Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Már említettük itt a Lángoló Gitárokon, hogy a huszadik Sziget alkalmából a fesztivál nosztalgiázós blogot indít a mienkasziget.hu címen, ahová bárki feltöltheti az elmúlt 19 év alatt felgyülemlett emlékeit. Nem új dolog ez, 10 évvel ezelőtt már jelent meg egy ilyesmi Nagy Sziget könyv – tíz év hév címmel Jávorszky Béla Szilárd szerkesztésében, sőt, most egy újabb is a piacra került Húsz év HÉV címmel, ami értelemszerűen az összes eddigi Szigetről szól, nem csak az utóbbi 10 évről. Alább ebből a könyvből idézünk egy terjedelmesebb részt a vendéglátásról, plusz még lejjebb egy játékot is talál a kedves olvasó két darab páros Sziget-napijegyért.
1994-ben még elképesztő megoldásokba lehetett beleszaladni a kocsmák környékén. Oly mértékben hatott át mindent a leleményesség, az amatőrizmus és a józan paraszti ész diszkrét bája, ami ma már a Szigeten teljességgel elképzelhetetlen.
Gaspari Zsolt (1973-, a második és harmadik fesztiválon vendéglátósként és programszervezőként dolgozott, 1996 óta pedig ő szervezi és vezeti a Sziget italnagykereskedelmi rendszerét): „Ülünk apámmal Ipolyvecén a gangon, jóízűen fröccsözünk, mikor Maros Robi barátom hív, hogy helyzet van. A rockszínpadhoz delegált három klubból kettő kilépett, a harmadik meg csupa rossz arcú csávóból áll, a szervezők fosnak tőlük. Bevállalnám-e? A család akkoriban földműveléssel foglalkozott, viszonylag nagyban, gondoltuk apámmal, két gyümölcsérés között épp van némi szabadidőnk, nézzük meg, mi ez. Elmentünk a Lónyai utcai irodába, ahol Karcsiék egyáltalán nem tettek ránk komoly benyomást. Apám mégis bólintott, mondta, vágjunk bele. A színpadhoz nekünk kellett biztosítani a technikát, plusz a dobszerkót. Hősies év volt. Rozek Tamás haverom fél évvel azelőtt kapta meg élete dobszerkóját, egy gyönyörű fehér Pearlt. Megállapodtam vele, ha odaadja, veszek neki rá új bőrgarnitúrát. Élete legrosszabb döntése volt. Ezen a rockszínpadon ugyanis rettenetes brigádok léptek fel.
Plusz a gyöngyösi főiskoláról, ahová jártam, meghívtam a legsikeresebb csapatot, az Arénát, ők lettek a beugró. Megállapodtam velük, öt liter kisfröccsért bármikor felmennek a színpadra. Ha esetleg mondjuk Kazincbarcikáról valaki késne, legyen, aki kitöltse az időt. Az arénások boldogan végigitták a hetet, amikor meg szóltam, szó nélkül mentek és indulhatott a móka. Minden nap kellett játszaniuk. Volt, hogy többször is.”
Borsa Kata: „Ha jól emlékszem, 1994-ben a helypénz még azt jelentette, hogy a büfésnek kellett kifizeti a technikust. Az egyik kocsmáros pedig úgy rendezte le a végén Lugóékkal, hogy egy gyerekkádnyi bekevert gyroshúst adott nekik fizetségül. Egészen karácsonyig azt ebédelte a család, a lehető legváltozatosabb formákban.”
Gaspari Zsolt: „Valamiért úgy gondoltuk, teherautóval kell megjelennünk a Szigeten, ezért az unokatestvérem használaton kívüli platós Barkasát levizsgáztattuk. Gondoltuk, biztos jól jön majd. Aztán kiderült, csak nekünk volt ilyen. A kocsmák maximum kombi Ladát hoztak, amibe hátra befér négy hordó sör, aztán semmi. Mikor megláttak bennünk a platós Barkasszal, hát, nagyon komoly ajánlatokat tettek.
Másik nagy húzásunk, hogy vittünk magunkkal kotyogós kávéfőző gépet. Kiderült, az egész Szigeten nincs kávé. Akkor még Anni néninél sem. Reggel beindítottam a Barkast, mire a kocsma körül sátrazó törzsgárda bekiáltotta, hogy MENGELE!, mert füstölt, mint az ítélet, azzal elindultam beszerző körútra. A ma is regnáló Szentendrei úti Profiba, ahol a második naptól már hátulról szolgáltak ki, akár a beszállítókat. Először óvatosságból 3 kiló kávét hoztam, aztán már 13-at. Azon a kotyogós gépen az egy hét alatt tonna közeli kávét főztünk le.”
Tóth Tibor (1967-, egykori Sziget-mindenes, az évek során sok minden tartozott hozzá, az utóbbi időben a szolgáltatás fejlesztésért felel): „Emlékszem, mentem a Csónakház felé, mikor az egyik színpad mellett látom kiírva, »szerb hagymás hús«. Előtte meg kígyózó sor. Beszédbe elegyedtem a vajdasági fiúkkal, dumálgattunk, iszogattunk, jóba lettünk. Egy idő után elárulták, nem is létezik ilyen étel. Ezt ők találták ki. De a »szerb hagymás hús« remekül működött. Olcsó, ízletes és tartalmas kaja volt. Nem csoda, hogy a következő években majd' minden melegkonyhás árulni kezdte és annyian sorba álltak érte.”
Gaspari Zsolt: „Akkoriban volt az első nyilvános szent mise a Hősök terén. Mire vasárnap fél 10-kor a kocsmánk előtt megállt keresztanyám, keresztapám és nagyanyám. Hogy beugrottak a mise előtt megnézni minket. Mire apám mondta, oké, a mandzsetta gombokat le lehet venni, te állj be a sörcsap mellé, a csajok meg a konyhába. Annyi lett a misének. Keresztanyám ott is maradt végig. Viszont szegény nagyanyámat - aki nagyon ritkán hagyta el a falut, akkor is csak templomokat látogatott - hétfőn haza kellett vinni, mert sokkot kapott, amikor meglátta a krisnásokat. Épp üldögélt a sátor végében, pucolta a hagymát a zsíros kenyérhez, mikor megjelent a menet. Megállt a kés a kezében. Aztán csak annyit mondott: »Fiam, ez mind bolond! A világnak el kell pusztulnia!« Azzal hazament. A Sziget utáni első nagy családi ebédnél pedig elmesélte, hogy ezt követően minden nap összehívta a barátnőit, és imádkoztak értünk. Szerinte akkora életveszélyben voltunk.”
Játék!
Jelent poszthoz két páros Sziget-napijegyet is hozzácsapunk, amik azok között találnak gazdára, akik lájkolják mind a Sziget, mind a Lángoló Gitárok Facebook-oldalát, megosztják ezt a posztot, valamint a jatek@langologitarok.hu címre elküldik, hogy mi történt Lemmyvel az egyik szigetes Motörhead-buli után. (Segítségül természetesen ott a mienkasziget.hu.) Fontos, hogy a játékban csak azok vesznek részt, akik a levél tárgyához ezt írják: Lángoló-20Sziget-4-Játék. Beküldési határidő augusztus 3, a nyerteseket pedig emailben értesítjük.
