Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Február 18-án az Arénában ünnepli harmincadik születésnapját az artpunk-együttesből a rendszerváltás korszakának egyik legsikeresebb magyar rockzenekarává vált Bikini. A szállóigévé vált refrénjeiről is híres, több reinkarnációt megélt együttes alapítójával és basszusgitárosával, Németh Alajossal beszélgettünk a Duna-parti rock’n’ roll-ölelésről, az éjszakai plakátolásról és Petőfiről, valamint a Bikini titkos receptjéről.
Kezdjük rögtön az elején. 1981 nyarán feloszlott a Beatrice, és a Nagy Feró – Vedres József – Waszlavik trió tovább koncertezett Backing Group, CsigaBiga és Bikini neveken. Pár hónappal később feloszlott a Dinamit együttes is, amiből te, Gábor bátyád és Szűcs Antal Gábor gitáros igazoltatok át a Bikinibe. Hogyan talált egymásra ez két társaság?
Ha ilyen könnyű lett volna, akkor odamentünk volna Feróhoz, hogy „helló, nem csinálunk egy zenekart?” Nehéz fajsúlyú gyerek a Feró, és nehezen állt kötélnek. A Som Lajos is hívta énekesnek a Piramisba, Szigeti Feri pedig a Karthagóba, de ő már se rockot, se heavy metalt nem akart énekelni. Bele volt teljesen zavarodva az akkori alternatívokba, a Bizottságba és a Waszlavik Gazember-féle vonalba, nem is akart mást látni és hallani. Akkoriban Közgáz-klub volt a termőtalaja az alternatív zenének, és a Jobbágy (Jobbágy Gyula, a Közgáz-klub vezetője – a szerk.) fölléptetett mindenkit, akinek lila volt a haja, vagy olyasmi zenét játszott, amit más nem értett meg. Ott találkoztam a Feróval, aki nekem akkor már régóta jóbarátom volt. Jártam a Ricse után a Fiatal Művészek Klubjába, gyakran mesélte, hogy milyen új dalszövegeket írt, és marhára tetszett a lendület, ahogy a Ricsét is kezelte. Szerintem az a Beatrice volt minden idők legjobb magyar rockzenekara, amelyik az LGT–Omega–Beatrice turnét csinálta. Még a Presser is megdöbbent, amikor a Kisstadionban tízezer ember térdre dobta magát a Térden állva című Beatrice-bluesra. Amikor Feró feloszlatta a Ricsét, nem is nagyon értettem, miért tette. Azóta persze tudom, hogy sokkal jobban járt, hogy akkor – ha csak három évre is – elengedte a zenekar kezét.
Akkoriban történt, hogy a Beatricét ellehetetlenítették, és azon a bizonyos 1981 augusztusi Szuperkoncerten már nem is léphetett fel.
A zenészszakma összefogásának volt köszönhető, hogy az LGT–Omega–Beatrice turné létrejöhetett, ugyanis hallani sem akartak róla az ORI-ban. Presserék ragaszkodtak hozzá, és így mehetett a közös turné. Feró tényleg le volt tiltva, ráfogták, hogy csirkét darált, a nemzet ellensége, a nemzet csótánya, ismered a történetet. Én nagyon szerettem őt, és szóltam neki, hogy csináljunk egy zenekart. Egy forint nem volt a zsebünkben, és úgy alapítottunk zenekart, hogy azt sem tudtuk, másnap mit eszünk. De nekifogtunk, és elkészítettük azt a két megismételhetetlen Bikini-lemezt (Hova lett…, XX. századi híradó – a szerk.),amiknek az egyik nagy erénye, hogy teljesen kilógnak az akkori rockpalettáról. Sajnos az első pillanatban tudtam, hogy ez nem fog tovább tartani két-három évnél. Az első koncertünk úgy kezdődött, hogy „egyetlen szerelmem volt, a Beatrice”, és hát így indulni egy Bikini nevű új zenekarnak nem túl szerencsés…
A karhatalom egyértelműen üzent Ferónak, hogy nem tűri a ténykedését. Nem tűnt kockázatosnak összeállni egy ilyen zavarkeltővel?
Én nagyon nagy művészt láttam benne. A dalszövegei megrendítően jók voltak, abban a korban talán a leglogikusabban és legérthetőbben fogalmazott, nézd meg például a Katicabogárkát: „Kizárva önmagamból, tartom a szám, míg szétrobbanok / A gyújtózsinór holnapra leég, nem marad más, csak bombatölcsér / Félek, ez így nem jó, de ha nem baj, nekem nyóc / Mindenki elhagyta a földet, az autók a sztrádán üresen jönnek / És én még most is az üléshez kötve, a biztonsági öv lefog”. Zseni! És marhára szerettem volna vele dolgozni, hogy végre én is értelmes dolgokat játsszak a színpadon. Mert az egy dolog, hogy jól zenéltünk, a Miniben is marha jól zenéltünk, de én tényleg arra vágytam, hogy ha harc, akkor legyen harc! Sajnos nem tudtam Feróból kihozni abban a Bikiniben azt, amit a Ricsében kiadott magából, de olyan szövegeket sikerült vele összehoznunk a későbbi Bikiniben, amire a mai napig büszke vagyok.
A napokban találtam rá a Bikini 1982. szeptember 4-i miskolci bemutatkozó koncertjére, ezen már rendkívül jól játszottatok, a közönség pedig tombolt. A számok fele azonban még Beatrice-repertoár volt. Számítottatok rá, hogy a közönség követelni fogja ezeket a dalokat?
Ha vallást változtatsz, a lerombolt templomok helyére építed a saját templomaidat. Odaszokott a nép, és így könnyebb becsalogatni őket az újba. Azért kevertünk bele egy pár Beatrice-dalt, hogy ne felejtsük el, hogy ez egy marha jó zenekar volt, és ráépíthetjük a saját Bikininket is. Később is a Rolls Frakcióra építettem az újabb Bikinit, aztán szépen lemaradtak a Rolls dalok, és megmaradt a Bikini.
A Bikini első nagylemeze, az 1983-as Hova lett… a hanglemezgyár „újhullámos” Start kiadójánál jelent meg. Volt olyan dal, ami a cenzúra áldozata lett?
Már tanultunk a múltból, és a Feró is máshogy fogalmazott, mint azelőtt, de voltak olyan kimondott gondolatai, amik még mindig nem feleltek meg az akkori hatalomnak, például a Sárga bögre, görbe bögre című dal eredeti szövege így szólt: „Ahogy öregszem, úgy leszek egyre szenilisebb, irigyebb és rosszindulatúbb. A nagy dolgok tényleg úgy történnek, ahogy a történelemkönyvek megírják. Csakhogy én teljesen máshogy érzem, mert nem vagyok beavatva semmibe.” Most gondolod, hogy ezt alá írta volna a Bors Jenő? (nevet) A koncerteken azért eredeti szövegekkel játszottuk a dalokat. Például volt egy olyan is, hogy „jó szelet kívánok minden lobogónak, a csonkig égett fáklyáknak, B-nek és R-nek” – azaz Brezsnyevnek és Reagannek –, és bizony a Jó szelet kívánok se jelenhetett meg. Ez egy jó kis komolyzenei intró volt, és igazából ennek is kihúzták a sava-borsát, annyi maradt belőle, hogy „akárhogy is fáj, lehull minden sztár...” (dúdolja) Úgy voltak bele, hogy ha nem szól semmiről, hadd ordítsa! A Nem félek és az Esti mese viszont annyira alternatív volt, hogy a hatalom fel sem fogta, hogy miről szól. Úgyhogy nagyon keveset engedtek, és abba is belejavítottak.
A rendszerváltás után a Hungarotonnál tervezték egy válogatáslemez kiadását, amin betiltott dalok szerepeltek volna. Úgy tudom, a Bikininek is volt egy ilyen dala.
Olyan nem volt, amit betiltottak, csak átíratták őket. Az előbb említetteket teljes egészében átíratták, de amikor belekeveredtünk ebbe az egészbe, már nem is létezett a szó szoros értelmében vett „betiltás”. 1983-tól kezdve már hígult a rendszer, lehetett érezni, hogy valami jön, már könnyebben tárgyaltunk az Erdőssel is. Átkopogott a szomszéd irodába, hogy „Marcsi, írjatok ki a fiúknak egy kis royalties-előleget!” (Erdős beszédstílusát utánozza) Korábban be sem tehettük volna a lábunkat ilyen helyekre. Erdős Péter azt mondta nekem, „Figyelj ide, fogadj meg egy jótanácsot. A Feró a lelke mélyén egy marha agresszív, kegyetlen ember. Ne foglalkozz te a Feróval, gyere inkább a Neotonba!” Hát így indult a mi karrierünk a Nagy Feróval, így építettük meg magunknak az utat a színpadig, újraépítettük magunkat, és ez három évig tartott.
Valójában ki volt a zenekar vezetője?
Én mindig művészeti vezető voltam, ha lehet így fogalmazni, és van egyáltalán ilyen a rock’n’rollban. Aki az egészet megálmodja, elképzeli, és mindent megtesz, hogy sikerüljön is.
Úgy tudom, Szűcs Antal Gábor azért távozott 1983 végén a Bikiniből, mert nehezményezte, hogy nagyon keveset koncerteztetek. Volt olyan feltétel a hanglemezgyár részéről, hogy „lemezetek ugyan lehet, de túl sokat azért nem léphettek fel”?
Nem volt ilyen. Nem is segítettek, de nem is gáncsoskodtak. Inkább a művházakkal volt a baj, mert ők még mindig féltek a Ferótól. Voltak persze, akik rá voltak gerjedve, a csepeli Papírgyári Klub, meg hasonló munkáshelyek, és néhány egyetemi klubban is szerettek minket. Volt abban az évben összesen húsz-harminc bulink, majdhogynem éhen haltam. Totya kiment a húgával, Szűcs Judith-tal egy szovjet turnéra, ötször-hatszor annyit keresett, mint mi. Viszont gyengítette a zenekart, hogy az István, a királyt akkortájt kezdték el játszani a Királydombon, és a Feró megkapta Laborc szerepét, a bátyám (Németh Gábor dobos – a szerk.) pedig hangosította a produkciót. Ők ketten annyi munkát kaptak ezzel, hogy vidáman éltek belőle, a másik kettő, Vedres meg én pedig otthon ültünk, és vártuk a semmit egész évben. 1984-ben sem volt sokkal több koncertünk, ráadásul Feró akkor már építette magának a Hamletet, és tudta, hogy mit akar. Velem közölte először 1984 december végén, hogy kiszáll a zenekarból. Sokáig tanácstalanul őrlődtem, de megfogadtam, hogy valami olyanba kezdek ezután, amit én irányítok.
A hanglemezgyár egy angol nyelvű kislemezt is kiadott az 1983-as MIDEM-re. Felmerült a lehetősége, hogy külföldön is turnézzon a Bikini?
Felmerült vajon valaha egy mongol együttes fejében, hogy Magyarországon turnézzon? Megmosolyognád őket, ha elkezdenének magyarul énekelni. Nem tudunk úgy angolul, és ezeket a gondolatokat nem lehet lefordítani angolra. A magyar gondolkodáshoz a magyar nyelv kell. Erre akkor kellett rájönnünk, amikor valaki nagy bölcsen megpróbált lefordítani néhány Bikini-szöveget angolra. A „the time is sitting on my neck” olyannyira mást jelent, mint ,,az idő itt ül a nyakamon”, hogy az már egészen vicces. Nem lehet lefordítani. Nekik nincsenek olyan problémáik sem, mint nekünk, nem járt ott a tatár, nem volt ott a török, nincs a génjeikbe kódolva az a presszió és feszültség, ami bennünk megvan. Azt a kifejezést, hogy feljelentem a szomszédomat, nem is ismerik. Röhögtünk azon, hogy persze MIDEM, majd kimegyünk ingyen.
A tengerentúlon a Bikinit az első két lemeze alapján a mai napig kultikus punkegyüttesként tartják számon, egyik ismerősöm például, akinek küldtem egy példányt, teljesen el volt ájulva a Németh-fivérek feszes játékától. A Come Off It (Maradj már) című dal felkerült az 1984-es World Class Punk válogatásra is. Azt mondják, hogy ez a legjobb szám az egész kazettán.
Nehéz volt utánunk jönni, mert tényleg marha jól képzett zenészek voltunk. Gabi és én is a dzsessz tanszakra jártunk – bár egyikünk sem végezte el –, és ott bizony jól megtanították a szakma minden csínját-bínját. Bátyám bedobolta magát a Skorpióba, én meg a Minibe kerültem, már egész fiatalon. Eléggé a kezünkben voltak a hangszerek, nem volt gond bármit lejátszani. Persze, hogy elhitték, hogy úristen, milyen jól zenél a Bikini! Épp a napokban hívtak a kiadónktól, hogy ismét ki szeretnék adni az egyik számot egy amerikai punkválogatáson.
Mikor jöttél rá, hogy a rock jobban fekszik neked, mint a dzsessz?
Volt egy csinos fiatal barátnőm. A Foreigner szólt a kocsimban, kiheveredtünk Pünkösdfürdőn a derékig érő fűbe, és összehengeredtünk. Olyan fantasztikus és hihetetlen volt az egész, teljesen felszabadított.Mindig hozzáképzeltem ezt az ölelést a rock’n’rollhoz. A dzsessz is nagyon szerettem, bár furcsán indultam el azon az úton. Valaki egyszer meghívott vendégzenésznek Szegedre a Bartók-terembe, de a koncert után eltűnt, és nem is került már elő aznap este. Egy nagybőgővel kellett hazajönnöm, aminek még tokja sem volt, mert kocsival mentünk le, és gondoltam, hogy haza is hoz. Hát nem hozott, és visszafelé egy vonat vécéjében lógtam Budapestig egy nagybőgő társaságában, mert egy fillérem nem volt, még vonatjegyre sem. No, akkor arra gondoltam: ha ez a dzsessz, akkor én ebből nem kérek! Mennyivel szebb volt a rock’n’roll-élményem! (nevet)
Mit gondolsz Rupaszov Tamás elhíresült kijelentéséről? Ő az a hazai underground személyiség, aki egy magánlevélben beszélte le az amerikai Alternative Tentacles punkkiadó vezetőjét arról, hogy megjelentesse a tengerentúlon a Hova lett… című Bikini-lemezt, mondván az állami zenészek produkciója, és ilyen ne jelenjen meg sehol mint magyar punk.
Ízlések és pofonok különböznek. Ha valakinek nem tetszik valami, forduljon el inkább, minthogy átkozza. Nem?
Sajnálod az elszalasztott lehetőséget, hogy nem jelent meg akkor ez a lemez Amerikában?
Képzeld el, hogy nem! Talán azért is, mert akkor még nem beszéltem angolul, és olyan szarul éreztem volna magam egy országban, ahol egy szót sem értek. Akkoriban csak a zenélés érdekelt, meg a magyar problémák, a kivagyiság, hogy álljunk ki a színpadra, és mondjuk az igét, mert mi tudjuk. Most már könnyebb másra is fókuszálni, például megtanulni angolul.
Ugorjunk vissza. 1984 szeptemberében az újjáalakult Beatrice éppen egy Bikini-koncert után lépett föl, és Ferónak már láthatóan más tervei voltak.
Látod, így hozta vissza a Feró a Beatricét. Akkor még megkérdezte, hogy nem lenne-e baj, ha a Ricse fellépne a Bikini után? Furcsa is volt, mert a közönség véleménye szerint is sokkal jobbak voltunk, mint az akkor színpadra álló Beatrice. Már láttam, hogy nem sok kell ahhoz, hogy Feró végleg menjen, és hamarosan már a Hamleten dolgozott, majd a régi Beatrice is összekovácsolódott.
Azon a Beatrice-koncerten Trunkos András, a Rolls egykori basszusgitárosa is játszott. Téged pedig ezidőtájt már komolyabban inspirált a Rolls szellemisége, és hamarosan lehetőség is adódott a zenekarvezetői ambícióid megvalósítására, miután az együttes egy botrányt követően feloszlott.
Nagyon szerettem a Rolls Frakciót. Olyan jó szövegeik voltak, savanyúak, nem is dalszövegeket, hanem költészetet véltem bennük felfedezni. A Rollsnak volt egy saját stílusa. Sokan voltak a színpadon, a dobot is kirakták oldalra, ahogy senki más, valaki luftballont kergetett, szóval félig-meddig anarchikus volt, de marha jó üzenete is volt egyben, nagyon tetszett. Sajnáltam is, hogy föloszlott, de később persze örültem is neki.
Érdekes, milyen lelkesedéssel beszélsz róluk, Trunkos András pedig azt mondta, hogy ő meg Beatrice-koncertekre vitte a Rolls tagjait, mert szerette volna afelé orientálni őket. Tegyük fel, hogy akkoriban máshogy alakul, és mindketten a számotokra tökéletes együttesben játszotok. Akkor most egy Rolls Frakció-interjút készítenék veled?
Ez jó feltevés, de Trunkos akkoriban már tudta, hogy Amerikába fog menni. András egy igazi nyertes, és akármibe fogott, az mindig sikerült neki. Imádtam a hozzáállását, a Mondd el című Bikini-lemezen is ő kerekítette ki a címadó dalt, ami egy nagyon jó borongós szöveg, a nyolcvanas évek végének bowie-s, methenys hangulatát tökéletesen visszaadta.
A hanglemezgyár azt a feltételt szabta az újjáalakult Bikininek, hogy Nagy Feró és Trunkos András írja az új lemezre a szövegeket.
Valójában a Feró meg a Trunkos ajánlották föl odabent, hogy megírják a szövegeket, ezzel tudtak is keresni nem kevés pénzt. Ment a Trunkos a Feróval valamilyen buliba, és utazás közben is írták a kocsiban a szövegeket. Egy kicsit ilyen-olyanra sikeredett, némelyikkel érdemes lett volna várni, de nem lehetett, mert olyan gyorsan várták tőlünk az eredményeket. Sok minden olyat is elfogadtam – például azt a lemezborítót, a kutyásat –, amit nem kellett volna.
Fotó: Nagyillés Szilárd
Ez a szövegírói együttműködés végülis nagyon jó ötletnek bizonyult, hiszen az 1985-ös Ezt nem tudom másképp mondani című lemez alapozta meg az együttes hírnevét.
Az alapozta meg, hogy töretlenül ellenálltam minden olyan nyomásnak, ami azt próbálta sulykolni, hogy nem lesz ebből semmi. Boros Lajossal (akkoriban a Hungaroton–Bravo kiadó vezetője – a szerk.) találkoztunk a Vörösmarty téren, és ő a sarokról kiabált nekem, hogy „hiába próbálkoztok, nem lesz belőletek semmi!” Én viszont nagyon hittem abban, hogy lesz belőle valami, és a Lágymányosi Közösségi Házat szemeltem ki klubnak, ahova lehetett nekünk leveleket is küldeni, és ahol mindig tetten érhető volt az együttes. Akkoriban ez még fontos volt. Az első pár bulit magam plakátoltam, és nem röstelltem a hónom alá fogni a plakáttömböt meg a ragasztót. Akkoriban nagyon ment a zugragasztás, mindenki oda ragasztott, ahova tudott. Éppen a Közgáz falára ragasztottam éjjel, amikor megállt egy ember mögöttem, és mély hangon odaszólt: „Mit csinálsz ott, öcsém?” Megfordultam, tiszta ragacs volt a kezem. „Nem látod, plakátot ragasztok!” – mondtam neki, mire ennyit válaszolt: „Hát te még fogod vinni valamire”, és ment tovább. A Hobó volt az. És annyira akartam, hogy sikeres legyen a Bikini, hogy ez meghozta a gyümölcsét. Feljártam a Feróhoz éjjelente szövegeket írni, kimentünk fázni a pályaudvarra, hogy milyen érzés, amikor tényleg fázol egy pályaudvaron. Nagy munka volt, hogy ide eljutottunk.
A Bikini azóta is folyamatosan építi be a Rolls számokat a repertoárjába, némelyiket fel is vettétek újból.
Bizony ám, és még mostanában is, az utolsó előtti lemezen felvettük a Lányok térnek meg című dalt, mert annyira tetszett a szembeállítás a szövegben, hogy „Lányok térnek meg meleg éjszakákban, / Hangosan vetkőznek a hűség mámorában. / Fiúk térnek meg hideg szobákba, / Öltözködne a magány szép ruhába”. Ez a szöveg is annyira Trunkos! Hú, de bejött, most is borsózik tőle a hátam! (dúdolja) Nem kell eltemetni azt, ami jó, csak azért, mert feloszlott. Ha ott hever az utcán a téma, akkor – ahogy Wahorn András is mondta – csak le kell hajolni érte, és fölvenni.
Ennyire fontosnak tartod a Rolls Frakció örökségének ápolását?
A Rolls örökségét is fontosnak tartom, meg a jó szövegeket is. Itt van például a Részegen ki visz majd haza, ami végülis egy jó szöveg lenne, ha megfelelő kontextusba helyezed. Sokáig úgy lett fölkonferálva, hogy „amikor részegen négykézláb csúszol hazafelé, és nem jön, aki hazavigyen”, viszont annak a dalnak az a lényege, hogy úgy élek, hogy majdnem belehalok. Erre találtam társnak a Részegség a hazáért című verset, amiben ezt írja Petőfi: „Én nem nézhetek vidámon / Végig elhagyott hazámon, / Csak ha részeg vagyok!” Ettől a ponttól kezdve ez a dal már egészen mást jelent, és így már tökéletesen beleillik az én koncepciómba is.
1956. október 20-án, a forradalom kitörése előtt 3 nappal születtél. A Bikini pedig 1990. február végén, alig két héttel azelőtt adott teltházas koncertet a temesvári Olimpia Csarnokban, hogy a fekete márciusként elhíresült etnikai zavargások kirobbantak Marosvásárhelyen. Úgy tűnik, előre megérzed a sorsdöntő eseményeket.
Február 24–25-én kezdtük Temesváron, az a koncertfelvétel jelent meg lemezen is, aztán végigjártuk egész Erdélyt. Egy aradi újságírónő a koncert után odajött hozzám, és ezt mondta: „mi már két hónapja kikiáltottuk itt a szabadságot, de ma éreztem magamat először szabadnak”.
A Bikini akkoriban már hatalmas tömegeket tudott megmozgatni. A rendszerváltás idején felmerült bennetek, hogy a Bikini valamelyik politikai erő szócsöve lesz?
Ez egy őszinte kérdés, nem lehet kitérni a válasz elől: igen. Amikor a Közeli helyeken című lemezt vettük föl, éppen Nagy Imre újratemetése zajlott, többen beszédeket mondtak a sírjánál. Orbán Viktor is, aki akkoriban szakállas fiatalember volt, osztotta az igét, hogy az oroszok menjenek haza, és mondott más egyebeket is, amiért simán börtönbe vethettek volna bárkit két hónappal azelőtt. Nekem marhára tetszett, hogy van egy ilyen vagabund gyerek a sok öreg szamizdatos mellett, akik persze mind maguknak tudták be a rendszerváltást. Viktor bátorsága nekem is sokáig erőt adott.
Az 1992-es Izzik a tavaszi délután című lemez után feloszlott a zenekar. Mi volt az együttesen belüli nézeteltérés oka, ami végül ehhez vezetett?
Érdekesen tetted fel a kérdést, mintha ott ültél volna velünk a turnébuszon! Ezen a lemezen már érezhető volt az anarchia, legalábbis az én fejemben. Az utolsó gondolat is devalválódott a rendszerváltás után, nem kellett az embereknek az összetartozás és a gondolkodás élménye, közönyössé váltak a múltjuk iránt. Mindenki hiteleket vett föl, Bécsbe utazott, és az a gondolat, hogy „izzik a tavaszi délután”, már nem érdekelt senkit. Akkoriban lett pont iskoláskorú a gyermekem, és a turnébuszban ülve azon gondolkoztam, hogy mit keresek én itt, szeretnék még mondani valamit is egyáltalán? Éppen a 10 éves jubileumi koncertre készültünk, és Debrecenbe érve az jutott az eszembe, hogy feloszlatom az együttest. Magamban már más nyelvet beszéltem, és azt terveztem, hogy csinálok inkább egy stúdiót.
Nagy Feró, Trunkos András, Dévényi Ádám, Bródy János – a legjobb magyar dalszövegírók dolgoztak a Bikinivel, a zene döntő részét pedig te jegyzed. Szerinted mi a sikeres rockdal receptje?
Ha tudnám a választ, akkor mindennap csak kipottyanna belőlem egy a sikeres dal, és nagyon gazdag lennék. Én csak abban vagyok biztos, hogy olyan tűz munkálkodik bennem, ami minden áron el akar mondani valamit, mint egy jó tanár, aki készül a másnapi órájára, és úgy mondja el a tananyagot, hogy minden diák megérti. A Bikini receptje ez.
Te vagy a Bikini egyetlen olyan tagja, aki a kezdetektől fogva ott van az együttesben. Nem lenne szebb a visszatekintés, ha a jubileumi koncerten mindegyik felállás játszana?
Ez sosem volt divat. Voltunk tízévesek, volt 1997-ben egy visszatérő koncert, és volt egy huszonöt éves jubileumi, és soha nem volt ott a legrégebbi múlt, mert az két és fél évig tartott, és annyira más volt, egy teljesen más világ Bikini néven.
Nem csak az ős-Bikinire gondolok, hanem a többi felállásra is, elvégre ezek az együttes különböző korszakait is jól szimbolizálnák.
Ők úgy mentek el maguktól, hogy tudnak ennél jobbat. Nem én küldtem el őket, maguktól mentek, mert nem szerették már ezt, és úgy beszéltek ellene, hogy nekem nem esett jól. Úgy döntöttem, hogy azokat az embereket hívom el, akik a barátaim. Gallai Péter, korábbi billentyűsünk jönni fog. Ferót nagyon szeretem, de most azért nem hívtam, mert ott állnánk a színpadon ketten, miközben annak a Bikininek teljesen más kulturális gyökerei voltak, egy teljesen más világot képviselt, és Lajos (D. Nagy Lajos énekes – a szerk.) sem érezné jól magát egy ilyen helyzetben. Nemrég találkoztam Hegedűs Péterrel (Peter Ogi, a Spions punkegyüttes alapítója – a szerk.), aki mintha a testvérem lenne, sokáig támogattam, amikor hazajött Amerikából. Ő valami olyat hozott az életembe, amit senki más. Nagyszerű zeneszerző, és úgy adta át a tehetségét, hogy nagykanállal ittam, és használtam a saját zenéimben. Sokkal több lehetett volna belőle, ha ezt más is észreveszi! Őt is meghívtam február 18-ára az Arénába.
Az ős-Bikini azért fel fog még lépni?
Most nem tartom valószínűnek, de bármi megtörténhet. Lehet, hogy a régi tagok újra megértik egymást, és egy buli erejéig újra összeállnak, de most nincs ilyen terv.
Teljes embert kíván a Bikini, vagy mással is foglalkozol mellette?
Angolul tanulok, ezen kívül csak a Bikinivel foglalkozom, és nagyon komolyan veszem.
Ezzel tehát megdőlt az a szóbeszéd, miszerint az országban csupán két zenekar van – a Tankcsapda és az Edda –, ami el tudja tartani a tagjait?
Igen. Rajtuk kívül van még kettő, a Republic és a Bikini. (nevet)
