Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A mai napon levelet kaptuk az Erik Sumo Bandet nemrég hibernáló Tövisházi Ambrustól, attól az embertől, akit nyilván egyik olvasónknak sem kell bemutatni, vagy akinek mégis, az keressen rá a Google-ben. Ambrus a következőket írta: "Szeretve tisztelt ikonom, Dr Máriás Béla, Halmos András és én vagyunk az Országalma zenekar. Elkészítettük az első prémium termék számunkat, mert bármely irányba nézünk az országban, mindehol prémium termékek sorakoznak! Nem akarunk lemaradni. A szám ára egymillió forint." Mindezek után az együttes Bandcamp-oldalán a következőket találtuk: "Ez a legdrágább magyar szám. Ide 200 000 van írva, de a szám valódi ára 1000000 (egymillió) forint. Mivel ezt az összeget a Bandcamp nem engedi bevinni, a becsületes vásárlótól azt kérjük, hogy a maradék 800000 Ft-ot az alábbi számlaszámra utalja át adomány közleménnyel" – mindezek után pedig Tövisházi saját OTP-s számlaszáma szerepel. A borsos ár ellenére a vadiúj dalt, ami egész konkrétan a mai napon készült el, a lapozás után máris meg lehet hallgatni itt a Lángolón, sőt, Dr Máriás Béla dalszövegét is mellékeljük.
A Szép a puszta szövege:
"volt nekem egy nagyon kedves barátom
aki borzasztóan érdekes volt, szép, és gazdag
(so happy to live in a fucked up country)
de így ahogy visszagondolok
azt hiszem hogy
nem is volt annyira gazdag mert végül is
elég szegény volt mert
nagyon ideges volt és
idővel mindent kidobált az ablakon
és talán nem is volt annyira érdekes mert
egyre inkább valahogy
magába gabalyodott
visszagondolva nem is volt annyira szép
valahogy túl egyszerű volt
sivár
mint maga a semmi
mint a puszta
amibe beleburkolózol
és megállapítod hogy
szép
hogy szép a puszta
és akkor mondhatod finomabban is
szép
a puszta
vagy vidáman
szép a puszta
vagy közömbösebben
szép a puszta
szép a puszta
szép a puszta
SZÉP A PUSZTA
szép a puszta
szép
szép a puszta
szép a puszta
szép
SZÉP A PUSZTA
jaj de guszta
guszta a puszta
puszta
puszta
puszta
(So happy)
(so happy to live in a fucked up country)"
Dob: Halmos András
Szöveg+trombita: Dr Máriás Béla
Zajok+szintik: Tövisházi Ambrus