2011.12.24. 11:00 – gihi

Indokolt káosz – Esti Kornél-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Itt a Lángoló Gitárokon már bemutattunk két dalt az Esti Kornél új lemezéről, a Boldogság, te kurváról. Az albumot december 26-án elsőként az A38 Hajón mutatja majd be élőben a zenekar. Ezért ültünk le a zenekar három tagjával, Lázár Domokos és Veres Imre gitárosokkal valamint Nagy István énekessel, hogy meséljenek a lemezkészítésről, dalszerzésről és arról, milyen öt éve folyamatosan szemtelenül fiatal zenekarnak lenni, pedig időközben teljesen felnőttek. Amúgy aki lemaradt volna a dalokról, amik folyamatosan kerültek fel a zenekar Youtube csatornájára, azoknak lejátsszuk (egy híján) az összeset az interjú végén.

Mi volt az, amit az első lemez után elhatároztatok, hogy a következőn máshogyan fogjátok csinálni?
Lázár Domokos: Az első lemez után eldöntöttük, hogy a keverést nem engedjük ki a kezünkből.
Nagy István: Mivel egy külső producer egyszerre több zenekarral is dolgozik, nem feltétlenül van ideje arra, hogy ott üljünk vele és együtt kitaláljuk, mit is szeretnénk, hanem e-maileken keresztül küldözgetjük a véleményünket, ami nagyon körülményes.
LD: A felvételt nyilván nem tudtuk volna egyedül megoldani, mert nincs meg hozzá sem a technikánk, sem a szaktudásunk, de a keverésről tudtuk, hogy mennyire körülményes és lassú, ha nem a mi kezünkben van. Ez az elképzelés szerintem nagyon jót tett az anyagnak és nem utolsó sorban a lelkiállapotunknak is. Ráadásul sokkal gyorsabban ment a munka és végül is mondhatjuk, hogy olyan lett ez a lemez, amilyennek mi akartuk.

Végül ti ketten lettetek a lemez producerei.
LD: Bizonyos dalok nagyon bénán voltak hangszerelve az első lemezen, ráadásul azóta háromgitáros felállásra váltottunk és a hangszerelésre nagyon oda akartunk most figyelni. Annyira sok hangszer és hang szólal meg egyszerre, hogy hangra pontosan kitalálunk mindent a próbákon. Ez az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük az öncélú káoszt. Egy producer ebben biztosan tudott volna segíteni, de a hangszerelésre már a számok kidolgozásakor is komoly figyelmet fordítottunk, így annyira nem éreztük indokoltnak egy külső ember bevonását a stúdiómunkálatokba.

Hogy tudtatok külső és belső fül is lenni egyszerre?
LD: Külső fülként valóban nem tudtunk működni. Én csináltam a technikai részt, Pisti sokszor belehallgatott, ő koncepciókban gondolkodott. Volt, hogy megfordítottunk éneksávokat, torzítottunk, jól tudtunk együttműködni. Az volt a koncepció, hogy ne csináljunk lehetetlen dolgokat, tehát egy-két részletet leszámítva szeretnénk, ha élőben is hasonlóan szólalnának meg a dalok.

Akár Lovasi Andrásnak, akár másnak megmutattátok?
LD: Andrásnak, aki ugye kiadta az első lemezünket, elküldtük, meghallgatta, nagyon kedvesen állt a dologhoz. Azt mondta, hogy sokat fejlődtünk és hogy tökjó anyag lett. Őt egyébként, mint kiadót kerestük meg ismét, de ezt a dolgot most nem tudta vállalni. Két év alatt is sok minden megváltozott a lemezkiadás terén, teljesen érthető, ha a kiadók már inkább csak a biztos profitot hozó zenekarokat merik bevállalni.
Veres Imre: Munka közben nem nagyon volt időnk megmutatni másoknak, többek között azért sem, mert eléggé meg volt kötve a kezünk a határidők miatt. Nyáron kezdtük el a felvételeket, de már akkor is késésben voltunk. Az volt a cél, hogy még ebben az évben megjelenjen, ehhez bele kellett húzni. Össze kellett hangolni az időbeosztásunkat és benne volt, hogy elcsúszunk, de szerencsére sikerült időben elkészülni.

Miért éppen a Pannónia Stúdiót választottátok?
LD: Technikailag ez a legjobb stúdió, és nem is véletlen, hogy rengeteg, nálunk sokkal ismertebb produkció is ott dolgozik.
NI: Ott bármit lehet. Ha én az erősítőbe akarok énekelni egy gitárpedálon keresztül, akkor három perc múlva már forog is a felvétel.
LD: A következő lemezt is ott szeretnénk elkészíteni.

A Boldogság, te kurva lett a lemez címadó dala, miért éppen ezt választottátok?
LD: Sokat gondolkoztunk a címen, jöttek az ötletek, többek között Pisti és a menedzserünk javasolta ezt is, végül azért választottuk, mert ez a cím majdnem az összes dal lényegét „leírja”.
NI: Alapvetően két olyan szó került egymás mellé, amiket együtt nem használunk. Az eddigi visszajelzések alapján sokaknak megakadt a szeme ezen címen.
LD: Biztosan lesznek olyanok, akik fellengzős művészkedésként értelmezik ezt a címet, nyilván sokfajta hozzáállás van. Én úgy látom, hogy talán mostanában van is egy olyan trend a magyar zenei gondolkodásban, hogy ami már egy kicsit szomorúbb, mélyebb dolgokról szól, az egyben erőltetett is. Nyilván, akik így gondolkodnak, azoknak nem fog tetszeni a „boldogság, te kurva”.

A szemtelenül fiatal zenekar jelzővel illetnek titeket már 5 éve, most ezek a dalok is a szemtelenül fiatal közönségnek szólnak?
LD: Nem hiszem, hogy ezek a dalok, szövegek csak a mi korosztályunknak jelenthetnek valamit. Nincsen előre meghatározott célközönségünk, nem akarunk a generációnk szószólói lenni, messiás szerepet vállalni. A koncerteken azt látjuk, hogy nem csak a gimnazista korosztály kíváncsi ránk, sokszor nálunk jóval idősebb emberek is odajönnek egy-egy koncert után és gratulálnak.
VI: Soha nem akartuk pozícionálni a zenekart, hogy csak olyan dalokat írunk, csak úgy hangszerelünk, hogy megfeleljünk bárminek. Mindig azt csináltuk, ami jött belőlünk, és amit ebből a sok minket érő benyomásból össze tudtunk rakni.

Nekem az első lemezen is túl sok volt a zene, túl hosszúak voltak a számok, ez mostanra már tisztult, de még mindig túl sűrű és tömör, erre mennyire sikerült figyelni a dalszerzés közben?
LD: Ha őszintén belegondolok, tényleg sok olyan dal van, ami nagyon tömör és sok minden szól egyszerre. De ha káosz van, akkor az indokolt káosz és ez fontos előrelépés például az előző lemezhez képest.

Azt mondtátok, hogy a lemez címe tükrözi a dalok hangulatát, akkor milyenek is ezek?
LD: Ez egy eléggé szomorú lemez lett. Én inkább akkor írok dalokat, amikor rossz passzban vagyok. Amikor boldogság van, kevésbé „szorulok rá” a dalírásra. Ez persze nem ennyire egyszerű, mégis egyet tudok érteni azzal, amikor azt mondják, hogy az alkotó tevékenység egyfajta gyógyszer az ember lelkének.
VI: Az én szövegeim kicsit általánosabbak, messzebbről vagy fentebbről közelítek meg egy-egy problémát. Kitekintek a minket körül vevő környezetre is, kevésbé személyes jellegűek. Tehát a lemezen ez az általunk említett kétféle hangulat, hozzáállás keveredik.

Az első lemezre és erre is egyetlen szöveget írtál, milyen mások gondolatait elénekelni?
NI: Ami magyartalan, aminél nem jön ki a ritmus, vagy ami az én számból nehezen szólal meg, azt nem éneklem el. Ezt már a többiek is tudják, és nem írnak olyanokat, ami nem lenne hiteles az én számból. Ha nem ismerném őket, sokkal nehezebb lenne ezt megvalósítani. Folyamatosan fejlődünk egymáshoz.

A napokban érkeztek meg a CD-itek, miért akartatok mindenképpen CD-t?
VI: Volt egy kiadó, aki jelentkezett, hogy kiadnák a lemezünket. Erre nekünk egyrészt nem volt pénzünk, másrészt nem is hiszünk már annyira az eladásokban, de azért persze tök jó, hogy fizikai formában is megjelent az anyag. Ők vállalták a kockázatot, mi pedig éltünk a lehetőséggel.
LD: Lesznek biztosan, akik majd megveszik, mert szeretik, ha megvan otthon a kedvenc zenekaruk lemeze, de mi is tisztában vagyunk vele, hogy a lemezformátum már inkább egy szuvenír, ajándéktárgy, mintsem a zenék megismerésének forrása. Éppen emiatt a youtube-on is közzé tesszük a lemez dalait, ehhez csináltunk egy kedves kis videó-sorozatot Vad Robi és Rácz Péter segítségével.

December 26-én tartjátok a Boldogság, te kurva lemezbemutató koncertjét, készültök valamilyen különlegességgel is erre az estére?
NI: A Kesh, a Libidó és az Ivan and the Parazol lesz az extra, mert meztelenül fognak fellépni.
LD: Megpróbáltunk tisztességesen felkészülni. Nem gondoljuk, hogy illene hozzánk, hogy valamit nagyon kitaláljunk. A lényeg, hogy jól szóljunk, hogy minél lemezhűbben adjuk vissza azt, amit az emberek otthon hallanak. Három hónapja nem léptünk fel és ki vagyunk éhezve egy jó koncertre!


interjú pop rock esti kornél



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása