Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Woods Of Desolation – Torn Beyond Reason
(Northern Silence)
Az ausztrál black metal nálam sokáig az afrikai rozmárhoz hasonló fogalom volt: nyilván nincs, de ha mégis, biztos érdekes lehet. Persze szomorú/lúzer/zord lelkű/stb. emberek mindenhol élnek, még ott is, ahol sokat süt a nap, így azért idővel csak előbugyogtak a sötét zenék a kontinensnyi ország zugaiból. Az Austere talán többeknek ismerős – volt, mert alig háromévnyi működés és két nagylemez után hamar meg is szűnt. Lett viszont helyette Woods Of Desolation.
Az Austere kiadványai is ígéretesek – a To Lay Like Old Ashes több is annál –, de igazából a Grey Waters tavalyi EP-je győzött meg, hogy érdemes odafigyelni D. és Tim munkáira. Ők mindkét zenekarban érdekeltek, ahogy egy harmadikban is: ez a Woods Of Desolation. A WOD zenéjét elég egyszerű körülírni: mintha az Alcestben egy valódi, tőről (gége-)metszett black metalos hang károgna. A néha-néha felbukkanó dallamos ének az Agalloch The Mantle-korszakát idézi, a hatások tehát elég egyértelműek. A szép csendben divattá váló poszt/shoegaze black metalt sem hagyhatjuk ki, úgyhogy akinek a nemrég nálunk bemutatott Heretoir és Deafheaven megtetszett, vagy már régebb óta Wolves In The Throne Room-, esetleg még régebb óta Weakling-rajongónak vallja magát, a WOD-vel is próbálkozhat.
Persze, csak fenntartásokkal. Azt ugyanis nem szabad elhallgatni, hogy a WOD valamennyi felsorolt együttesnél fennköltebb. Bizony, még az Alcestnél is, köszönhetően a természetesen nem általa kitalált, mégis szinte Tim-védjeggyé váló film- és klasszikus zenei hatású kórusoknak. Ezek szerencsére csak ritkán képeznek pluszréteget a tomboló-zúgó, nagyon sok és szép dallamot rejtő gitárfüggöny felett, de amikor megjelennek, még monumentálisabbá teszik az amúgy is a szférákba tartó zenét. Ez az a pont, ahol sokaknál sok lehet a WOD. Szóval, bár az alcestes Neigéénél jóval extrémebb az énekhang, a WOD összességében mégsem mondható durvábbnak a francia zenekarnál sem, hát még a többi említettnél. A Torn Beyond Reason a csipkelelkű metálosok és a homoszexuális blackerek számára az év eddigi legjobb lemeze.
