2012.01.25. 16:30 – Kovács M. Norbert

Mindig akad valami izgalmas – Chaim-lemezkritika

Ez történt még 2011-ben #14

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Chaim – Alive
(BPitch Control)

Aki komolyabban figyeli, mi folyik a berlini elektronikus zenei életben, annak Chaim Avital neve valószínűleg nem ismeretlen. Bár az izraeli származású producer idén adta ki első, így voltaképpen bemutatkozó nagylemezét, az elmúlt 4-5 évben szép számú zenéje jelent meg különböző címkéken, szerepelt neves DJ-k válogatásain, 2008 óta pedig folyamatosan a jónevű BPitch Controlon jelenik meg, a szóban forgó Alive is itt jött ki.

A 12 számból álló, közel 80 perces lemez javarészt deep house trackeket vonultat fel, melyek ügyesen egyensúlyoznak az aktuálisnak mondható hangzásbeli elvárások, valamint például a klasszikus chicagói iskola hagyományai között. Nagyrészük ugyan egyáltalán nem lép túl a műfaj keretein, azon belül viszont kifogástalan.

Sőt, a nagy dózis ellenére még csak unalmassá sem válnak a számok, képesek folyamatosan magukra irányítani a figyelmet, köszönhetően egy-egy jó megoldásnak. Szinte mindig akad egy izgalmas szintihang, egy a szokásosnál még dögösebb basszusmenet, szexi, karizmatikus ének, vagy valami egész más, amivel eladja magát az adott track.

Aki jó house-t akar hallgatni, szerezze be ezt a lemezt, hiszen ez a tavalyi év egyik legjobb albuma a stílusban.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (2/5)

lemezkritika house elektronikus offline deep house chaim



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása