Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ilyet még a Metal Hammer klasszikus Súgd meg nekünk rovata sem tudott: egy nő hirdetést adott fel az interneten, ahol azt az idegen férfit keresi, aki egy Motörhead-koncert alkalmával a mosdóban teherbe ejtette. "Én: kék haj, ezüst csőtop, neccharsinya, térdig érő motoroscsizma. Te: vörös taraj, fekete pentagram fülbevaló, viperás piercing." - írja a klasszikus módon, majd folytatja: "Együtt zúztunk a dühöngőben, majd a mosdóba mentünk dugni. Szép farkad volt, én pedig teljesen kész voltam, így beengedtem a macit a málnásba. Nagyon jó voltál, a számat is be kellett fognod, mert túl zajos voltam." - és ha valakinek ez még nem volt elég, jön a slusszpoén: "Különben meg terhes vagyok. A tiéd. Keress meg, ha része akarsz lenni a gyerek életének!" Mindez a chicagói Aragon Ballroomban történt, a Motörhead mellett még a Megadeth is fellépett, mi pedig szóhoz sem jutunk, hogy Lemmy még hatvanon felül is milyen hatással van az emberek szexuális életére.
Legutóbb akkor foglalkoztunk a Napokon zenekarral, mikor bemutattuk a Barabbas című lemezüket az elejétől a végéig, most pedig ismét egy premier miatt vesszük elő őket. Elkészült ugyanis a klip a lemez címadójához, ami nem tartalmaz semmilyen sztorit, egyszerűen csak a stúdiózást mutatja meg hat és fél percben. Ez látható a hajtás után, illetve azoknak, akik magáról a lemezről lemaradtak volna, beraktuk azt is a videó alá. A zenekart legközelebb az R33-ban lehet élőben látni április 14-én, ahol már az alább hallottaknál frissebb dalokat is játszhatnak, a fellépőtársaik pedig a két gitáros helyett egyel felálló Haunebu, illetve a Haelo! lesznek.
A jövőre 20 éves Anima Sound System tavaszi-nyári turnéja előestéjén új EP-vel jelentkezik, amin a Tedd a napfényt be a számba című album Kik azok? című dalát formálják saját képükre a zenekar olyan kedvenc hazai producerei, mint az NVC-s Subotage, a kísérletező kedvű YKZN, a Yonderboi-gitáros Schrank Doma vagy a Monday Session-nökről ismert Ba10 és mások. A lapozás után a teljes új EP minden száma ingyenesen letölthető. A zenekar egyébként már javában dolgozik új lemezanyagán, a korábbiakhoz képest akusztikusabb új dalokon, idei tavaszi-nyári turnéja pedig egy ingyenes budapesti koncerttel indul április 18-án, szerdán az Ötkertben.
Közös tavaszi turnéjának zárásaként, a budapesti PeCsában lép fel április 14-én a Depresszió (képünkön) és a Road. Erre az estére, a tavalyi, debreceni, hármas felállású nagykoncert sikerén felbuzdulva az Alvin és a mókusok is csatlakozik hozzájuk. A minden tekintetben nagyszabásúnak ígért eseményre extrákkal is készülnek a zenekarok. A Depresszió például eddig nem játszott dalokat is beletesz a programba, a zenekar énekes-gitárosa, Halász Feri pedig ezen az estén tartja 30. születésnapi buliját, illetve az Alvin és mókusok is itt mutat be néhány új dalt az őszre várható nagylemezéből. Az este vendége a Csakazértis lesz, akik itt prezentálják először pár éve frissült tagságuk első közös dalait. Hajtás után mutatunk egy kis ízelítőt.
Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Fishing On Orfű fesztivál szervező közleményt adtak ki a mai napon, amiben sajnálatukat fejezik ki a Kolin énekesével történt múlt hétvégi incidens kapcsán (mint azt
Kevés olyan, igazi gyökér van a rockvilágban, mint az ötvenedik életévét nemrég betöltő Axl Rose. Az egykori indianai parasztlegény hosszú, keserves szopásokkal teli, rögös utat tett meg azért, hogy feljusson a csúcsra, ahol aztán eltöltött pár, mániákus egoizmusával a környezetének elviselhetetlenné tett évet, majd szépen lassan lezuhant a befont hajú-felpuffadt arcú valóságba. Axl azonban az istennek nem hajlandó felfogni, hogy már nem az az ünnepelt sztár, akinek mindenki mindent megbocsát és engedelmesen térdre rogy előtte, hogy orálisan kényeztesse a királyi hímtagot, hanem egy lecsúszott rocker, aki egy haknizenekar élén próbál megélni abból amit 1987 és 1990 között elért.
Arról már szóltunk itt a Lángoló Gitárokon, hogy a Green Day már javában készíti új lemezét, az a hír viszont csak most érkezett, hogy nem is egy albumot, hanem egyből hármat raknak össze a kaliforniai Oaklandben. Az ¡Uno!, ¡Dos! és a ¡Tré! nem egyszerre jelenik meg, hanem kéthónapos szünetekkel, várhatóan szeptember 25-én, november 13-án és január 15-én. Állítólag ennek ellenére egyik sem lesz konceptalbum, egész egyszerűen annyira ihletbe jöttek, hogy nem bírnak leállni a dalírással.
Idén lett 20 éves a Pantera Vulgar Display Of Power nagylemeze, amit természetesen ünnepi kiadvánnyal szeretnének emlékezetessé tenni. Ez jelen esetben az album kétlemezes verziója, aminek a DVD korongján koncertfelvételek és klipek vannak, a CD-n pedig maga a lemez, plusz az eddig nem hallott Piss című dal. Mármint csak ebben a formában nem, mert most akár indíthatnánk is egy olyan játékot, hogy mely későbbi Pantera-számokban bukkannak fel a Pissben hallott témák, szóval nem véletlen, hogy ezt eddig nem adták ki. Hajtás után mindenesetre hallgatható és nézhető, merthogy klip is van hozzá.
Nyáron három fesztiválkoncertet ad, ősszel pedig új, ezúttal elektronikus hangzású albumot jelentet meg a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Ákos. A készülő nagylemez első kimásolt felvétele, az Előkelő idegen című dal a mai napon, április 12-én jelenik meg hivatalosan, ami a hozzá készített vadonatúj videoklippel együtt itt a Lángoló Gitárokon látható és hallható először. A kisfilmet saját forgatókönyve alapján ezúttal is Ákos rendezte, Juhász Viktor fényképezte, főszereplője Kálloy-Molnár Péter, de szerepel még benne többek között Brózik Klári és Sári Évi is, valamint Ákos két lánya, Anna és Kata is láthatók a klipben. A lapozás után az új videó mellett egy werkfilm is megnézhető, valamint további információk és Ákos rövid nyilatkozata is olvasható.