Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Valószínűleg már mindenki tudja, hogy idén sem maradunk Prodigy-koncert nélkül. Az angol zenekar április 28-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, ahol az előzenekar a szintén angol Death In Vegas lesz. Richard Fearless, a nagy műfaji kalandozásokon átesett, de leginkább elektronikus zenekarként jellemezhető csapat főnöke adott nekünk egy rövid interjút.
A Prodigy előtt léptek fel Magyarországon, mennyire szereted a zenéjüket?
Az első lemezük, ami már elég rég jött ki, nagyon sokat jelentett, és zenetörténetileg is fontos lemeznek tartom a mai napig. Sok zenekarnak törték ki az utat az akkor újító hangzásukkal. Arra is emlékszem, hogy néhány éve valahol felvállalták, hogy szeretik a Death In Vegast, azt nagy megtiszteltetésnek vettem.
Mit vártok ettől a koncerttől?
Nem turnézunk a Prodigyval, ez az egy alkalom lesz, hogy együtt lépünk fel, szóval ez már eleve érdekes. Ami viszont fontosabb számomra, hogy még sosem voltam Magyarországon, sőt a környékén sem. Kicsit furcsa érzés, hogy fogalmam sincs mire számítsak, hogyan fogad majd minket a közönség. Nem tudom mennyire ismernek, mennyire szeretnek, ráadásul kapásból egy ilyen hatalmas koncerthelyszínen kezdjük a tapasztalatszerzést. Hát nem mondanám, hogy ehhez vagyunk szokva.
Sokáig az angol big beat színtérhez soroltak titeket, de aztán elkezdtetek nyitni más stílusok felé. Mennyire volt ez tudatos?
Nagyon, mert utáltam azt a kategóriát. Alig vártam, hogy kilépjek belőle. Van egy klub Londonban, a Heavenly Sunday Social Club, ahol én voltam az egyik rezidens DJ. Ugyanitt játszottak szintén mint rezidens DJ-k a Chemical Brothersék is, ezért sokat zenéltünk együtt, és hamar megkaptam én is a big beat jelzőt. Teljesen más volt a zenénk, de gondolom az volt a legegyszerűbb, ha nem magyarázzák agyon, szimplán engem is beraknak ebbe a kategóriába. Meghirdették a show-kat, hogy majd jövök én, a big beat DJ, én meg felpakoltam a detroiti technómat. De egyébként is jellemző a Death In Vegasra, hogy mindig változik, és attól függően, hogy éppen mi jön be nekem van benne a pszichedeliától kezdve a dubon át minden, de mégis van köztük kohézió, mert ez mind én vagyok.
Szerinted befutott zenekar a Death In Vegas?
Egyelőre még nem. Olyan mintha mindenki befutott volna körülöttünk, csak mi nem. De lehet tényleg csak én nem veszem észre, nem tudom. Lehet ilyen érzés az ha befutsz, vagyis ugyanolyan, mintha nem történt volna semmi. Azt szoktam mondani, hogy mi a zenekarok kedvence vagyunk, és tulajdonképpen csak más zenekarok szeretnek minket. Nem szoktak felismerni, mondjuk ha befutottunk volna akkor csak felismernének néha.
Azért az első autogramosztásodra csak emlékszel.
De még mennyire! Sosem fogom elfelejteni, borzasztó volt. Manchesterben egy lemezboltban volt dedikálás. Egész nap, de tényleg egész nap ott ültem zárásig, és két ember jött. Azóta ódzkodom az ilyenektől.
Egyébként elégedett vagy azzal, ahol a Death In Vegas tart most?
Lényegében igen. A friss albumot egyedül csináltam, és nagyon nehéz volt összehozni, hogy élőben is meg tudjon szólalni. Néhány dalon módosítgatni kellett, néhány dalt ki kellett hagyni, szóval nem volt egyszerű menet. Azt gondoltam, hogy majd emiatt csalódott leszek, de éppen ellenkezőleg, nagyon jó zenekart sikerült magam köré szerveznem, és rendkívül elégedett vagyok.
A Hands Around My Throat reklámzeneként robbant be, de több más dalotok is feltűnt filmekben és reklámokban. Hogyan hatott ez a zenekarra?
Vigyázni kell ezzel, mert számomra egy tökéletes világban semmimet sem használnának hirdetésre, de nem élünk tökéletes világban. A legutóbbi lemezen két évet dolgoztam, majd két év munkája a megjelenés előtt két héttel kikerült az internetre, és mindenki onnan töltögette. Úgyhogy, ha akarom, ha nem, oda kell adni a dalaimat ilyesfajta felhasználásra. Én zenész vagyok, az a munkám, hogy zenét írjak, sosem csináltam mást, valószínűleg nem is értenék máshoz. Ebből élek, és ahhoz hogy a következő lemezemet is ki tudjam adni, egyáltalán elő tudjam állítani, ahhoz az kell, hogy kompromisszumokat kössek, és eladjam mondjuk reklámhoz a zenémet, még akkor is, ha nem lelkesedem a dologért. Ellenben a filmzenével kapcsolatban teljesen más érzésem van, ott nagyon jó dolgok születtek, ahova nagyon illenek a dalok. A Death In Vegas alapjában nem egy agyonzsúfolt zene, és a filmekhez szerintem pont ilyen szellős számok kellenek, hogy kiegészítsék egymást.
Már a Death In Vegas kezdetekor olyan nevek vendégszerepeltek a lemezen mint Liam Gallagher vagy Iggy Pop. Hogy vetted rá őket?
Hiszed vagy sem, egyiket sem volt nehéz meggyőzni. Iggynek írtam egy szívhezszóló levelet, amelyben nem röviden, de nem is túl hosszan fejtegettem az okokat hogy miért szeretnék nagyon vele dolgozni, elküldtem a dalt is, ő meg azt mondta rendben van, gyertek. Mi meg elmentünk Tim Holmesszal New Yorkba, és felvettük. Liammel meg valahol összeakadtam, talán valami szórakozóhelyen vagy koncerten véletlenül, és jó zenészként adtam neki egy lemezt, hogy hallgassa meg, szívesen dolgoznék vele. Szerintem ez a kulcsmondat, ez legyezgeti mindenki hiúságát. Jó, vannak akik tényleg elfoglaltak, vannak néhányan akik totál bunkók, de akik szeretnek dolgozni, nyitottak, azokat nem nehéz szerintem becserkészni. Szeretik a művészemberek, ha dicsérik és nagyratartják a művészetüket mások, annyira hogy dolgozni akarnak vele.
2005-ben csináltál egy mixlemezt a híres Fabrik Live sorozatba. Tervezel hasonlót?
Elkezdtem egy kicsit újra DJ-zni, mert hiányzott, és nagyon élvezem, hogy újra zenéket fedezek fel. Annyira, hogy gyakorlatilag alig járok el itthonról. Nagyon jó új zenék vannak. Nem sok, de amik jók, azok viszont nagyon jók. Egyébként vicces, hogy ezt kérdezed, mert tegnap nagyjából egész nap ezen gondolkoztam, hogy kéne újból mixeket csinálni, mert a Fabrik is milyen jó volt. Szóval igen, szerintem fogok csinálni még ilyen mixeket. Kellett egy kis szünet, de most újra élvezem.
