2011.12.21. 10:00 – Lángoló Gitárok

Angol nyelven jelentkezik jövőre a Belga

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jó ideje nem jelentkezett új dallal és új videoklippel a Belga, most azonban hamarosan mindkettőből lesz, ráadásul angol nyelven. Erről a minap a Recorder számolt be, a blognak nyilatkozó zenekar tagjai elmondták, már jó ideje foglalkoztatja őket a nemzetközi megmérettetés gondolata, ám eddig ennek főleg nyelvi akadályai voltak, egész egyszerűen nem találták meg a kellő embert, aki méltóképpen angol nyelvre adaptálná a srácok szövegeit, pláne azok hangulatát és egyebeket. Végül idén nyáron egy új keletű barátságnak köszönhetően egy magyar-amerikai fiatalemberrel megkezdődött a közös munka, aminek eredményeként a tervek szerint a jövő év elején megjelenik az első angol nyelvű Belga-szám. Mivel a zenekar állítása szerint jó nevű amerikai és ausztrál promoterek azt tanácsolták nekik, hogy ne csak dalt, hanem videoklipet is küldjenek, amennyiben ki akarnak lépni a nemzetközi porondra, ezért az együttes klipet is készít a régi-új számhoz, ami a tervek szerint január közepére készül el. A Belga legutóbbi, galambos videoklipjéről majdnem pontosan egy évvel ezelőtt itt írtunk, de a lapozás után is látható.


pop hír belga



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása