2012.02.03. 08:00 – Lángoló Gitárok

A Black Sabbath dobosa máris kiszállásával fenyegeti frissen újjáalakult zenekarát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem indul jól a Black Sabbath újraegyesülése, az már tisztán látszik. Bár a tavalyi év egyik legnagyobb zenei híre volt, hogy 2012-ben 33 év után klasszikus felállásával újra lemezt ad ki a Black Sabbath, és világkörüli turnéra is indulnak, azóta, hogy ez hivatalossá vált, mintha minden ezt akarná megakadályozni. Január elején kiderült, hogy daganatot találtak Tony Iommi szervezetében, pár napra rá pedig, hogy (talán) a gitáros betegsége miatt nem lép fel az együttes az USA egyik legfontosabb fesztiválján a Coachellán. És ha ez még nem elég, most, alig pár héttel később Bill Ward dobos jelentette be, hogy amennyiben nem kötnek jobb szerződést a jelenleginél az új lemezt és a turnét illetően, akkor ő szarik az egészbe, és nem csinál semmit, az biztos. Ward a Facebookon adott hangot nemtetszésének a jelenleg szerződéssel kapcsolatban.

"Képtelen vagyok folytatni, amennyiben nem készül egy aláírható szerződés. Egy olyan megállapodás, ami figyelembe veszi, hogy én a zenekar egyik alapító tagja vagyok, és így mutat némi tiszteletet az irányomba." – írta a közösségi oldalon Ward, de nem zárta le ennyivel a dolgot.

"Azok után, hogy több mint egy éve próbálunk tárgyalni, most néhány napja egy teljesen új, aláírhatatlan szerződést tettek az orrom elé. Nagyon rosszul érzem emiatt magam, mert amennyire csak lehet szeretnék újra zenélni, és részt venni ebben az egészben, viszont közben ki kell állnom az érdekeimért. Ha ezt a szerződést ebben a formájában aláírom, elveszítem a jogaimat és a méltóságomat mint rockzenész. Viszont hiszek a szabadságban és a szólásszabadságban." – folytatta a dobos, mindezt még mindig a Facebookon.

Ward nem részletezte, hogy pontosan mivel elégedetlen a jelenlegi szerződésben, vagy hogy mik lennének az ő saját feltételei, azt viszont elszögezte, hogy szeretne újra albumot készíteni és turnézni a Black Sabbath-tal, de hiába, ezt addig nem tudja megtenni, ameddig nem kap egy másik, méltányosabb szerződést.

Mindezek mellett Ward leszögezte, nem kapzsiságból mondja ezt, nem a pénz motiválja, mindössze egy olyan szerződést szeretne maga előtt látni, ami figyelembe veszi az érdemeit és mindezt, amit az elmúlt évtizedekben a zenekarért tett.

A jelenlegi tervek szerint a Black Sabbath lesz az idei Download Festival kiemelt zárófellépője júniusban, majd világkörüli turnéra indulnak, és új nagylemezt is készítenek Rick Rubin producer közreműködésével.


rock metál hír black sabbath



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása