Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A 90-es évek közepe-vége paradox korszak volt hazánkban, annyi szent. Egyrészt ott volt Rózsa „Zsákbamacska” Gyuri, akinek püspöklila zakója megannyi tévékészülék színbeállításait hangolta el, vagy éppen az Űrgammák, mely egy komplett generációt tett katonai szolgálatra alkalmatlanná. Ezzel szemben az underground zenei színtéren valami igazán reményteli dolog indult el. Egyrészt az egykori AOR lovag, (DJ) Jeszi által meginterjúvolt kistérségi Mötley Crüe-k sorra beadták a kulcsot, a hardcore színtér pedig egyre inkább fellendült. Utóbbiban vezető szerepet játszott a Savaria Colonia Hardcore mozgalom, melynek két illusztris képviselője új lemezzel is jelentkezett.
Social Free Face - Harccal a világnak
Béke, elégedettség és boldogság. Bárányfelhőkbe burkolózott sirály vagyok egy A.J. Christian-könyv borítóján. Végtelen megnyugvással tölt el a tudat, hogy holmi buzifrizurás deathcore klónhadsereg vergődését hallom, és nem érzek ingerenciát rá, hogy tízkilós TUTO lakatot helyezzek fülkarikájukba. A Social Free Face tizenhat év elteltével is olyan trendi, akár egy váci börtöntetkó-katalógus. A szerzeményeket ugyanazok a régivágású hardcore alapok utalják, mint a Való a jelen idején, esetleg a Madballos groove-ok hatnak némileg szokatlannak. Ha ezt az albumot valaki másolt kazettán csúsztatta volna a zsebembe, megesküdtem volna rá, hogy a felvétel idején még a Mr. Rick uralta a slágerlistákat. Akad azonban valami, ami okot adhat a gyanakvásra. „Mindig kell egy bűnbak, mindig kell vezér, kit követünk, mint a birkák, bármit is beszél.” A „mire gondol a költő?” kérdéskört ez esetben ne bolygassuk, arról azonban kénytelenek vagyunk szót ejteni, hogy Horváth Béla frontember sztenderd utasítgatás helyett (Áll fej, mozdulj, harcolj) felfedezte a kijelentő módú mondatokban rejlő bájt. (4/5)
Liberal Youth - Mindenki nézi, senki sem látja...
Ha a Social Free Face lemezét – operettes-lagzis fogalommal élve – nosztalgikusnak tituláljuk, akkor az új Liberal Youth maga a nagybetűs időutazás a szombathelyi Végállomásba. A klubba, ahol egy-egy hardcore koncertsorozat alkalmával hasonló kép bontakozott ki szemünk előtt, mint egy rajzfilmes tömegverekedéskor. (Csupán a porfelhőből kinyúló kézfejeken tűnt fel egy-egy X betű.) A háromakkordos, csordavokálos, szegelős szerzemények közepette azonban nem csupán hasonló víziók tárulnak elénk. Jól kivehetőek azon kartondoboz körvonalai is, melyben az album felvételei zajlottak. Tiszta sor, hasonló kiadványok esetében a hangzást kritizálni olyan, mint disznóvágáson krémlikőrt inni. Azonban ez a megszólalás egyenesen a korabeli Leukémia-demókat idézi, ami még ebben a műfajban sem feltétlenül szerencsés dolog. Az alig negyedórás játékidő felett ezzel szemben szemet hunyhatunk, elvégre a crust punk szellemiség sosem állt távol a Liberal Youth-tól. (Halld pl. a Nem érdekel című szerzeményt!) (3/5)
