2011.05.17. 12:30 – lánggitár

MIA nem ért a politikához

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A tavaly nyáron nálunk is járt Diplo érdekes véleménnyel van a júliusban két szomszédos fesztiválon is fellépő (Pohoda, Exit) MIA-ről. Az MIA eddigi három lemezén dolgozó DJ/producer, aki mellesleg járt is egy ideig járt is az énekesnővel elárulta, hogy szerinte kollégájának fogalma sincs azokról a politikai témákról, amikről énekel/rappel. "Maya támadási felületet hagyott magán. Nehéz belekötni, mert különleges, újító, és nő. Sok területen nagyon jó, de amint a nagypolitika mezejére lép, egy nullává válik. Mondtam neki a harmadik lemeze előtt (MAYA, 2010.), hogy ebbe most ne vigye bele a politikát. Már Obama az elnök. Nem dicsőítheti a terrorizmust, ez nem jó, és nem bújhat emögé a szar mögé. Mégis megtette, nem volt b-terve. Lynn Hirschenberg mégis megette. Ha nem ette volna, a kritikusok kifacsarják később, mert a lemez nem jó." - mondta Diplo, utalva rá, hogy MIA tavaly konfliktusba keveredett a New York Times újságírójával, Lynn Hirschenberggel, aki élesen kritizálta az előadó ködös politikai nézeteit.


pop hír mia diplo



2011.05.17. 08:00 – Gitárok

Elmarad a P.O.D.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A következő közleményt kaptuk a szervezőtől: "Sajnálattal közöljük, hogy a június 8-ra meghirdetett P.O.D.-koncert elmarad. Ma az együttes managementje jelezte felénk, hogy az Európai turnéval megbízott holland ügynökség nem teljesítette a közöttük lévő szerződésben rögzített feltételeket. Tudomásunk szerint csődöt jelentett be, és nem fizette ki P.O.D.-nak járó fellépti díjat. Azonnali hatállyal felbontották velük a szerződést, és őszre tervezik az európai turnét. Mivel mi a holland irodával állunk üzleti kapcsolatban, megtesszük a szükséges jogi lépéseket ellenük. A jegyeket a koncert dátumát követő 30 napon belül válthatóak vissza a vásárlás helyszínen."


metál hír pod nu



2011.05.16. 17:30 – [MTI]

Gitárral lepte meg Shakira a venezuelai elnököt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hugo Chávez szocialista pártjának vörös színére utaló, dedikált elektromos gitárral lepte meg Shakira a venezuelai elnököt. A Grammy-díjas énekes és dalszerző a dél-amerikai országban tett márciusi látogatása után küldte a különleges hangszert - árulta el Chávez az állami televíziónak vasárnap adott telefonos interjújában, és megköszönte a kolumbiai származású énekesnőnek az ajándékot. "A múlt éjszaka gyakoroltam is egy kicsit, kerestem rajta a bemeneteket. Ez egy nagyon modern elektromos gitár és nem igazán vagyok még hozzászokva. Elénekeltem néhány régi dalt, köztük egy mexikóit is" - tette hozzá. Chávez gyakran zendít rá latin-amerikai népdalokra a politikai beszédei közben, illetve a gyűlések alkalmával. Miután az adásban valaki azt javasolta neki, hogy a tavalyi labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalának számító Waka Waka című Shakira slágert énekelje el, az elnök rövidre zárta a dolgot, mondván: hogyan gyakoroljam a Waka-Waka-t ilyen feldagadt lábbal. Chávez végül egy lassú, latin-amerikai nótával zárta a beszélgetést. Az államfő jelenleg egy térdsérülésből épül fel, ezért lemondta eheti külföldi útjait.


mti pop hír venezuela shakira



2011.05.16. 15:30 – sixx

Tommy Lee hullámvasúton szólózik az új Mötley turnén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

42 állomásos amerikai turnéba vágta kígyóbőrmintás fejszéjét a Mötley Crüe, a helyszíneket elnézve max. 20 000 fős bulikat vállaltak be, és ezek szerint Mick Mars gitáros egészségi állapota javult annyit, hogy rész tudjon venni a kalandban. A setlist nem a hagyományos módon állt össze a bulikra, mivel a motley.com-on megszavaztatták a rajongókat, hogy melyik nótákat hallgatnák meg legszívesebben idén nyáron, így olyan darabok is előkerültek a padlásról, amiket már 20 éve nem játszottak - persze az 1994-ben kiadott, John Corabi énekessel felvett albumról nem lehetett válogatni. 


videó mötley crüe turné pinametál



2011.05.16. 14:30 – SCs

Giccs black

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Woods Of Desolation – Torn Beyond Reason
(Northern Silence)

Az ausztrál black metal nálam sokáig az afrikai rozmárhoz hasonló fogalom volt: nyilván nincs, de ha mégis, biztos érdekes lehet. Persze szomorú/lúzer/zord lelkű/stb. emberek mindenhol élnek, még ott is, ahol sokat süt a nap, így azért idővel csak előbugyogtak a sötét zenék a kontinensnyi ország zugaiból. Az Austere talán többeknek ismerős – volt, mert alig háromévnyi működés és két nagylemez után hamar meg is szűnt. Lett viszont helyette Woods Of Desolation.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (4,5/5)

lemezkritika metál black ezt hallgasd woods of desolation



2011.05.16. 13:30 – lánggitár

Magyar gyerekek Roger Waters koncertjén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az nem meglepetés szenki számára, hogy a hamarosan Budapesten a Pink Floyd teljes The Wall lemezét megkoncerteztető Roger Waters imádja felemelni szavát az igazságtalan világ ellen, hiszen már az említett lemez is erről szól nagyrészt. Ezért a turnéjának minden állomásán helyi gyerekeket keres, hogy elénekeljék az eredetileg is gyerekek által előadott Another Brick in the Wall vonatkozó részét, egyeztetve olyan szervezetekkel, amik hátrányos helyzetű fiataloknak segítenek. Ezért június 22-én Budapesten az abonyi székhelyű Somogyi Iskola - Együtt a Gyermekekért alapítvány 16 pártfogoltja léphet színpadra, énekelhet a Falban, együtt Roger Watersszel és zenekarával, akiknek ezúton is gratulálunk!


koncert pink floyd hír roger waters



süti beállítások módosítása