2013.02.11. 08:53 – Lángoló Gitárok

A Mumford & Sons készítette 2012 legjobb lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

000 DV1410664Magyar idő szerint hétfőre virradóra lezajlott az 2013-as Grammy-gála, amire vasárnap este azt jósoltuk, hogy a Black Keys és Frank Ocean sikerélről szól majd. Félig-meddig beváltak a tippjeink, hiszen a Black Keys tarolt, viszont Frank Ocean nem nyert meg minden kategóriát, amelyben jelölték. Fennállása óta először jutalmazták Grammy-díjjal a Beach Boyst, Sir Paul McCartney viszont mára a tizenötödik szobrocskáját vihette haza, de a tavaly decemberben elhunyt Ravi Shankar is elismerésben részesült, amit lányai, Anoushka Shankar és Norah Jones vettek át. (Klikk a képre a galériáért!)

A 2011-es El Camino albummal tarolt a Black Keys, hiszen Patrick Carney és Dan Auerbach párosa összesen három Grammyt vihetett haza, utóbbi ráadásul külön is díjat kapott illetve egy ötödikben is segédkezett. A Lonely Boy című daluk lett a legjobb rockzenei előadás és a legjobb rockdal, az El Camino a legjobb rocklemez és Auerbach lett az év producere is. A legjobb blueslemez kategóriában Dr. John nyert a Locked Downnal, ennek az albumnak a produceri munkálataiért felelt Auerbach, ezért félig-meddig őt is megilleti az elismerés.

Három Grammy-díjjal jutalmazták Gotyét is, aki természetesen megkapta az év legjobb felvételének kijáró díjat a Somebody That I Used to Know-val, de elnyerte még a legjobb pop duó/csapat előadásának díját és a Making Mirrors című lemeze lett a legjobb alternatív zenei album. Szintén három-három Grammyt vihetett haza Kanye West, Jay-Z és Skrillex is. A dubstep producer a Bangarang EP-vel és az azonos című számmal megkapta a legjobb dance felvétel, a legjobb dance/elektronikus zenei album és a legjobb nem klasszikus zenei remixért járó díjat is.

Mi sem tudtuk elképzelni, hogy Jay-Z és Kanye Grammy nélkül maradjon este, de talán három szoborra nem számítottunk. Kettőjük közös N---as in Paris című számának előadása lett a legjobb rapzenei performansz illetve a legjobb rapdal is, a No Church In The Wild pedig legjobb kollaboráció, amiben a két rapperen kívül közreműködik Frank Ocean és a The Dream is.

000 DV1410446Klikk a képre a galériához!

Az est legnagyobb vesztese kétségtelenül Jack White lett, aki végül semmit sem nyert, de Frank Ocean is mindössze két szoborral mehetett haza, pedig az ő esetében akár öt díjat is el tudtunk volna képzelni korábban. Az év albuma és felvétele kategóriában megelőzte a Mumford & Sons és Gotye, a tuti befutóra tippelt legjobb új előadó kategóriájában pedig a Fun. bizonyult jobbnak. Végül két díjjal gazdagodott, a legjobb kortárs urban albummal és No Church In The Wildban való közreműködéséért.

Az erős mezőny ellenére a Mumford & Sons Babelje lett a legjobb album illetve ők kapták a legjobb hosszú formátumú zenei videó díját is, a Fun. pedig a legjobb új előadó lett és az év dala és az ő nevükhöz fűződik.

Több legendát is díjaztak, Paul McCartney a legjobb a tradicionális poplemezért vehette át a tizenötödik Grammy-díját, a Beach Boys pedig először nyert megalakulása óta, mégpedig a legjobb rocktörténeti albummal, de a tavaly elhunyt Ravi Shankar is nyert a legjobb világzenei lemez kategóriában, megelőzve saját lányát, Anoushka Shankart. A szitárlegendát életműdíjjal is jutalmazták. A legjobb raplemezért járó díjat Drake, a legjobb poplemezért pedig Kelly Clarkson kapta. Sajnos végül sem Fischer Ivánnak, sem Ligeti Györgynek nem sikerült nyerni a saját kategóriájában, igaz utóbbit némiképp díjazták, ugyanis Kim Kashkashian az ő, Kurtág Györggyel közös művének eljátszásáért kapott Grammyt. A díjazottak teljes listája itt olvasható.

A díjak mellett a fellépőkről is szólt a 2013-as Grammy. Elton John Ed Sheerannel zenélt, Jay-Z a hosszú idő után visszatérő Justin Timberlake-kel, a Black Keys pedig Dr. Johnnal adta elő a Lonely Boyt. Bob Marley előtt három dallal is tisztelgett két fia, Damian és Ziggy, akikhez csatlakozott Rihanna, Sting és Bruno Mars is. Hasonló módon a tavaly elhunyt Levon Helmről és a Bestie Boysos Adam Yauchról is megemlékeztek, előbbiről Elton John, a Mumford & Sons, Brittany Howard az Alabama Shakesből illetve a legjobb country albumot produkáló Zac Brown, utóbbiról pedig Tom Morello, Travis Barker, LL Cool J és Chuck D a Public Enemyből.


hír grammy



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása