Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ha Donna Summer, akkor I Feel Love. A Giorgio Moroderrel készített legendás felvétel annak idején, '77-ben felkavarta a tánczene világát és azóta sem ment ki a divatból. Madonnától a Red Hot Chili Peppersig rengetegszer dolgozták fel, remixei összeszámolhatatlanok, az eredetit ma sem ciki lejátszani egy modern tánczenei buliban. A lapozás után a számtalan feldolgozás és remix közül mutatunk néhányat, és persze az eredetit sem hagyhattuk ki.
Donna Summer tegnapi halála úgy terjedt a Facebookon, mint a futótűz. Nem meglepő, így szokott ez lenni a neves előadók gyászhíreinek esetében, most azonban feltűnő, mennyi mai, modern tánczenei irányzatokat képviselő producer, DJ, előadó emlékezett meg róla.
Az énekesnő egyike volt azoknak kevés előadóknak a hetvenes évek diszkókorszakából, akinek neve 2012-ben a jóval fiatalabb generációknak nem csupán azért cseng ismerősen, mert anyutól vagy aputól, esetleg a Sláger Rádióból hallották néhány számát, hanem mert kis túlzással rendszeresen találkozhatnak vele bulikban és/vagy menő DJ-k listáiban. Ennek az oka pedig túlzás nélkül egyetlen felvétel, a Giorgio Moroder produceri közreműködésével 1976-ban készített I Feel Love, ami – szintén nem túlzás, sőt, szó szerint – alapjaiban változtatta meg a tánczenét. Ez volt az első diszkószám, aminek alapjait teljes egészében elektronikus hangszerekkel készítették, korábban a tánczenék alapjait zenekarok játszották fel, hagyományos, akusztikus hangszerekkel.
Jól érzékelteti, hogy a szintetizátorral készített, megdöbbentően egyszerű, ám annál hatásosabb alap mennyire új volt akkoriban, hogy a legenda szerint a kor népszerű magyar lemezlovasai egymás között azon tanakodtak, vajon szájdorombbal, vagy mégis mivel készülhetett a szám hihetetlen basszusalapja. Meg az is, hogy a mai napig sem számít cikinek feltenni az eredeti változatot egy house-buliban: tavaly például Ricardo Villalobos is játszotta a Balaton Soundon, elejétől a végéig.
Azt megbecsülni sem lehet, hogy az I Feel Love megjelenése után vajon hányan indultak el a hatására Summer és Moroder útján, mint ahogyan az elmúlt 35 évben készült remixeit és ilyen-olyan feldolgozásait összegyűjteni is képtelenség, de az alábbiakban azért mégis mutatunk néhányat ezek közül, főleg a hivatalosan is megjelenteket, adózva a tegnap elhunyt diszkókirálynő emléke előtt.
A szám eredeti változata az énekesnő I Remember Yesterday című nagylemezén jelent meg 1977-ben. A hipnotikus-szintetikus bassline és hozzá Summer eksztatikus éneke egycsapásra leigázta a tánctereket.
Feldolgozások:
Egyik legismertebb feldolgozása a Bronski Beat és Marc Almond közös felvétele a The Age of Consent című albumról 1984-ből, ami aztán egy évvel később kislemezen is megjelent és videoklip is készült hozzá.
1992-ben Toni Halliday és Dean Garcia duója, a brit Curve is készített egy változatot a számra az NME magazin negyvenedik születésnapjára összeállított Ruby Trax - The NME's Roaring Forty című háromlemezes feldolgozásalbumra, amit aztán 2004-ben újra kiadtak a The Way of Curve című dupla válogatáslemezen.
Szintén készült videoklip Vanessa Mae 1997-es változatához is. Ebben úgy érezték, éppen a hegedű az a hangszer, ami hiányzik az eredetiből. Itt látható, hogy mennyire.
2003-ban a Blue Man Group is elkészítette a saját verzióját Annette Strean közreműködésével az amerikai Venus Hum zenekarból.
Szintén 2003-ban a kanadai, háromtagú elektronikus zenekar, a The New Deal is feltette a Gone Gone Gone című albumukra a dalt, megalkotva hozzá talán az egyik legbátrabb feldolgozást mind közül.
Sőt, 2004 nyarán kissé meglepő módon londoni nagykoncertjén másfél perc erejéig még a Red Hot Chili Peppers is eljátszotta a számot, amit nem sokkal később kiadtak a Live in Hyde Park című dupla koncertalbumon. Van tehát a diszkóklasszikusnak gitár-dob-ének felállású, élő változata is, ráadásul napjaink egyik legnépszerűbb rockzenekartól.
Amennyire meglepő lehet a RHCP-változata, legalább annyira furcsa lenne, ha Madonna nem használta volna fel valamilyen formában az I Feel Love-ot. 2007-ben a Confessions Tour című koncertsorozatának állomásain hallhatta élőben a közönség a dalt a Future Lovers című saját számával keverve. Később a The Confessions Tour című CD/DVD-kiadványon is megjelent, és most itt is látható.
Remixek:
Egyik első, és máig egyik legismertebb remixét a fiatalon elhunyt Patrick Cowley készítette, tizenöt percesre bővítve az eredeti, 12 inches kislemezváltozatában sem rövid, több mint 8 perces számot. A negyedórás, Mega Mix alcímmel ellátott változat először 1982-ben jelent meg, azóta többször újra kiadták, legutóbb 2010-ben.
A kilencvenes évek közepén több neves producer közreműködésével egy komplett remix-kislemezt adtak ki a felvételből. Többek között a legendás house-duó, a Kenny Dope Gonzalez és Little Louie Vega által alkotott Masters At Work, valamint a Faithless két zenei agya, Rollo és Sister Bliss készítettek rá remixeket.
A kétezres évek elején, az úgynevezett progressive house hódításának idején, 2003-ban az akkoriban meglehetősen népszerűnek számító producer-DJ, Danny Howells is készített rá egy saját, nem hivatalos változatot. Azzal nem vádolható, hogy túl sokat tett volna hozzá az eredetihez, ez alól mentséget jelent számára a Re-edit alcím.
Az előzővel nagyjából egyidőben Lee Rous és Andy Gardner formációja, a Plump DJs is megcsinálta a saját, természetesen szintén nem hivatalos, breakbeat-változatát, ami a mai napig csak Donna Kebab címen fut, ki tudja miért. Akkoriban nehéz volt olyan bulit találni, ahol nem hangzott el legalább egyszer.
2005-ben az eredetit is megjelentető, legendás Casablanca Records új, hivatalos remixeket adott ki a számhoz, ezek voltak a Qattara Remix és az Almighty Remix. Az alábbiakban mindkettő hallható, de a másodikat csak az erős idegzetűek indítsák el, talán az egyetlen hivatalos remix, ami kifejezetten nem méltó az eredetihez.
Mint már írtuk, az I Feel Love-nak számtalan nem hivatalos feldolgozása akad, minden bizonnyal ez a tánczene történetének egyik legtöbbet remixelt száma, órákig lehetne még hallgatni a neten az ilyen-olyan változatokat, így ezek további felsorolásától eltekintünk. Arról pedig akár egy háromszor ilyen hosszú cikket is lehetne írni, hogy hány producer mintázta vagy másolta le saját felvételében Moroder zseniális alapját az elmúlt három évtizedben (a kilencvenes évek végén volt, hogy egy év alatt minimum két tucat ilyen, másod-harmadosztályú house-track jelent meg), de ebbe inkább bele sem kezdünk. Helyette inkább kommentben várjuk, hogy mit kellett volna még itt megmutatnunk, amit feltétlenül hallani kell.
Az egyébként, hogy a feldolgozások túlnyomó többsége lényegében alig-alig változtattak az eredeti szám legfontosabb elemein, igen jól mutatja, hogy Donna Summer, Giorgio Moroder, és a dal másik producere, az általában alig emlegetett Pete Bellotte micsoda időtálló remekművet alkottak 1976-ban. Akkor, amikor még csak kevesen sejtették, hogy a szintetizátorok nem csak Jean Michel Jarre vagy a Tangerine Dream művészi látomásaihoz használhatók remekül, de akár táncparkettet is könnyedén fel tudják robbantani.
