Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Slash az utolsó nagy rockistenek egyike. Ő az, aki ugyanúgy beleállt a rockerszerepbe, mint Lemmy, és soha a büdös életbe' ki nem fog lépni belőle. Jó, már nem olyan vékony, mint 20 éve volt, és már nem is nagyon iszik, mióta pacemakerrel kell élnie, de ez a színpadon nem látszik rajta, a szólólemezei vagy a Velvet Revolveres anyagok mind ugyanarról az őszinte rockzenéről szólnak, amiért megint tízezrek mennek el a koncertjeire. Az ideje viszont elég drága, így a ma esti buli előtt mindössze tíz percet kaptunk (négy kollégával közösen) egy kerekasztal-interjúra, amin nem lehetett kérdezni arról amiről mindenki szokta, azaz a Guns 'n' Rosesről. Nem bántuk. (Fotó: Huszti István)
Aktív vagy a Twitteren, a Facebook oldaladat saját magad viszed, de a külsőd és a zenéd még mindig a klasszikus rockvonalon mozog. Hogy tudod ezt összeegyeztetni? Nem olyan ez, mintha most felhagynál a flipperezéssel és rákapnál az Angry Birdsre?
Csak szólok, hogy még mindig van négy flipperem otthon. A közösségi média egy olyan dolog, ami jött, és megtetszett, így beemeltem a saját életembe is, de így vagyok a technikai cuccokkal is. Az olyan zenészeknek, mint én vagyok, nagyon jól jött ez a fajta nyilvánosság, mert korábban csak a médiára hagyatkozhattunk, ott meg kurvára nem azt írták, amit mondtunk. Szóval örülük neki, és persze ettől nem fogok másképpen játszani.
Egyszer azt mondtad, hogy a rakenroll egy kemény dolog, erre az új album - a címe ellenére - meglehetősen vidámnak tűnik.
Tényleg? Mások pont azt mondják, hogy túl sötét, de hát ahány ház, ugye. Nekem se nem sötét, se nem vidám, hanem olyan, annak a reflexiója, amilyenek akkor ott voltunk, amikor írtuk és felvettük. Nem volt egy téma, amire felfűztük.
A folytatással hogy álltok? Elkezdted írni az új számokat?
Az Apocalyptic Love-ot akkor írtuk, amikor az előző anyaggal turnéztunk. Nagyon jól összecsiszolódtunk a zenekarral, iszonyú kreatív energiák szabadultak fel, és mire vége volt a turnénak, tulajdonképpen összeállt az album. Most is rengeteg témánk van, nagyon jó számok, mert ez a lemez csak a kezdet volt. Ha minden jól megy, jövőre meg is jelenik.
Milyen a viszonyod Scott Weilanddel? Lesz még Velvet Revolver?
Scottal semmilyen viszonyban nem vagyok. Lesz még Velvet Revolver valamikor, de nem Scott lesz az énekese az tuti.
Egyszer láttalak Slayer-pólóban. Milyen keményebb zenét szeretsz?
Imádom a Slayert, de a Machine Headet és a Gojirát is. Kurva jó a Lamb of God is, őket is szívesen hallgatom.
A könyvedben egész részletesen írsz arról, hogyan áll össze a gitárhangzásod. Mennyi ebből az, amit a hely, amit a cájg, amit a gitár és amit maga a zenész tesz hozzá?
Érdekes kérdés. Valahogy ösztönösen tudom, mi az, amit akarok, hogyan szeretném megszólaltatni az adott nótát. Nem egy nagy megfejtés ez, Les Paul és Marshall, érted. A gitár hangjának tónusa viszont nagyon fontos. A hely, a stúdió, a felszerelés - ezek drasztikusan megváltoztatják azt, hogyan fog szólni az egész. Ezen a turnén is tapasztaltam, ennek a csarnoknak például más az akusztikája, mint az előzőnek, és ez megváltoztatja a gitárhangzást is. Ezt el kell fogadnom, de a hozzáállásomon ez nem változtat semmit.
Alapjában véve a hangzást a személy határozza meg, és ismerek nagyon sok gitárost, aki fogja magát és összevásárol mindenféle cuccot, ettől a zenásztől meg attól, aztán bedugja a gitárt, és csodálkozik, hogy nem úgy szól, mint az, akinek az erősítőjét használja. Mindenkinek megvan az egyénisége, a soundja, ha úgy tetszik, amit a személyiségük kiterjesztéseként használnak, amivel kommunikálnak a hallgatósággal. Amit hallasz az albumokon, az 60 százalékban a zenész, és 40 százalékban az eszközök és a stúdió akusztikája.
Tervezed tovább írni az élettörténetedet? Történt pár dolog a Slash című könyv megjelenése óta (2007-ben jelent meg).
Hú, kezdjük ott, hogy eleve nem is akartam megírni a könyvet. Éveken át nyaggattak vele, hogy írjam meg, de őszintén szólva rühellem a rockkönyveket. Nem az autobiográfiákat, azokkal nincs bajom, csak az ilyen "én de fontos ember vagyok" típusúakkal, nem éreztem a késztetést arra, hogy írjak egy ilyet. 2000 elején az életem viszont egy olyan szakaszba érkezett, amiben úgy gondoltam, hogy ha valamikor, akkor itt és most van ideje írnom, ráadásul pár dolgot tisztába is akartam tenni a magánéletemmel és a zenekari dolgokkal kapcsolatban. A médiában folyamatosan olvastam a sok szarságot, hazugságot, amit egyszerűen le akartam tisztázni.
Ettől még jó könyv lett.
Kösz, én csak azt akartam, ne legyen szar.
Készülőben van egy horrorfilm, a Nothing to Fear, aminek te vagy a producere. Ennyire nagy horrorrajongó vagy?
Aha, imádom a műfajt. Nem akarok én nagyon belefolyni, vagy komolyan foglalkozni a filmiparral, de egy bulin elkezdtem dumálni egy csávóval, aki ugyanúgy szereti az ilyen filmeket, mint én, és hajnalig abba se hagytuk. Ilyen dolgokról senki nem kérdez, szóval nagyon jól esett. A faszi egy producer volt, és azt javasolta, ha ilyen mélységig érdekel a szakma, alapítsak egy céget, és forgassak filmet, küld pár forgatókönyvet. Na, ez lett a Slasher Films, kaptam egy rakás forgatókönyvet, elolvastam őket, kiválasztottam azokat, amik jók voltak, azokat átírattuk, a szokásos hollywoodi körforgás, érted. A Nothing to Fear az első, amit leforgatunk, de még három másikon is dolgozunk. Az első nagyon jó lesz, meglátod.
