2012.04.19. 11:00 – Lángoló Gitárok

Björk betegség miatt koncerteket mondott le

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hangszálproblémái miatt két argentin koncertjét volt kénytelen lemondani Björk, akinek nemrég egy göböt fedeztek fel a hangszálain. Az izlandi énekesnő épp legutóbbi, Biophilia című remek albumával turnézik szerte a világban, aminek sorában többek között Buenos Airesben is fellépett volna, ám az orvosok diagnózisa után kénytelen volt lemondani a fellépést. Bjrök mindezért a Facebookon kért elnézést a rajongóktól, és reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb pótolhatja az elmaradt fellépéseket, arról azonban nem írt semmit, hogy szükség lesz-e műtéti beavatkozásra a feltehetően komolyabb hangszálgyulladás miatt kialakult göb vagy göbök eltávolításához. Mindez egyébként, mármint hogy megoperálják-e, számunkra ezúttal különösen fontos információ lehetne, hiszen legutóbb például Adele esett át hasonló műtéten, aki ugye emiatt hónapokra kénytelen volt visszavonulni a fellépésektől, márpedig Björk a Balaton Soundra szervezett koncertjével az idei hazai nyári fesztiválszezon egyik legígéretesebb és (általunk legalábbis) az egyik legjobban várt fellépőjének számít. Egyébként is, de most aztán meg pláne különösen bízunk a mielőbbi gyógyulásában.


koncert björk hír betegség



2012.04.19. 10:00 – Lángoló Gitárok

Dr. Alban és a Brooklyn Bounce is fellép az EFOTT-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azok után, hogy úgy másfél hete bejelentették az EFOTT szervezői, hogy többek között Roni Size is érkezik a fesztiválra, most újabb neveket dobtak be, főleg a múltba révedni vágyók örömére. Érkezik ugyanis a fesztiválra az eddig bejelentetteken túl Dr. Alban és a Brooklyn Bounce is (utóbbiak láthatók a fenti képen). Mellettük pedig olyan hazai zenészekről is szó esik a sajtóanyagban, mint Deák Bill Gyula vagy a Pál Utcai Fiúk, merthogy ők is lesznek az idén Velencén megrendezésre kerülő fesztiválon, ez most már biztos.


pop rock fesztivál hír dance efott dr alban pál utcai fiúk brooklyn bounce deák bill gyula efott 2012



2012.04.19. 09:00 – Lángoló Gitárok

Dalok a közelgő Damon Albarn-lemezről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A következő hónap elején, május 7-én jelenik meg Damon Albarn legújabb stúdióalbuma, Dr Dee címmel. A lemez egy különleges produkció része, a rajta szereplő 18 számot a 16. században élt tudós, John Dee élete inspirálta, aki egyébként I. Erzsébet királynő személyi tanácsadója is volt. Az album dalai állítólag ennek megfelelő hangszerelésben is születtek, Albarn mellett például kórusok és klasszikus hangszerek is hallhatók majd rajta. A lemez anyagát opera formájában színpadra is állítják június 25 és július 7 között, az elmúlt hetekben pedig már hallhatók voltak belőle részletek. A legújabb, a The Dancing King című szám az NME oldalán keresztül érhető el és tölthető le ingyen, pusztán csak fel kell iratkozni előtte Albarn hivatalos levéllistájára itt. A lapozás után pedig egy másik szám, a The Marvelous Dream hallható a lemezről, aminek borítója itt fent látható.


