2013.03.04. 08:43 – Lángoló Gitárok

Tony Iommi dala ellen indul Byealex az Eurovízión

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem csak Magyarországon tartották március másodikán a nemzeti Eurovízió-döntőket, és nem csak nálunk sokkolta az eredmény a nézőket. Igaz, Örményországban magával a dallal nem volt bajuk az embereknek, sőt, igazából semmivel, ott csupán az okozott meglepetést, hogy a nyertes számról csak most derült ki, hogy annak zenéjét Tony Iommi szerezte. A Black Sabbath gitárosának zenei alapjára Vardan Zadoyan írt szöveget, a közösen összerakott, Lonely Planet című dalt pedig Gor Sujyan adta elő, és nyerte meg vele az örmény háziversenyt. Sujyan egyébként a Dorians rockzenekar énekese, így valószínűleg majd kiugrik a bőréből, hogy ilyen prominens zenész szerzeményét énekelhette. A Lonley Planet sikerére büszke Iommi egyébként, Ian Gillan Deep Purple-énekessel egyetemben sok időt töltött az örményeknél, nemrég közös dallal is segítették egy ottani zeneiskola újjáépítését, de az 1988-as örmény földrengés után is sokat jótékonykodtak. Mindezt kitüntetéssel is jutalmazta az örmény kormány pár éve. Alább meg is lehet hallgatni a nyertes örmény dalt, ami Byealex Kedvesemjével versenyez majd Malmőben május közepén.


rock eurovízió hír örményország tony iommi



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása