2013.02.12. 09:57 – Lángoló Gitárok

Nem áll össze még egyszer az eredeti Beach Boys

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Grammy-gálán kérdezték a frissen díjazott Beach Boys-frontembert, Brian Wilsont arról, hogy mekkora esélyt lát az együttes folytatására. Wilson a sajtó kérdésére nemmel válaszolt, majd hozzátette, hogy nem igazán tartja ezt valószínűnek. Ahogy annak idején mi is írtunk róla, Mike Love egyedüli alapítótagként folytatná a zenélést a Beach Boysszal, ahol viszont már nem számít sem Brian Wilson, sem Al Jardine, sem David Marks közreműködésére. Az együttes tavaly kezdett turnézni és még egy lemezt is felvett a zenekar 50. évfordulójának alkalmából, azonban a Beach Boys nevét és egyéb más jogi licenszét Mike Love birtokolja, aki így hivatalosan is felléphet a zenekar nevével, miközben a három hoppon maradt alapító egyre többször beszél arról, hogy lehet hárman kezdenek koncertezésbe.


rock hír beach boys



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása