2013.04.17. 11:00 – Lángoló Gitárok

Itt a Bálnalovas zenekar első lemeze, a Holdraforgó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

BÁLNALOVAS.jpg20 éves aktív zenei pályafutás után megjelenik a kultikus egri Polly Is Dead volt dalszerzőjének, Polonkai Tamásnak az első nagylemeze, amit Holdraforgó címmel rögzített Bálnalovas nevű csapatával. A zenekar egy olyan projectnek indult, ahol különböző zenekarok frontemberei énekeltek volna minden számot a lemezen, de a munkálatok alatt megtalálták énekesüket, Máris Viktor Nárcisz személyében, akivel időközben teljes értékű zenekarrá váltak. A lemezt a Lángoló Gitárok olvasói hallhatják és tölthetik le ingyen először. 

„Egyik elképzelést sem feladva, egy olyan sokszínű és változatos album született, aminek a központi énekese Nárcisz, de a lemezen hallhatóak más zenekarok énekesei is, olyanok, mint Áron Andris Apey a Neck Sprainből, Egyedi Péter az Óriásból vagy Sohajda Péter a Shapat Terrorból, aki egyébként a lemez hangmérnöke is volt.” - mondta a teljes lemez zenei anyagát és a szövegek nagy részét is jegyző Polonkai, aki még hozzátette - "Nárcisz érkezésével minden megváltozott, életre keltek a dalok. Az Egyedi Petivel és az Apeyval készült szerzeményekkel teljesen elégedettek lettünk, ezért ezekhez már nem szerettünk volna hozzányúlni, de minden más számot újraértelmeztünk. A Holdraforgó a változékonyságot szimbolizálja, az állandóság utáni vágyakozásunkkal egyetemben. A lemez több mint húszéves dalszerzői és szövegírói munkásságom beteljesedése."

A lemezbemutató koncert május 3-án lesz a Dürer Kertben, ahol az 1993-ban alakult Polly Is Dead is fellép két szám erejéig a húszéves jubileum alkalmából.


premier rock hír exkluzív bálnalovas



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása