2012.02.19. 14:11 – Lángoló Gitárok

Meghalt Michael Davis, az MC5 basszusgitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Február 17-én pénteken, a Kaliforniában található Chico város klinikáján, májelégtelenségben elhunyt Michael Davis, az MC5 basszusgitárosa, írja a The Associated Press. Az 1943-ban született Davis ugyan nem volt a legendás garázsrock-zenekar alapítója, de az együttes összes albumán ő játszott, így a nagyhatású 1969-es Kick Out the Jamsen is, majd 1972-ben kirúgták heroinista életmódja miatt. Ennek ellenére az azóta történt újjáalakulásokban mindig részt vett, így hivatalosan haláláig a zenekar tagja maradt. A 68 évesen elhunyt zenész olyan zenekarok producereként is ismert volt, mint a Lords of Altamont, a Dollhouse vagy a Tokyo Sex Destruction, de képzőművészként is tevékenykedett. Az MC5 klasszikus felállásából már csak Wayne Kramer gitáros és Dennis Thompson dobos él. Rob Tyner énekes 1991-ben, Fred "Sonic" Smith gitáros pedig 1994-ben halt meg.


rock mc5 hír gyász michael davis



2012.02.19. 08:00 – Kovács M. Norbert

Harc a jégkrémekért – klipmegosztás (18+)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A focivébés számáról ismert K'Naan videójában nagyjából semmi sem történik, a Rise Against klipje társadalomkritikus és nyomasztó, a Soulfly szimplán csak nyomasztó, plusz véres és rémisztő, a magyar MC Ness videoklipjéről és Facebook-oldaláról pedig nem tudjuk eldönteni, hogy csak egy béna vicc, vagy teljesen komoly. A Grammyn történelmet ugyan nem író, de azért nagyon jól szereplő Skrillex új klipjében pedig jégkrémekért megy a harc.


klip klipmegosztás



2012.02.18. 13:45 – Lángoló Gitárok

Do Not Look Down - Megint egy új Meshuggah-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A március 26-án megjelenő új, nagyon sötét hangulatúnak és zsigerinek ígért Koloss című Meshuggah-lemezről bemutattuk már egy hétperces, mellesleg kiváló monstrumot, a frappáns Break Those Bones Whose Sinews Gave It Motiont, most pedig itt a valamivel rövidebb, de az előzőnél némileg gyengébb Do Not Look Down, amit rögtön meg is lehet hallgatni a hajtás után, plusz ideraktuk a hosszabb című dal lyrics videóját is azoknak, akik együtt akarnak ordítani Jens Kidmannal a karaoke verzióra készülve.


metál hír meshuggah



2012.02.18. 09:36 – Lángoló Gitárok

A Black Sabbath lemondta újjáalakuló turnéját

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tony Iommi gitáros rákos megbetegedésének kezelésére hivatkozva a Black Sabbath lemondta az összes nyárra tervezett újjáalakuló koncertjét a június 10-i, angliai Download fesztiválos fellépést kivéve. A Black Sabbath helyett minden korábban már meghirdetett állomáson (dátumok hajtás után) az úgynevezett Ozzy & Friends zenekar lép majd fel, ami értelemszerűren Ozzy Osbourne énekesből, valamint olyan különleges vendégekből áll, mint Geezer Butler Black Sabbath-basszusgitáros, valamint Zakk Wylde gitáros. Előbbivel speciális BS-blokkot adnak majd elő Iommi tiszteletére, utóbbival valószínűleg klasszikus Ozzy-dalok is terítékre kerülnek. Nem minden állomáson, de fel fog bukkanni a volt Guns N' Roses-gitáros Slash is, mint tényleg különleges vendég. A Black Sabbath egyébként továbbra is folytatja új lemezének készítését, aminek talán Bill Ward dobos is a részese lehet, már ha küldenek neki végre egy méltányos ajánlatot, amire jelen pillanatban is vár.


