2012.03.06. 11:00 – Lángoló Gitárok

Elektronikus koncerteket ad Ákos a Volton és a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy év szünet után idén nyáron az ország legnagyobb fesztiváljain lép fel újra Ákos, aki ezúttal "szintirock koncertprogrammal" készül. Mindez azt jelenti, hogy eddig még nem ismert, új, elektronikus hangvételű dalai mellett régi slágerei áthangszerelt változatait állítja színpadra, amikkel először a Volt Fesztiválon, majd pedig egy bővebb repertoárral, komoly látványtechnikával felturbózott egészestés műsorral a jubileumi Sziget nulladik napján lesz látható-hallható. Közben új, elektronikus albumot is készít, aminek első dalát április 12-én mutatja majd be egy videoklip kíséretében.

Azzal most itt nem untatnánk senkit, hogy elkezdjük Ákos eddigi, lassan 25 éves karrierjét taglalni, hiszen azt még talán az is ismeri, aki soha sem akarta volna egyébként egyetlen dalt sem hallani. Magyarország egyik legnépszerűbb zenészéről és előadójáról van szó, na. Legutóbb itt írtunk róla, pont az előző nagyszabású koncertjéről megjelentetett kiadvány kapcsán.

Tavaly tavasz óta nem láthatta Ákost a közönség, idén nyáron viszont újra koncerteket ad, összesen hármat, a Volt és a Sziget mellett a harmadikat később jelentik be.

"Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces" – jellemezte a készülő új show-t Ákos, aki elmondta azt is, hogy több mint egy év munka áll a produkció mögött, melyet először a VOLT közönsége láthat idén június végén.

"A hazai fesztiválok közül elsőként a Volton léptem színpadra 2004-ben. Szinte már hazajárok ide, a közönség mindig nagy szeretettel fogadott. Volt olyan műsorunk, amellyel két egymást követő évben is felléptünk Sopronban. Nem véletlen, hogy 2012-ben éppen a Volt Fesztiválon mutatkozik be az új produkciónk" – mondta az első nyári koncertről az énekes.

A másik most bejelentett koncertnek helyet adó rendezvényen, a Szigeten eddigi pályafutása során önálló produkcióval még nem volt látható Ákos, így ez már csak emiatt is különlegesnek mondható.

"Az első Magyar Dal Napján már játszottam korábban, de önálló előadásunk itt még nem volt: izgalmas kihívás lesz 24 év koncertezés után a Sziget nyitónapján egy nagyszabású előadással debütálni a fesztivál nagyszínpadán. A nyáron ez lesz a leglátványosabb, leghosszabb koncertünk, nagyon készülünk erre a produkcióra" – mondta Ákos, aki egyelőre nem is árult el több részletet, csupán annyit, hogy a hamarosan bemutatkozó, elektronikus produkcióban a kísérőzenekar is átalakult: két évtized után újra trióban láthatjuk zenélni, ezúttal Lepés Gábor szintetizátoros és Bánfalvi Sándor dobos kíséretében.


pop rock koncert fesztivál hír ákos elektronikus



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása