Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Laza kétharmad ház előtt adott vendégekkel megspékelt, maratoni életműkoncertet az Arénában az idén harmincéves Bikini zenekar. Szombat esti hangulatjelentés a színpad előtti VIP-dühöngő hátsó traktusaiból.
1982-ben nem csak a Bikinit alapították meg, hanem az országnak sikerült csatlakoznia a Nemzetközi Valutaalaphoz is – idegen szitokszóval az IMF-hez. El tud képzelni a kedves olvasó ennél frankóbb felkonferálást 2012-ben egy olyan koncerten, aminek a közönségét jobbára az életük munkáját jogosan féltő, megviselt arcú középkorú házaspárok teszik ki? Az elsöprő fújolás természetesen nem maradt el, és miközben a kiszemelt helyünk felé közelítünk, hangos éljenzés jelzi, amikor a színpad hátterére kivetített Kádár-kori életképek között felbukkan a Szokol 403-as rádió és a Trabant Deluxe, de a leghangosabb ovációt egyértelműen a szeméremdombig nyújtott pólós cascós csajok után megjelenő sárgaréz bélás, és a másfél forintos buszjegy váltja ki. Ekkorra már mi is a helyünkre értünk, és tökéletes hangulatindikátorok vesznek körül minket: mögöttünk a vaskordonon könyöklő középkorú házaspár és a Bakonybél FC-s sálat lengető fiatalabb rajongók, mellettem Péter, aki a nyolcvanas években egy párkapcsolat révén habarodott bele a Bikinibe, így magabiztosan felismer minden olyan számot, amit én esetleg nem. Előttünk pedig nem más, mint az obligát fickó, akinek minden szám felkonferálásánál be kell ordítania valamit a zenekarnak.
A koncert az Olcsó vigasszal indul, és egészen jó ötletnek tűnik, hogy a számok másfél perc után, átkötéssel folynak át a következőbe, de ez sajnos véget is ér a Körutazás a Balkánon című dallal. A közönség ugyanis már ekkor jelentős slágerérzékenységet mutat: bármilyen dalra, ami az utóbbi tizenkét évben született, nagyjából másfél perc után fásultan kezdi bámulni a kivetítőn felvillanó lakótelepi életképeket, fraktálokat és Kádár Jánost. Péterrel megállapítjuk, hogy D. Nagy Lajos énekesnek szinte semmit nem változott a hangja, azonban korosodó rockerhez illően negyed óra elteltével nem levetkőzni, hanem felöltözni kezd a színpadon. Közben szép lassan felsorakozik a majdnem teljes Bikini-életmű, a Lassan szopogasd... ahogy ti zenéltektől kezdve az Angyali üdvözletig, de ahogy számítani lehetett rá, harmincéves jubileum ide vagy oda, a Nagy Feró-féle ős-Bikini első két lemezéről egy árva dal nem hangzik el.
A koncert első blokkját a 2007-ben elhunyt Daczi Zsolt gitáros emlékére felvételről vetített Temesvári vasárnap zárja, majd Lojzi a színpadra invitálja az est első vendégét, a tizenhét éven át a Bikiniben játszó, jelenleg a Favágók zenekar sorait erősítő Gallai Pétert, és kezdetét veszi… a Szállj fel magasra. Igen, ez bizony az a dal. Péter barátommal körbetekintünk, majd összenézünk: az az érdekes helyzet állt elő ugyanis, hogy első ízben énekel egyszerre mindegyik indikátorunk, és hiába szórakoztató a mostanra már egészen eldemjénesedett arcú Gallai, mégis érdekesen veszi ki magát, hogy másfél óra után egy Piramis-slágerben kulminál a Bikini-koncert. „Hol vagy, Fe-ró?!” – üvölti el magát az obligát fickó.
Fotók: Barakonyi Szabolcs
Feró még sehol, meglepetésből viszont továbbra sincs hiány, ugyanis míg az együttes javarésze elvonul hátulra pihegni, a színpadon terem Paddy McMullan és Whiskey Drinkers nevű bandája, egyenesen Írországból. Paddy budapesti lakosként ugyan meglehetősen jól beszéli a belfasti magyart, és jól tud születésnap alkalmából is köszönteni, de igazából ennek a rockkocsmás tingli-tanglinak – bár a Jaj-jaj című dal kétségkívül jó alap hozzá – semmi keresnivalója nem lenne egy jubileumi Bikini-koncerten. Sajnos az ezt követő, csemegének szánt szám, a big bandes hangszerelésű Veri az élet, majd a vonósnégyessel megspékelt, félórás akusztikus-balladás szekció se nem érdekes, se nem szól jól, és ezen már Nagy János dzesszzongorista sem segít. Az egy PG Csoport-szám erejéig („Maradunk, mint a magyarok, valamit mondani kell / Mária asszony, életünk mozdítsd el!”) fellépő Jantyik Zsolt pedig kifejezetten tenyérbemászó és borzalmas. A háttérben burjánzó fraktálokat ekkor felváltja az ikertornyok elleni meteortámadás és a világvége, a mögöttünk állók meg egyszerűen rábóbiskolnak a kordonra a Ne ébressz fel alatt. „Hol vagy, Fe-ró?!” – tör fel már belőlünk is az obligát fickó. Slágert követelünk!
Ha ez a kívánságunk egyelőre nem is teljesül, Peter Ogi viszont megjelenik, az összetartozásról beszél, és a Bikini kíséretével elénekli a No Man is an Island című dalát, nagy tapsot kap, és nekem ez a Bowie-arcú túlélő lesz végül a koncert csúcspontja. Hamarosan Feró is megérkezik, a dalszövegeiben legalábbis, és végre megrázza az együttes a slágerfát is, és bemutatja a legjobb, keserédes-szarkasztikus számait: Megüssem, vagy ne üssem (erre rögtön felébredtek mögöttünk); A férfi megy, a nő marad; Fagyi; Nehéz a dolga; Ki visz haza; majd a Mielőtt elmegyek után még kétszer tapsolják vissza az együttest, legvégül a két egykori Rolls-tag, D. Nagy Lajos és Trunkos András egy színpadon játsszák el az Adj helyet magad mellett című dalt.
Miután Feró nélkül az sem hangzott el, hogy ha a kritikusnak nincs jobb dolga, tolja le a Bikinit, mi sem tesszük, így összegzésül annyiban maradhatunk: a Bikini egy tisztességgel végigjátszott – külön dicséretet érdemel a szaxofonos Makovics Dénes –, ám a töltelékrészek miatt felejthető koncertet adott. És hogy a nézőket se kíméljük: Lojzi sokkal jobban bírja a közönségénél, így a negyvenéves jubileumi koncerten vélhetően üres nézőtérrel fogja szembetalálni magát.
