Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az esemény beharangozójának láttán a hazai metálszíntér egy emberként vonta fel a szemöldökét: miért pont a Kék Yukban lép fel a legendás Mayhem? Nem, nem egy szervezési hiba folytán került erre a színhelyre. Ennek a bulinak az exkluzivitás volt a lényege, ugyanis a klub 10 éves évfordulóját hivatott ünnepelni ez a black metal koncert. Hát az exkluzivitás megvolt. Olyannyira, hogy nagyjából olyan húsz ember lehetett, aki ténylegesen látott is valamit a zenekarból.
Előzetesen minden jel arra utalt, hogy egy emlékezetes koncertélménnyel gazdagodunk majd, ugyanis a norvég-magyar Mayhem híres rendkívül látványos bulijairól. Csihar Attila énekes volt már paptól kezdve múmián és Mickey egéren át karácsonyfáig minden, még láthatatlan ember is a színpadon. Szó se róla a díszlet itt is kellően hangulatosra sikerült, néhány vaddisznófej lógott a plafonról a színpadra, de Csihar csak a szokásos corpse paintet viselte, ami némileg csalódás volt az előzményeket tekintve. Persze elképzelhető, hogy egyszerűen csak fel volt készülve arra, hogy teljesen mindegy milyen show-t csinál a színpadon, úgyse lát belőle senki semmit, csak az a 10-20 ember, aki még idő előtt befészkelte magát előre.
Vizuális élményről tehát nem lehet ódákat zengeni, mivel ilyenben gyakorlatilag a közönség nagy részének nem volt része, így marad a hang. Vagy inkább a zaj. Mert amit ezen az estén a Kék Yukban hallottunk, az a legkevésbé sem emlékeztetett zenére. Az első három-négy szám alatt mindössze két dolgot lehetett hallani: dobot és gerjedést. Az első jó volt, de a második jelentősen rontott az összképen. Szerencsére Hellhammer játéka annyira tiszta és pontos volt, hogy a dobtémák alapján is sikerült beazonosítani néhány szerzeményt, de egy koncertnek nem arról kéne szólnia, hogy a rajongók próbálják felismerni kedvenc számaikat, még ha a zajos black metal is a műfaj. A vége felé azért sikerült olyanra kihozni a hangzást, hogy a számok, ha nem is élvezhetőek, de legalább felismerhetőek lettek. A Freezing Moon, amit nyugodtan nevezhetünk a Mayhem egyik legnagyobb slágerének, szerencsére a koncertnek már erre a szakaszára esett, ami mindenképp jót tett az amúgy rendkívül rövid bulinak. Alig egyórás volt a műsor, de legalább kellően tömény. Nem húzták az időt leállásokkal és hosszú konferálásokkal, csak a pusztítás ment, a szó minden értelmében.
Akik nem adták fel a harcot az elemekkel, és kitartóan végigállták a fellépést, azok láthatóan élvezték is a koncertet. Amúgy meg a kellően fanatikusok és kellően részegek számára a fentebb említettek mindössze apró részletek csupán, melyek elvesznek a black metal fekete varázsában.
