2013.03.01. 08:43 – Lángoló Gitárok

Akár ki is takarít a rajongóknál az Óriás zenekar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Orias_ HenczPeter.jpgTűz, víz, repülő címmel április 2-án jelenik meg az Óriás harmadik nagylemeze. "A korábbi albumainkhoz képest az új lemez kompaktabb, lényegretörőbb és érettebb, hangvételében pozitívabb, általános tempóját tekintve pedig gyorsabb lesz. Tizenegy új dal szerepel majd rajta, és az anyag gerincét pörgősebb, energikusabb dalok alkotják" – mondta Egyedi Péter, az Óriás frontembere. A zenekar Facebookját olvasó rajongóknak talán már feltűnt, hogy a tagságban változás történt, ugyanis Hortobágyi László billentyűs (aki amúgy alapesetben az Isten Háta Mögött dobosa) már nem zenél a trióval. "Lacival teljesen baráti volt a válás, ezt bizonyítja az is, hogy az IHM-ben továbbra is együtt alkotjuk a ritmusszekciót. A billentyűt most Menyhei Ádám kezeli a zenekarban, akit a Kamikaze Scotsmenből már ismerhetnek páran" - nyilatkozta a Lángolónak Egyedi.

Az új lemezhez Csomagolj Óriást! néven rendhagyó előrendelési programot talált ki a zenekar. A rajongók úgy támogathatják az Óriást, hogy közben ők maguk is exkluzív, személyre szabott ajándékokhoz juthatnak. Tízféle csomag közül választhatnak az érdeklődők március 20-ig attól függően, hogy mit szeretnének kapni és milyen mélyen nyúlnak a zsebükbe. Az 1900 forintos csomagot választók a megjelenés előtt három nappal digitális formában juthatnak az albumhoz, és meghívást kapnak a lemezbemutató koncertre. A 2900 forintos csomagban a dalok már egy egyedi, robotos pendrive-on szerepelnek, amit Örményi Ákos basszusgitáros tervezett, míg az 5-6000 forintos árkategóriában ezen felül pólókat, cd-ket, matricákat is találnak az előrendelők. Az igazán bőkezű rajongóknak pedig exkluzív, testre szabott meglepetéssel is kedveskedik a csapat. Az Óriás tagjai vállalják, hogy házhoz viszik az ajándékokat, és kitakarítják a lakást vagy vacsorára egy finom pörköltet főznek, esetleg feldolgozzák a támogató kedvenc dalát. Sőt, a leggálánsabb előrendelőnek a zenekar kitakarít, főz, ajándékokat visz és még akusztikus szobakoncertet is ad a nappaliban, amire a támogató rajongó meghívhatja a barátait is. Az előrendelési program részleteit ezen az oldalon lehet megtalálni. Hasonló támogatói programot indított itthon amúgy a Blind Myself is tavaly májusban

Az Óriás április 20-án a budapesti Corvintetőn tartja lemezbemutató koncertjét, ahol a közönség élőben hallhatja a Helyet tudni című új dalt is, amelyhez már készül a várhatóan itt a Lángoló Gitárokon debütáló videóklip.


rock hír óriás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása