2012.04.10. 10:00 – Lángoló Gitárok

Bryan Adams júliusban Magyarországon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Idén nyáron, július 29-én hazánkban, a Budapest Sportarénában ad koncertet Bryan Adams. A kanadai énekes több mint három évtizede tartó karrierje során a világ egyik legismertebb zenei előadójává vált, 80 millió lemezt adott el és 6 kontinensen koncertezett, első nyugati zenészként lépett fel például Pakisztánban vagy Vietnamban.

Bryan Adams szóló karrierje Bryan Adams című albumának megjelenésével kezdődött 1980-ban, és az óta is nagy népszerűségnek örvend. Az énekes, gitáros és zeneszerző dalait olyan neves művészek adták már elő az elmúlt évtizedekben, mint Joe Cocker, Bonnie Tyler, Kiss, és Tina Turner, akivel még duettet is énekelt. Együtt dolgozott rajtuk kívül még Barbra Streisanddal, Celine Dionnal, Stinggel és Rod Stewarttal is. Soktízmillió eladott lemeze mellett filmbetétdalai (Robin Hood, Don Juan De Marco stb.) hetekig vezették a toplistákat. A kanadai zenész számos hazai díjat és nemzetközi jelölést tudhat magáénak.

A 2005-ben megjelent Anthology című albumán 25 év 36 válogatott slágere szerepel, amikből nagy valószínűséggel a budapesti koncerten is felcsendül majd számos sláger, mint például az (Everything I Do) I Do It For You, Summer Of '69, Heaven vagy a Please Forgive Me.

Legutóbbi albuma 11 címmel jelent meg, a korábbi sikerdalok mellett erről is számos dalt hallhat majd a közönség.

Jegyek kaphatók a Ticket Express jegyirodáiban és az Eventim hálózatában.


ajánló pop rock koncert hír program bryan adams



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása