Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Létezik egy zenekar, ami mégsincs? És melyik az a magyar filmzene, amihez soha nem forgattak filmet? Miért jött haza, ha nem is lakik itthon? Érez-e felelősséget a zenekara megannyi tagcseréjéért? Június 15-én pénteken a 2. VilágVeleje Nyár fesztiválon lép fel a 80-as évek undergroundjának meghatározó zenekara, a Menyhárt Jenő vezette Európa Kiadó, ahol ráadásul új 20 év után új dalt is adnak elő Nem látta senki címmel. A zenekar kohéziójáért felelős frontemberének – saját megfogalmazásuk szerint zeneigazgatójának – többek között ezeket az ellentmondásos kérdéseket tettük föl a koncert előtt.
Az nyilatkozta nemrég, hogy „az Európa Kiadó nem létezik”. De ha valóban így van, akkor miért ad most mégis interjút a Lángolónak?
Ez a kijelentés a megfelelő kontextusban értendő. Az Európa Kiadó már jó ideje nem egy hagyományosan működő rockzenekar, hanem időszakonként kezdünk el újra tevékenykedni. Ilyen esemény lesz most pénteken is az Orczy-kertben a fellépésünk.
Egy másik 80-as évekbeli legendás együttes, az ős-Sexepil éppen most áll össze újból több mint két évtized után. Mit gondol, nem tett volna jót az Európa Kiadónak is, ha egy kicsit jegelik a dolgot, elvégre folyamatos tevékenysége amúgy sincs a zenekarnak?
Tavaly és az idén szokatlan sűrűséggel koncertezünk, de volt egy csaknem tíz éves időszakunk, amikor egyáltalán nem játszottunk. Akkor jövünk össze, amikor valamiért úgy érezzük, hogy ez ismét érdekes lehet nekünk. A basszusgitárosunk, Kiss Laci Ausztráliában él, én pedig sokat voltam Amerikában, emiatt a szervezhetőségtől is nagyban függ egy-egy koncertdátum.
Beszéljünk a kezdetekről. Mit gondol, az URH miért oszlott fel ilyen hamar, alig fél év működés után?
Úgy alakult, hogy Müller Péter inkább a Kontroll Csoportot tartotta megfelelőbbnek az ötletei megvalósítására, ennek persze volt magánéleti vetülete is, mert akkoriban együtt jártak Bárdos Deák Ágival.
Esetleg zavarta őt, hogy önben is frontemberi ambíciókat látott, így inkább otthagyta az URH-t, és átigazolt a Kontroll Csoportba?
Nem erről van szó, ez nem okozott köztünk feszültséget. Az URH-ról mi már korábban is tudtuk Péterrel, hogy nem egy örök életre szóló felállás, mert tisztában voltunk vele, hogy az elképzeléseink egy nap különböző irányokba fognak menni. Ez elég hamar be is következett.
1981 és 1984 között több demófelvételt készített az Európa Kiadó, de mi volt ezekkel a szándékuk, ha az első lemezt, a Popzenét végül csak 1986-ban vették fel?
Összesen hármat készítettünk, egyet 1982-ben, a másodikat 1983-ban, majd ezt követte még egy 1984-ben. Miután mi abban az időben lényegében egy feketelistázott zenekar voltunk, semmilyen lehetőséghez nem jutottunk, hogy felvételeket készítsünk, vagy bármilyen módon dokumentálva legyen a tevékenységünk. Ezért kerülőúton és nem profi körülmények között ugyan, de a Balázs Béla Stúdió segítségével fel tudtuk venni a számokat 1982-ben, ez jelent meg Love ’82 címmel a 90-es években. Akkoriban kazettákon terjedtek a felvételek, tehát egy kicsit olyan volt az egész, mintha szamizdat kiadványok lettek volna, de így viszont nagyon gyorsan el tudtak jutni sok helyre. Az Európa Kiadó is így lett egyre ismertebb, mert azt megelőzően csak egy nagyon kis kör tudott rólunk Budapesten, de utána már vidékre is hívtak minket, sőt akik eljöttek a koncertjeinkre, már ismerték a számokat is.
A Love ’82 az Ikarus Művelődési Ház stúdiójában készült el, hivatalosan egy filmzene felvételeként, azonban a hozzá tartozó film forgatásába még csak bele sem kezdtek. Már eleve azzal a konspiratív szándékkal adták be a pályázatot a Balázs Béla Stúdióhoz, hogy nem akarnak filmet készíteni?
Igen, ez volt a trükk, de erről mindenki tudott, beleértve a stúdió vezetőségét is. A Balázs Béla Stúdió egy független műhely volt, amit az akkori fiatal, kísérletező – vagy nagyjátékfilmhez még nem jutó – filmrendezőknek hoztak létre. Ez persze egyben ennek a művészi hozzáállásnak a parkolópályára állítása is volt a hatalom részéről, mert úgy gondolták, hogy majd készítgetik ott a fiatalok egymásnak a filmeket, miközben szem előtt is tudják tartani őket. Ezzel együtt egy nagyon jó kis filmstúdió volt, sok filmrendező ismerte az „underground” zenekarokat, és próbáltunk egymásnak segíteni. Léteztek náluk nyitott pályázatok, amire nem csak a Balázs Béla Stúdió tagjai nevezhettek egy-egy filmtervvel, hanem külsősök is, majd adtak egy úgynevezett „előkészítési keretet”, amiből le lehetett forgatni egy-két jelenetet, ami alapján végül elbírálták a pályázatot. Mi is egy ilyen előkészítési keretet kaptunk, de az volt benne a csavar, hogy mielőtt belekezdtünk volna a forgatásba, a stúdió először a film zenéjét szerette volna hallani. Megbeszéltük, hogy a forgatókönyvemet már nem fogják elfogadni, de az előkészítési keretből fel tudjuk venni az anyagot. Ezt a „módszert” még egyszer alkalmaztuk, abból született meg a Jó lesz ’84.
Miről szólt volna a film?
Egy este alatt írtam meg a forgatókönyvet. Arra emlékszem, hogy a föld alatt játszódott az egész történet.
Fotók: Nagy Attila Károly
Nem bánja, hogy ez a felvétel nem jelent meg rendes formában a maga idejében? Ráadásul úgy tudom, hogy az első lemezükkel, a Popzenével például nem is elégedett.
Ez a felvétel egy négysávos szalagos magnóval készült, tehát nem ütötte meg azt a minőséget, ami egy lemez kiadásához szükséges lett volna. Kétélű dolog, ha az embertől lehetőségeket tagadnak meg, mert megfosztják bizonyos dolgoktól, viszont így, hogy nem is voltak lehetőségeink, valójában kevesebb vesztenivalót hagytak nekünk, amitől mi még elszántabbak lettünk, és még nagyobb lendülettel csináltuk azt, amit szerettünk volna.
Az Európa Kiadó gyakorlatilag underground átjáróházként működött a 80-as években – tavaly már elkészítettük a zenekar családfáját a Lángoló Gitárok újság 3. számába –, és a korszak szinte minden jelentős személyisége megfordult benne rövidebb-hosszabb ideig. Mit gondol, mi volt az oka ennek az instabilitásnak?
Ez akkoriban nem ment ritkaságszámba. Az underground zenekarok egy közös helyzetbe voltak beszorítva, ráadásul ugyanazokon a helyeken léphettek csak fel. Gyakran voltak közös koncertjeink, barátságok szövődtek közöttünk, egyfajta sorsközösségben éltünk. Egy ilyen szituációban könnyebben adódtak olyan helyzetek, amikor valakinek egy másik zenekarban is kedve lett játszani, vagy éppen csak szükség volt rá máshol, és akkor jöttek-mentek egy kicsit az emberek.
Esetleg önnek is szerepe volt benne?
Nem volt jellemző, hogy valaki azért ment volna el az Európa Kiadóból, mert én már nem akartam vele dolgozni. De volt egy-két eset, amiben nekem is volt szerepem.
Úgy tudom, hogy az 1986-os Zichy-kastélybeli koncert felvételét nagylemezen is tervezték kiadni, ez azonban soha nem valósult meg. Ez lett volna a harmadik Európa Kiadó hanglemez, ha megjelenik?
A rendszerváltás után tárgyaltunk egy lemezkiadóval, ami az akkor már szétesőfélben lévő Hanglemezgyártó Vállalat nyomdokain jelent meg, ráadásul a nagyobb labelek közé tartozott, mert elég sok felvételt adott ki, de már nem emlékszem a nevére. (A Proton tervezte LP 0012 katalógusszámmal kiadni lemezen is a szóban forgó felvételt 1990-ben – a szerk.) Ha jól emlékszem, már a szerződést is aláírtuk, majd mentem volna ügyeket intézni hozzájuk, de egyik napról a másikra eltűntek, és soha többet nem hallottam róluk. Viszont néhány éve szólt egy ismerősöm, hogy a Vaterán keményen licitálnak a Zichy-kastély lemez próbanyomatára, így én is akkor tudtam meg, hogy a gyártás valóban eljutott odáig, hogy a felvételből tesztlemez készült.
Tavaly Nagy-Britanniába is visszatértek néhány koncert erejéig. Ezt az országot emberemlékezet óta se idegen hadseregnek, se magyar együttesnek nem sikerült meghódítania. Hogyan kerültek a Glastonbury fesztiválra 1986 júliusában?
Volt már egy meghívásunk egy évvel korábban is, amire nem kapott útlevelet a teljes zenekar, úgyhogy csak a második nekifutásra sikerült kijutnunk. Talán valakinek a birtokába kerülhetett néhány demófelvételünk, és meghívtak minket, amiben az volt a legérdekesebb, hogy az Európa Kiadót mint egyfajta magyar egzotikumot a világzene színpadra rakták be, ami nem volt egy jó ötlet. Azzal kapcsolatban soha nem voltak illúzióim, hogy egy magyarul éneklő együttes külföldön befuthat-e karriert.
A 80-as évek végére lendült fel igazán a zenekar, de a második lemez felvételei előtt Dénes József megtért a Hit Gyülekezetébe, és távozott az együttesből, majd a hír hallatán Másik János is kilépett. Hogyan élte meg ezt az időszakot?
Ez egyébként is egy olyan korszak volt, amikor minden változott, beleértve a rendszert és a kultúrát is. Akkoriban én még kevéssé tudtam megfogalmazni, hogy mivel állok szemben, csak jöttek felém a jelek, amikből én azt éreztem, hogy történni fog valami. Ez tulajdonképpen a posztmodernnek a megjelenése volt, csak akkor ezt még nem sejtettük. Sokat éltem akkoriban Amszterdamban, és próbáltam megfigyelni és valamilyen módon megérteni, hogy mi zajlik körülöttünk, miközben a zenekarban is történtek a változások, én pedig ott álltam, kezemben a szerződéssel egy új lemezre, amit fel kellett vennünk. Egy kicsit el is kezdtem kapkodni, előálltam a Szavazz rám!-műsorral és azzal a zenekarral, amivel ezt végül felvettük, de a dalok sem voltak még kiforrva, és mint később kiderült, a zenekar új felállása sem volt életképes.
A Popzenével vagy a Szavazz rám! című albummal elégedettebb inkább?
Egyikkel sem vagyok elégedett. A korszakban bevett lemezkészítési szokás amúgy sem az volt, hogy azt veszik föl, amit a zenekar játszik, hanem bement az együttes, és fölbirkózott valamit, ami végül a legjobban hasonlított a műsorára. Miután mi nagyon ritkán jutottunk el stúdióba, nem volt ebben nagy rutinunk, ráadásul akkoriban még én sem értettem a stúdiótechnikához. Meg lehet hallgatni az akkori lemezeket, és a Popzene is egy kicsit olyan, mint az akkori átlag. Én a saját energiáinkat és a zenénk nüanszait szerettem volna visszahallani a lemezen is, de ez nem került rá, nem jött át rajta.
Annak idején milyen hatásokból építkezett az Európa Kiadó?
A 60-as években nőttem föl, és volt egy nyolc évvel idősebb bátyám, akinek a barátai állandóan nálunk lógtak, folyton szólt a zene, így tulajdonképpen egy házibuliba születtem, és egy akkoriban új műfajba, a rockzenébe. A gimnáziumra viszont már ki is égtem mint rocker (nevet), és úgy éreztem, hogy a dzsesszben találtam meg mindazt, ami a vájtfülemnek és érzékeny lelkemnek kell. Ezzel egyidőben kezdett el érdekelni a kortárs avantgárd művészet, az új filmezés, és szinte el is felejtettem ezt az egész dolgot a zenével, mígnem meghallottam a Sex Pistolst és többi punkzenekart. Húszéves lehettem, és a punk olyan frissességet és mentalitást hoztak a zenébe, hogy egyből éreztem, ez nekem szól. Ráadásul a punkzenének fontos eleme volt, hogy nem számított a hangszeres tudás, és ezzel kicsit olyan helyzetet teremtett, mint ami legelőször volt a 60-as években. Nem a zenén volt a hangsúly, és megnyitotta a színpadot az emberek előtt, így én is elég hamar színpadra tudtam lépni.
Ez még az URH előtti időszakban volt?
Az első lényeges koncertem az URH-val volt. Előtte volt már egy gimnazista zenekarunk Kiss Lacival is, hangszeres tudás nélküli dzsesszrockot játszottunk, és az invencióinkkal próbáltuk pótolni tudásbéli hiányosságainkat.
1994 júliusában New Yorkba költözött. Mi történt akkor, hogy úgy érezte, el kell mennie?
Úgy alakult az életem, hogy döntéshelyzetbe kerültem: vagy elmegyek New Yorkba most, vagy itt maradok örökre. Én az előbbit választottam, de nem tört meg bennem semmi, inkább örültem a kihívásnak, és kíváncsi várakozással néztem elébe.
2006-ban jelent meg vaskos interjúkötete Amerika kiadó címmel, amiben a tengerentúli tapasztalairól beszél. Jelenleg hol él?
Egy ideje itt vagyok Magyarországon, de erre nem tekintek úgy, hogy itt is élek. Nem is tartom fontosnak eldönteni azt, hogy éppen hol élek. Tulajdonképpen minden a dolgaim köré szerveződik, az elmúlt években Új-Zélandon is eltöltöttem egy időt. Semmiképpen nem szeretném művészi összehasonlításnak beállítani, de ha valaki megkérdezné David Bowie-t, hogy nyilatkozzon a lakhelyéről, nehezen kapna rá választ. Én is nehezen tudok erre a kérdésre felelni.
És most hogy érzi magát itthon? Megérte hazajönni, ha nem is hosszabb távra?
Mikor hogy, de ez máshol is így van. Egyszer szörnyen, egyszer jól.
Úgy tudom, érdekli a környezetvédelem.
Több minden foglalkoztat, ezek egyike a környezetvédelem. Régóta érdekelnek bizonyos tudományterületek a biológiában, és Amerikában sok előadást hallgattam meg ezekről, és elolvastam a számomra értelmezhető irodalmukat is. A 90-es évek második felében még közel sem volt a mainstream gondolkodás része az, hogy óriási problémák vannak a légkörrel és az ökoszisztémával, én is először tudományos előadásokon találkoztam ezzel a megállapítással. Majd találtam egy álláshirdetést, amire jelentkeztem, és felvettek egy környezetvédő szervezethez, később a Greenpeace-hez kerültem, akiknél évekig dolgoztam, többek között Magyarországon is, és örülök, hogy valamennyire én is hozzá tudtam járulni a tevékenységükhöz, mert nagyon fontosnak tartom. Erről az időszakról egy könyvet is írtam négy évvel ezelőtt Az agitátor címmel.
A tengerentúlon alapított együttese a Mr. Con. and the Bioneers Brave New World Orchestra névre hallgat. Pontosan ki ez a Mr. Con?
Úgy gondoltam az akkor zajló biológiai forradalomról, hogy egy szellemtörténetileg is fontos pillanat, ami a gyakorlati életünkre is nagy hatással lesz. A megérzésem nem volt rossz, mert hamarosan megjelent például a biotechnológia, ami nagyon izgatott engem, amikor írtam ezt a műsort. Mr. Con pedig én voltam, ezt a művésznevet szántam magamnak.
Mr. Con mint Szélhámos úr?
Mindenki így fordította, de lehetne sok minden más is. Épp azon gondolkoztam, hogy mi legyen a nevem, amikor odalépett hozzám egy ember az utcán, és nekem szegezte, „Ön Mr. Con?” Persze valakivel összekevert, de úgy gondoltam, hogy ha már ezt a nevet küldte nekem a sors, akkor legyek Mr. Con.
A zenekar 2001-es, String Reality című, nálunk is bemutatott lemezét pedig a húrelmélet ihlette?
Így van, a kozmológiába is eléggé belemélyedtem.
A 80-as évek undergroundjának máig aktív együttesei közül talán az Európa Kiadó képes megmozgatni a legtöbb embert. Vajon mi ennek az oka?
Ezt a kérdést a nézőknek kellene feltenni. Talán csak így alakult a dolog, ennyi az egész.
Mihez kezd a pénteki koncert után?
Jön a nyár, néha lemegyek a Velencei-tóhoz, és úszom egy jót. Van egy-két hosszabb távú projektem, így ismét lesz néhány új dolog az életemben. De ezek munkával és a személyes életemmel kapcsolatosak, nem a zenével.
És mi lesz az Európa Kiadóval?
Ez egy ilyen különleges állapotú társaság, néha gondol egyet, és életre kel. Nincsenek eldöntve a dolgok, csak nyitva vannak hagyva az ajtók, így sosem tudhatjuk, mi lesz vele.
