Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szombaton rangsoroltuk 2012 legjobb, egyben legnépszerűbb videót, amik közül így is kimaradt számos remekbe szabott alkotás, ami talán nem kapott olyan kellő publicitást, mint amit megérdemelt volna. A mostani top 20-as listánkon tehát olyan klipeket mutatunk be, amiket mi személy szerint nagyon kedveltünk és sajnáltuk volna, ha ezek kiemelése nélkül ér véget az idei év. Aki az előző válogatásból esetleg hiányolta volna a gitárzenét, az most örülhet, mivel itt talál majd bőven belőlük.
Nagy gondban voltunk, amikor az év végi összegzésnél az idei legjobb zenés videókat kellett rangsorolnunk. Számos elképesztően jó klip jelent meg idén is, és legalább négy-öt külön posztot megérne a felsorolásuk. Ezért gondoltunk egyet és két részre osztottuk a Lángoló Gitárok listáját: először megmutatjuk, mik voltak a legjobb, legfontosabb és egyben legmeghatározóbb videók 2012-ben, hogy aztán vasárnap válogathassunk a személyes kedvenceinkből. Itt az első 20-as lista.
Ugyan Jarvis Cocker nyilatkozatai alapján arra számíthatunk, hogy nem lesz semmi nagyobb dolog (például új lemez) a Pulp körül, maximum koncerteznek néha, azért a legendás britpop-zenekar meglepte a rajongókat karácsonyra. A december 8-i koncertjükön kiosztogatott
Barack Obama december 2-án tüntette ki a Led Zeppelin tagjait a Fehér Házban a
Legutóbb
„Arcomat előled pirulva takarom, jövő hét kedden is magamat másnak adom!” Három év kihagyás után újból koncertezik a kilencvenes évekbeli budapesti underground alapzenekara, a Csókolom. Továbbra is lesz cekker és nagykabát a koncerteken? Hogyan került Ujj Zsuzsi alkotása a londoni Tate Modernbe? Érdemes volt elszökni a keleti blokkból egy csónakkal? Ezekről, valamint a színpadi mozgás sarkalatos kérdéseiről beszélgettünk az együttes arcpirítóan közvetlen dalszövegeit jegyző Ujj Zsuzsi énekessel és a Hajtás Pajtás-alapító Tóth Zoltán Spenót gitárossal, aki azt is elárulta a Lángolónak, mi lesz a Puszi együttessel, amit időközben elkezdett a Csókolom maradék tagjaival. (Fotók: Barakonyi Szabolcs)
Lassan egy év is eltelt már Whitney Houston halála óta, de még mindig nem nyugszanak azok a hangok, akik szerint az énekesnőt meggyilkolták. Nekik lehet most megerősítés, hogy egy amerikai magánnyomozó szerint Houston gyilkosság áldozata lett. A korábbi rendőri jelentés kizárta az idegenkezűséget az énekesnő halálával kapcsolatban, amit így szívbántalmak és kokainhasználat miatti fulladás okozott egy Beverly Hills-i hotelszoba fürdőkádjában. Paul Huebl magánnyomozó szerint azonban Houston másfél millió dolláros adósságot halmozott fel drogdílereknél, akik ezt megunva verőembereket küldtek az énekesnőre, hogy beszedjék a pénzüket. A nyomozó azt is elmondta, hogy biztonsági kamerás felvételek bizonyítják, hogy két férfit is láttak távozni Houston szobájából, akin önvédelemre utaló sérüléseket is találtak.
A budapesti Muzikum Klub & Bisztróban lép fel ma este az Alba Hyseni Project, ami az albán származású énekesnő vendégzenészekkel kiegészült formációja, olyan tagokkal, mint Kollár-Klemencz Gergő, Soós Tamás, Déri Zoltán, Gergácz Gábor és Rozmán Zoltán. Az eseményre belépőt vásárlók megkapják az énekesnő Innen Mission című CD-jét is, amiről mi is igen