az albumot jellemző zenei filozófiát tekintve sikerült valami rám jellemzőt alkotni.
Mitől lesz Hodosi Enikő-s a zenéd?
Talán attól, hogy Manoya valójában Hodosi Enikő!? Ami leginkább közös bennünk, bennem és a dalaimban, az a transzformátor szerep. Valahogy egész eddigi életemben jellemző volt rám, hogy bár első ránézésre talán egy nyugodt, kiegyensúlyozott humanoid szerkezetnek tűnök, közben bennem és körülöttem is folyton nagy átalakulások, feszültség-átdolgozások és 180 fokos fordulatok történnek. Ez mindenképpen kihat, sőt beleég a zenémbe. Viszont a velem született derűlátásnak köszönhetően a sokszor fájdalmas átalakulások végeredménye mindig valami jobb, mint, ami volt, így a zeném is nélkülözi a komorság vagy pesszimizmus minden árnyalatát, és inkább megoldásokat kínál, legalább is üzenetét tekintve.
Ha bepillanthatnánk a dalszerzési folyamatba, mit látnánk? Az occamos Lázár Tiborral ketten dolgoztok a lemezen, vagy más is részt vesz benne?
A többségét gitáron írom, ritkábban zongorán. A dallamívek és a téma általában egyszerre és könnyedén születnek, de a szöveg folyamatosan alakul, azt szoktam utoljára hagyni. A többéves szövegeimet például mind átírtam már legalább egyszer. A sok-sok dal mellé a mai napig írunk újakat, mostanában közös szerzemények is születnek; Tibi szerényen előáll egy-egy hatásos looppal vagy egy jól eltalált zongoraakkord-sorral, és akkor az lesz a kiindulópont. Azt tudni érdemes, hogy Tibi egy univerzális, sokat hallott zenész, így hál' istennek fél szavakból is érti, hogy melyik dalból mit szeretnék kihozni, mit hallok bele, máskor meg ő áll elő olyan ötlettel, hogy legyen egy dalban tuba kíséret, vagy legyen egy dalnak wonkys/hip-hopos üteme, miközben folknak indult. A Manoya-lemezen tehát aktívan ketten dolgozunk Tibivel, közösen végezzük a hangszerelési és a produceri feladatokat, ő a hangmérnök is. Alkalmanként azért bevonunk egy-egy vendégzenészt, hiszen törekszünk arra, hogy a hangszeres részeket élő emberi kezek játsszák: néhány dalban a gitározást én is szívesen bízom inkább profikra, így a gitáros poszton szerepelni fog a lemezen Kovács Bálint illetve Vigh Dávid. Van egy dal, amelybe tubát vettünk fel Rózsa Istvánnal, egy másikban Premecz Matyi hammond orgonán kíséri végig az énekdallamot. Egy dalban Répási Iván basszusgitározik, két másikban Póta Gyuri nagybőgőzik, Kerek István hegedűn és brácsán játszik. Operálunk még hárfával, tibeti hangtálakkal, gerjesztett frekvenciákkal, a háttérben mormoló ősi mantrákkal, és hát vannak olyan „vendégzenészeink”, mint a kavicsok, gyufaszálak, a tóba csobbanó halak, és egyéb zajforrások. Izgalmas az élet, mi pedig sosem unatkozunk! Dalszerzés és hangszerelés közben lényeges számomra, hogy minél kevesebb legyen a prekoncepció és az elvárás, viszont annál több intuitív zenei gondolat uralkodjon a dalokban.
Mesélj a szövegekről egy kicsit! Nem tűnsz nagyon exhibicionistának, egyáltalán mennyire engedsz betekintést a saját világodba?
Először is, a lemez dalai angolul szólalnak meg. Valahogy sosem volt kérdés, hogy angolul, és nem magyarul írom meg a lemez anyagát, pedig imádom és tisztelem az anyanyelvemet. Talán túl szép ahhoz, hogy használni merjem, fel kell nőnöm még hozzá. A szövegek elég bensőségesek, néha talán túl személyesek is, de mindig igyekszem eljutni bennük, általuk, valamilyen általános konzekvenciára. Néha feltárnak egy-egy problémát vagy jelenséget, ami a legtöbbünket érint. Máskor pedig csak ábrándozom a szavakon, és csodálom mindazt, ami van. De tovább nem is fejtegetném a dalszövegeket, hadd mondjanak mindenkinek mást és mást.
Mióta érlelődnek benned dalok?
A dalok nagy része már azóta érlelődik bennem, hogy először gitárt fogtam a kezemben. Az kb. 16 éves koromban volt. Ez jópár év és rengeteg dal. Ezekből felhasználtunk párat a Neóban, aminek 2003 óta vagyok tagja és társ-dalszezője. Még így is sok maradt, és azóta is majdnem hetente íródik valami új, mégsem nehéz válogatni közülük. Most már könnyedén kidobom azt, amelyiket idejét múltnak vagy egyszerűen kiforratlannak érzem.
Kiknek szólnak a dalaid?
Egyfajta belső párbeszedként szokott indulni. Eleinte sosincs a dalban szándékosság, nem akarok velük semmit, csak arra figyelek, hogy örömben szülessenek vagy azzá alakuljanak. Aztán a szövegek hozzátesznek valamilyen verbális mondanivalót, amik a bennem megért tapasztalatokból, együttérzésből vagy valamilyen ráeszmélésből táplálkoznak. Ez lehet, hogy egy szubjektív magánügy, mégsem akarom megtartani magamnak, mert szerintem az emberek inkább hasonlóak, mint különbözőek, ezért tudom, hogy ezek a dalok bárkiben megpengetik a megfelelő húrokat.