opera pop rock hír damon albarn



2012.04.19. 08:00 – Lángoló Gitárok

Electricity – Az Arctic Monkeys új dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A szombati Record Store Day-re hivatalos fizikai formában is kiadják az Arctic Monkeys februárban megjelent nagyszerű dalát, a remek videoklippel rendelkező R U Mine?-t, ahogy már korábban írtuk: b-oldalán egy vadiúj felvétellel, az Electricity című számmal. A felvételek, a gyűjtők nyilván legnagyobb örömére, lila színű vinylen jelennek meg, ahogy az a fenti képen is látható, az új szám pedig a hajtás után már meg is hallgatható: akinek bejött az R U Mine? (nekünk nagyon is), az vélhetően ebben sem fog csalódni. Lehet találgatni, hogy ehhez vajon mikor és milyen klipet készítenek, merthogy ugye a srácok mostanában akkora menők arcok, hogy még a b-oldalakhoz is forgatnak videókat, úgyhogy ehhez is várjuk.


arctic monkeys rock hír record store day



2012.04.18. 18:00 – mista

Kik támadjanak fel a Hologram Fesztiválra?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár nem a fesztivál szervezőinek ötlete volt Tupac Shakur hologramos fellépése a hétvégi Coachella fesztiválon, a napokban számos reakció született a produkcióra, többek között az itt látható poszter, ami már egy Coachella Hologram Festival fellépőinek névsorát mutatja be. Ott lesz Michael Jackson, a Doors Jim Morrisonnal, a Nirvana Kurt Cobainnel, a Joy Division Ian Curtisszel, a Queen Freddie Mercuryval, aztán a teljes Ramones, Frank Zappa, G.G. Allin, Jimi Hendrix, Bob Marley, a Beatles, Ray Charles, Johnny Cash, Miles Davis, sőt, maga Wolfgang Amadeus Mozart is fokozza majd a hangulatot, és még sorolhatnánk. Mindez persze csak vicc, bár a Tupac-hologramot nézve egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, ahogyan azt már hétfőn mi is emlegettük. Na, de vajon a Lángoló Gitárok olvasói kiket támasztanának fel egy hologramos fesztiválra? Izgatottan várjuk a tippeket.


vicc fesztivál hír coachella hologram



2012.04.18. 17:00 – Dankó Gábor

Segédanyagok nélkül a szintetikus irányba - The Mars Volta-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Mars Volta – Noctourniquet
(Warner/Magneoton)

A megszokottól eltérően elég nagy szünet után jelent meg most tavasszal a pszichedelikus progresszív rocknak csúfolt Mars Volta új nagylemeze. A 2009-es Ocathedronig úgy pörgött a zenekar, és főleg Omar Rodríguez-López gitáros-főnök, hogy félő volt, a munkába, vagy inkább az azt stimuláló szerekbe halnak bele a harmincas éveik derekán. Aztán jött a hirtelen fékezés, a teljes csend, amit csak Cedric Bixler-Zavala énekes szcientológussá válása zavart meg. A lendület amúgy Lópezt még vitte tovább, 2010-ben kéthavonta hozta ki az egyébként elég jó szólólemezeit, de tavaly már ő is leállt az ipari mennyiségű albumgyártással, és azóta kb. csak azt várta, hogy Zavala mikor hajlandó végre felénekelni az általa már évek óta, állítólag még az Octahedron előtt összerakott zenei alapokra a Xenu ihlette (na jó, nem) szövegeit.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (2,7/5)

lemezkritika rock the mars volta ezt hallgasd



2012.04.18. 15:00 – Lángoló Gitárok

Tupac lehet turnézni is elmegy Snoop és Dr. Dre társaságában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az már egészen biztos, hogy az idei Coachella úgy fogja beírni magát a történelembe, mint a fesztivál, amin feltámadt minden idők legnépszerűbb rappere, Tupac Shakur. Mint azt már pár napja megírtuk, a múlt hétvégén a kaliforniai bulin a közönség tagjai egy még videón is lélegzetelállító produkciónak lehettek élőben szemtanúi, amikor is Snoop Dogg és Dr. Dre régi cimborájukkal, az egyébkén 16 éve elhunyt Tupac-kal léptek színpadra. Persze nem arról van szó, hogy beigazolódott az a régi összeesküvés-elmélet, miszerint a hiphoplegenda valójában nem is halt meg, és egy kis, eldugott szigeten koktélozgat dögös csajok és az egykori barát, majd későbbi ellenség (a feltételezés szerint valójában mindvégig cimbora) Notorious BIG társaságában, hanem arról, hogy Snoop és Dre egy elképesztően látványos, és baromi drága produkció keretében hologramként élesztették újra a sztárrappert. A fellépés híre természetesen bejárta a világot, mostanra pedig már az is napvilágot látott, Dre és Snoop azon törik fejüket, hogy turnét is szerveznek a hologram-Tupac közreműködésével.


hiphop hír coachella snoop dogg tupac dr dre hologram



2012.04.18. 13:00 – Hirdetés

Nyerd meg a Gitárakkordok kézikönyvét!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az elmúlt hetekben több gitáros könyvet is lehetett tőlünk nyerni, amik kifejezetten a hangszerekről szóltak. Eheti játékunkban ugyan maradunk továbbra is a gitároknál, de ezúttal már maga a zene kerül előtérbe Pietro Pescatore Gitárakkordok kézikönyve című kötete által. Minden gitáron kísérő, gyakorló és komponáló olvasó számára nagy segítséget jelenthet ez a klasszikus, pop, rock, jazz és folk stílusokban körülbelül 800 akkordot tartalmazó kézikönyv. A kötet a bevezetésben áttekinti a zeneelméleti alapismereteket, és bepillantást nyújt az akkordok felépítésébe. Minden alaphanghoz 22 különféle akkordtípust találhatunk három-három variációban. Minden akkord látható ábraként, a lefogás ujjrendjével, illetve hangjegyekkel leírva is, továbbá megnevezi a könyv az akkordok gyakran használt egyéb jelöléseit is. Jól áttekinthető beosztása C-től H-ig lehetővé teszi az akkordok egyszerű és gyors fellapozását, így minden gyakorló zenész ideális segítőtársra talál benne. Aki meg szeretné nyerni a kötetet, annak a játékhoz nem kell mást tenni, mint lájkolni a Lángoló Gitárok és az Alexandra Kiadó Facebook-oldalát, majd a jatek@langologitarok.hu címre, Lángoló-Akkordok-Játék tárggyal küldeni nekünk még két címet a kiadó könyvkínálatából. Játékainknál szokásos módon a megadott tárgy nagyon fontos, aki nem ezzel küldi a levelet, biztos, hogy nem fog nyerni. Sorsolás a hétvégén, a nyertest a jövő hét elején emailben értesítjük.


játék könyv pop rock alexandra



2012.04.18. 11:30 – Lángoló Gitárok

Nagyon meleg albumok a popzene történetéből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mára nyilván a zenei sajtóban már az összes listát elkészítették, amit csak ép ésszel elképzelni lehetséges, úgyhogy nem lepődnénk meg rajta, hogy már korábban is létezett volna "Minden idők legmelegebb albumai" lista is. Minden esetre most az out.com összeállította a sajátját, és hát nem lazsáltak, a könnyűzene történetének összesen 100 nagylemezét válogatták a listába. Igen, száz lemezt, amiről szerkesztőségünk egyik tagja rögtön meg is jegyezte, hogy ez túl hosszú ahhoz, hogy ne legyenek benne jócskán hülyeségek is, és hát, amikor mondjuk a Nirvana Nevermindját, vagy a Hüsker Dü Zen Arcade című lemezét találtuk meg a listában, akkor kénytelenek voltunk igazat adni neki. Az összeállítás szempontjai tehát nem teljesen világosak, bár az nyilvánvaló, hogy nem csak vállaltan, vagy valószínűsíthetően meleg előadók albumai kerültek rá, hanem van itt minden, amikkel a készítők szerint feltehetően nagy sikerünk lenne egy gőzfürdős randin. A lapozás után megmutatjuk az első 10 helyezettet, a lista megítélését pedig ezek után az olvasókra bízzuk.


pop lista rock meleg



süti beállítások módosítása