rock hír ozzy black sabbath



2012.02.17. 16:30 – Lángoló Gitárok

Májusban jön Slash második szólólemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Apocalyptic Love címmel május 22-én adja ki második szólóalbumát minden idők egyik legkarizmatikusabb gitárosa, a Velvet Revolver, a Slash's Snakepit, na és persze az egykori Guns N’ Roses meghatározó figurája, Slash. Ellentétben a 2010-ben kiadott, saját magáról elnevezett első szólóalbummal, az új lemez nem elsősorban sztárközreműködőkkel, hanem azzal a zenekarral készül, akik már a tavaly kiadott, Made In Stoke 24/7/11 című koncertalbumon is hallhatók voltak – innentől kezdve pedig felmerülhet a kérdés, mennyire nevezhető ez még szólólemeznek, de ebbe most mélyebben ne menjünk bele. Ez itt fent az új lemez borítója, a lapozás után pedig tovább részletek mellett egy videó is látható, ahol a Slash és zenésztársai beszélnek az album készítéséről.


rock hír slash myles kennedy



2012.02.17. 14:30 – Lángoló Gitárok

Rihannának és Chris Brownnak közös száma készül?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár hete írtunk arról, hogy az amerikai bulvárlapok már egy ideje azon csámcsognak, hogy Rihanna és Chris Brown talán újra összejöttek, de ha nem is, akkor valószínűleg összejárnak dugni, ami már csak azért sem szép dolog, mert az énekes-rappernek van egy modell csaja. Na, persze valójában nem emiatt tartják izgalmasnak a lapok ezt az egészet, hanem mert ugye ők ketten valaha együtt jártak (mint az a fenti képen is látható), csak aztán Chris Brown a 2009-es Grammy-díjátadó előtt úgy megverte Rihannát, hogy talán még az anyja sem ismert rá először. Ami pedig most még tovább borzolja az ilyesmire fogékonyak kedélyeit, hogy azt pletykálják, Brown közreműködött Rihanna Birthday Cake című számának hamarosan megjelenő remixében, énekelni és rappelni is fog benne, tehát mostanában valamikor együtt dolgozott az énekesnővel. Sőt, nemrég ott volt Rihanna 24. születésnapi buliján is.


pop bulvár hír rihanna rnb chris brown hipop



2012.02.17. 13:30 – Lángoló Gitárok

Religion Proof - Új Municipal Waste-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár évvel ezelőtt Budapesten is kiváló koncertet adott a Municipal Waste, úgyhogy már csak annak az emlékére is muszáj bemutatnunk a crossover thrash zenekar egyik új dalát, ami az április 10-én megjelenő The Fatal Feast című nagylemezt harangozza be. Azonban kicsit furcsa módon a Religion Proof nem lesz rajta az albumon, hanem csak a Decibel magazin flexi-disc sorozatának legújabb részeként kapható majd zöld 7 inches kislemezen. Fönt természetesen az ötödik nagylemez csodálatos borítója látható.


metál hardcore hír thrash municipal waste



2012.02.17. 12:00 – Hirdetés

Népi hardcore, balkáni alapokon – Zdob şi Zdub ma este az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A kelet-európai rock egyik legszínesebb zenekara, a moldovai Zdob şi Zdub (szabad fordításban: Csim-Bum) ma este mutatja be január végén megjelent új, Basta Mafia! című lemezét az A38 Hajón. Az Eurovíziós Dalfesztivál legszórakoztatóbb fellépője, a csattogós funkot vidám poppal és zúzós rockkal ötvöző együttes a Berlinben felvett, egyértelműen a nemzetközi piacra készült albumon a tőlük megszokott humorral, iróniával, eleganciával és
lendülettel ötvözi a védjegyévé vált "moldovai hardcore"-t. A Zdob şi Zdub pár éve teltházas koncertet adott a Hajón, így ezúttal is egy jó hangulatú bulira lehet számítani. Az előzenekar, a fiatal, 2011-ben Győrben alakult Romano Trajo (korábban: Romungro Gipsy Band) lesz, akik egy roma, magyar és német zenészekből álló öttagú formáció, és autentikus lovári és beás cigány népzenét játszanak.


ajánló koncert hír program a38 zdob şi zdub romano trajo



süti beállítások módosítása