2013.06.20. 21:31 – Sajó Dávid

Bakker, tényleg Kossuth-díjas lett! - Zenészek a Kispál és a Borzról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Fishing on Orfű fesztivál egyik legkülönlegesebb eseménye a bemelegítőként megtartott Kispál és a Borz-nap volt, ahol különböző magyar zenekarok és alkalmi formációk játszották Lovasiék dalait. A program apropójából körbekérdeztük a backstage-ban felgyülemlett, igen szépszámú zenészsereget a Kispál és a Borzzal kapcsolatos emlékeikről, az együttes hatásáról vagy a kedvenc történetükről. Kiderült hol szálltak meg annak idején Amszterdamban, hogy Ganxsta Zolee előre megjósolta Lovasi Kossuth-díját, Fluor Tominak pedig élete legsötétebb időszaka kötődik az együtteshez. A rendezvény apropóján egyébként különleges, limitált szériás, falvédőmintás Kispál-pólók is készültek.

Sándor Dániel (Volkova Sisters): Az én kapcsolatom még egészen koránra tehető, mivel édesanyám zenekara egy időben alakult a Kispállal és én is Pécsen laktam. Egy pécsi művelődési központban, olyan négy évesen voltam először Kispál-koncerten, miközben anyám nyakában ültem. Utána meg is lett a két kedvenc együttesem és sokáig csak Kispált és Pál utcai fiúkat hallgattam kazettán. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a Kispál-napi koncertek beállásánál mind a húsz dalnak tudtam a szövegét.

Szűcs Krisztián (HS7): A legkedvesebb emlékem egyértelműen a Kispál-búcsúkoncert, ahol elénekeltük a Hang és fényt. Ezen belül is az volt a legjobb, amikor Kispál András is énekelt és én adhattam a szájához a mikrofont abban a pillanatban. Emlékszem remegett a kezem, annyira az egész hatása alatt voltam.

Frenk: A legkedvesebb emlékem egy külföldi turné volt, ahol én doboltam. Egy nagyon híres, 60 év fölötti kurvánál lakott az egész zenekar Amszterdamban, és a hölgy azt hitte, hogy Lecsóval (Leskovics Gábor gitáros) melegek vagyunk. Konkrétan külön szállást kaptunk franciaággyal meg síkosítóval. Ezen még simán röhögtünk egy jót, majd elindultunk Amszterdamba kipróbálni ezt-azt. Aztán amikor visszaértünk a szállásunkra a nappaliban ott ült a házigazdánk és olyan 3-4 negyven év körüli nő. Mi egyáltalán nem voltunk beszámítható állapotban, ők meg szerették volna, ha maradunk velük szórakozni. Azonban annyira még mi sem voltunk készek, hogy egy idő után ne vegyünk észre, ezek a negyven körüli nők valójában faszik és azt hitték kúrni akarunk velük. Gyorsan el is húztunk Lecsóval aludni.

Ganxsta Zolee: A kedvenc sztorim velük kapcsolatban, amikor egy fesztiválon játszottunk és még ők is nagyon fiatalok voltak. Szóval együtt játszottunk velük, majd amikor lejöttek a színpadról a Lovasi annyit mondott, hogy nagyszerűen szólózott a Kispál, kap tőle egy csillagos hármast. Én akkor annyit mondtam, hogy ez az ember Kossuth-díjas figura. És bakker, tényleg az lett.

Fluor Tomi: Nekem rengeteg élményem fűződik hozzájuk, azt hiszem az egész az Emesével kezdődött úgy tízéves koromban, majd a Csinibabával a Kicsit szomorkás. Furcsa, de életem legdepressziósabb időszaka is a Lovasihoz köthető. Egyszer nagyon meg akartam halni az Itt van az életem című dalra.

Marsalkó Dávid (Halott Pénz): Pécsiként abszolút természetes, hogy számomra a meghatározó együttesek közé tartoznak. Gyakorlatilag nem lehetett kikerülni a dalokat, pedig én azért már nem azaz ős-Kispálos generáció vagyok. Számomra ők sokkal fontosabbak, mint mondjuk a kortársaik közül a Quimby vagy a Tankcsapda. Egyszerűen annyira jó popdalokat írtak, hogy a szövegek miatt örökérvényűek és időtállók lettek. A Kispál nekem a példa, hogyan lehet egy zenekar itthon hosszú ideig izgalmas.

MC Columbo (Brains, Irie Maffia): Nekem az első intenzív Kispál-élményem a KispálraMix remixlemez volt. Azzal az albummal ismerkedtem meg rendesen a Kispál-számokkal, mert én akkoriban inkább elektronikus zenét hallgattam. Utána kezdtem el egyenként is utánamenni az eredeti számoknak.

Vitáris Iván (Ivan & The Parazol): Először a Kispál nevével gimnáziumban találkoztam, amikor az osztálytársaim mentek bulizni a régi Zöld Pardonba. Én akkor nem igazán tudtam ezzel a névvel mit kezdeni, viszont az osztálytársaimtól egyre többször hallottam róluk. Végül eldöntöttem, hogy elmegyek most már megnézni őket. Na, ez végül nem sikerült, mert közben megszűnt a ZP, a zárásnál meg már Irie Maffia volt.

Tóth Gergő (Blind Myself): Tudod én ilyen metálos vagyok, ezért annak idején pusztán dacból nem jött be a Kispál és a Borz. Szemtől szemben először színpadmesterként találkoztam velük és annyira jó fejek voltak, hogy pillanatok alatt összehaverkodtam a Lovasival meg a többiekkel. Ezzel engem rögtön az első koncertjükkel megvettek és onnantól már nem utáltam őket dacból, hanem rájöttem, hogy rohadt nagy figurák mindannyian. Így az évek alatt ki is alakult köztünk a kölcsönös tisztelet.

Egyedi Péter (Óriás, Isten Háta Mögött): Nekem a Kispál lassan, de folyamatosan épült bele az életembe. A nővérem mindig próbált elrángatni koncertekre, de én képtelen voltam rajongani értük. Nekem az egész ilyen undormánynak tűnt meg a szövegekkel sem tudtam mit kezdeni. Aztán kijött az Ágy asztal tévé amire már én is azt mondtam, hogy na, ez fasza, ezzel én is tudok azonosulni. Ez később csak fokozódott mivel intellektuális ember révén, intellektuális barátaim voltak, akik általában intellektuális zenét hallgattak. Ez volt a Kispál és a Borz. Később jött az Ül és a Bálnák, ki a partra lemezek, amelyeket szintén nagyon szerettem, ezeknek valamelyikén szerepel szerintem a tökéletes Kispál-dal, csak nem tudom, hogy az a Dal teázáshoz vagy a Dal elalváshoz.

Walkó Csaba (Compact Disco): Először a saját testvérem mutogatott nekem Kispál-dalokat, majd az első meghatározó koncertélményem is hozzájuk kötődik, amikor elmentem 17 évesen az Almássy téri szabadidőközpontba egy fellépésükre. Ezért is volt akkora megtiszteltetés, hogy két számukat is feldolgozhattuk és aztán beszélhettünk Lovasival meg Kispállal arról, hogy szerencsére a közönség sem utált minket miatta.

zsakmany_sotetkek.jpg


fesztivál hír kispál és a borz fishing on orfű



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása