Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ma van május elseje, vagyis a munka ünnepe, amit stílszerűen munkaszünettel ünneplünk. Eme szép nap örömére megkértünk magyar zenészeket, hogy meséljenek nekünk, milyen egyszerre zenélni és közben civil állást is vállalni. Egészen érdekes történetek születtek: volt, aki sírásóként dolgozott, volt aki szociális gondozóként és persze olyan is akadt, aki jó rockerhez méltóan valahogy egy sörgyárba került végül.
Katona "Főnök" László (Akela): Én 17 évesen, suli mellett mentem el dolgozni a BS-be, hogy vehessek egy gitárt. 60 ezer forintot össze is spóroltam, de aztán az Anyukám kölcsönkérte, ami végül elfelejtődött és nem tudtam megvenni a gityót. Ezért lettem "énekes". A Facebookon egyébként ott van több munkahelyem is, melyekből a pulyka-pakolás volt a legszarabb. Szó szerint! Amikor veszed ki a pulykákat a ketrecből, verdeső szárnyaikkal a pofádba csapják az összes szart, amit a szállítás alatt maguk alá termeltek. (A fenti, mellesleg díjnyertes képen is Főnök látható, trágyapakolás közben.)
Ligeti György (We Are Rockstars): Gimnazista koromban teniszt oktattam nyaranta, abból vettem az első hangszereim, de ez nem annyira érdekes. Aztán mikor nem vettek föl az egyetemre, a kaposvári restiben voltam csapos. Az egyetem közben is kellett melóznom, akkor nyaranta egy péknek szállítottam ki az áruját, suli alatt meg a Coca Colánál dolgoztam a raktárban. Mikor otthagytam a biosz szakot, sírásó voltam három hónapig, mert apám azt mondta, hogy akkor irány melózni, ha nem tanulok. Csak ezt találtam. Utána fölvettek a konziba, aztán már nem volt gond, egy zenesuliban tanítottam klasszikus gitárt, amíg ki nem mentünk Londonba. Ott meg mosogatókent kezdtem egy török étteremben, aztán egy kávéboltba kerültem eladónak. De Faragó Tamás We Are Rockstars-gitáros melója ott érdekesebb volt: kukásként dolgozott.
Veres Gábor (Watch My Dying): 13 évig voltam szociális gondozó-ápoló. Halmozottan fogyatékos gyerekekkel foglalkoztam, később hasonlóan segítségre szoruló felnőttekkel. A zenekar az alakulásától kb. lefedte ezt az időszakot. Kezdetben ez nyilván nem okozott gondot, de amikor később bejött az aktív koncertezős-turnézós időszak, nagyon nehéz volt megoldani, hogy mindenhol elfogadható formában jelenjek meg. A meló három műszakos volt, ebbe beletartozott minden hétvége és ünnep is, mint az egészségügyi intézményekben általában. Szabadságot minimális mennyiségben kaptam, de a főnővérekkel mindig jóban voltam. Respektálták a férfi munkaerőt, ezért igyekeztek úgy alakítani a beosztást, hogy minden koncertre el tudjak menni. Nyári fesztiválszezonban ez persze gyilkol. Előfordult, hogy heti három fellépés volt az ország három sarkában. Rendszeresen az aznapi 12 órás műszak után volt indulás, éjjel koncert, hajnalban száguldás haza, hogy a reggel hatos munkakezdésre visszaérjek. Csütörtök-pénteken nem is volt gond még ebből, de a vasárnap hajnali műszakra már nem bírtam nyitva tartani a szemem. Azzal próbáltam menteni a helyzetet, hogy bejelentettem a kollégáknak, hogy betalált a cifrafosás, így óránként elvonultam a vécére. A vécétartály pont olyan magasságban volt, hogy rádönthettem a fejem hátrafelé, és így ülve óránként tudtam aludni tíz percet. Estére így még a saját lábamon tudtam elhagyni a terepet. Senkinek sem ajánlanám ezt az életmódot, mert hajszál híján otthagytam a fogam egyszer miatta. Egy fehérvári koncert után húztam haza a csíkot, huszonakárhány órás ébrenlét után filmszakadás, berepültem az erdőbe száztízzel. A kocsi totálra tört, csoda volt, hogy kimásztam. Szóval kiderült, hogy a kötelességtudatnak is vannak ésszerű határai.
Pogár László (Hangmás): Ügyvédként a legkülönbözőbb helyzetekben találkoztam a zenekar nevével. Egyik alkalommal a bírósági tárgyaláson az ügy tényállásának tisztázását követően a bírónő nekem szegezte a kérdést, hogy mikor és hol lesz a következő koncert. Máskor pedig a Fővárosi Törvényszék folyosóján tárgyalásra várva lépett hozzám talárban egy arra járó ügyvédkolléga: "Nagyon bírom, amit csináltok, gratulálok", aztán belépett egy tárgyalóterembe.
Kőváry Péter (Neo): 12 éves koromtól minden nyáron suli, majd egyetem mellett a fél nyarat végig dolgoztam. Voltam TSZ-melós, postás, dolgoztam építkezésen stb. Ezekből a pénzekből kezdtem el vásárolgatni. Amúgy a zenélés mellett mindig is dolgoztam, mivel itt nem lehet ebből tisztességesen megélni. Tekintve, hogy jogi egyetemet végeztem, sőt két jogi diplomám is van (egy EU jogi szakjogászi az alap szakvizsga mellett), így a szakmában dolgozom, mint jogtanácsos-felszámolóbiztos-csődtanácsadó. Ez annyira nem rossz munka, bár szívesen csinálnám csak a zenélést.
Kovács Attila (Akela): Az első gitáromat 10 éves koromban kaptam a paprikaszüret után, miután egész nyáron kapáltam, gyomláltam a pusztában. Mivel a zene drága hobbi, mindig dolgozni kellett valamit. Különösen miután rendszeresen eljártam koncertezni, vettem a drága hangszereket, erősítőket. Mikor kijöttem a suliból, híradástechnikai műszerész lettem, de voltam már operatőr, kőműves, biztonsági őr, raktáros, targoncás, munkavédelmis, amerikai filmben statiszta, bolti eladó, és néha a szakmámban is eltöltöttem egy kis időt, egész mozgalmasra sikeredett az eddigi pályám. A legszarabb meló, amit eddig toltam, a vasutas téma volt. Mivel a zenekarosdi kizárja a hétvégi munkát, és a vasutasok műszerészt kerestek állandó délelőttre, elvállaltam. Nem kellett volna. Egész télen vörösre fagyott kézzel kúsztam a 15 kilós féktuskókkal a szolnoki pályaudvaron a vonatok alatt, az olajos hóban-sárban, máskor meg a kétkezes pneumatikus csiszolóval kapartam a graffitiket a vagonok faláról. Egy ilyen nap elég volt a kezeimnek, hogy két hétig ne tudjak gitárt fogni. Akkor hagytam ott, amikor megindult egy szerelvény a fejem fölött. Tolatni kezdtek, és elfelejtették, hogy alatta dolgozom. Szó nélkül eljöttem. Ezután tudtam meg, ha három napig nem megyek be, automatikusan kirúgnak. A legfaszább melóm egyébként szintén szívás volt bizonyos értelemben. Overállban rohangáltam egy kurva zajos teremben a szállítószalagok közt, és rengeteget kellett gürcölni, viszont ez a hely egy sörgyár volt. Gondolom nem kell folytatnom.
Németh Zsófia (Piresian Beach): Volt már sok ócska munkám. Például két hétig tájékoztattam egy becsukott üzlet előtt az embereket, hogy egy utcával odébb költözött a cég úgy, hogy a fejem felett ugyanez az információ egy 2×1 méteres táblán is olvasható volt. Dolgoztam behajtóknál soha el nem olvasott reklamációs levelek szortírozásán sőt, takarítottam egy szcientológus cégnél. Ott egy egész vitrin L. Ron Hubbard-könyvet is tisztán tartottam. A Piresian Beach az pont csak egy 300 forintos minijack átalakítóba került az elején, arra nem igazán kellett spórolnom. Mivel itthon zenélek és bátyám a szomszéd szobában lakik, neki például viszek csokoládét egy húzósabb énektéma, vagy zajongás után, engesztelésül. Gondolom ez ebben a mezőnyben nem számít túl nagy áldozatnak.
Német Juci (Nemjuci): Angliában szórólapokat hajigáltam be házakhoz és volt olyan, hogy kutya támadt rám, vagy egy 200 kilós fekete nő. Szakadó esőben is toltam, a karomat, ruhámat megfogta a nyomdafesték. Néha elgondolkodtam azon, hogy Magyarországon a fiatalok meg akár a dalaimat énekelgetik ezzel egy időben. Mindez kb. 2007-ben volt azért, hogy megélhessek kint és összeszedjem az impulzusokat meg a srácokat a Nemjucihoz. Megérte!
Punnany Massif: Máté és Roli régészeti karrierbe kezdtek még anno, mikrofon-vásárlási célzattal. Serényen tologatták a kapákkal teli talicskát Pécs utcáin, de a bevétel végül teljesen másra lett felhasználva…khmmm… Deepy billentyűs szintén hangszervásárlási lázban kamiont rakodott, árkot ásott és még vizsgabiztosnak is beállt. DJ R-Nold pedig a vizibicikli-kölcsönző czéhet erősítette.
Vörös András (Superbutt): A legfurcsább munkám a sok közül talán az volt, amikor érettségi után, 1992-ben a sevillai világkiállításon voltam éjjeliőr egy magyar étteremben. Annyi volt vele csak a baj, hogy képtelenségnek hatott a bezárt étteremben ücsörögni, és az ablakon át nézni, hogy a fél világ az Expón mulat, így általában egy órányi őrködés után felkerekedtem, hogy felfedezzem a kiállítás éjszakai életét. Ezt a főnökök persze hamar megelégelték, és betettek reggel hattól este hatig mosogatni a konyhára. Mindegy, túléltem, a keresményemből pedig vettem egy gitárt, mert akkor még azt hittem, hogy zenész lesz belőlem. Nem lett, de legalább tudok magamnak spanyolul is hamburgert kérni, ha úgy hozza a sors.
Hó Márton: Sokáig dolgoztam adatrögzítőként, az első basszusgitáromat pedig pályázati pénzből vettem. Egyébként, ha tudtok valami munkát, szóljatok!
