2013.06.21. 08:07 – Lángoló Gitárok

Magyar páros nyerte Ólafur Arnalds videoklipversenyét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

arnalds.jpgAz izlandi neoklasszikus zeneszerző, Ólafur Arnalds március elején hirdette ki videópályázatát az év elején bemutatott This Place Was A Shelter című felvételéhez. A kikötés mindössze annyi volt, hogy az anyagnak a túlvilági hit dilemmáját kell körbejárnia, az alkotók amúgy teljesen szabad kezet kaptak. A határidőt április 16-ra tűzték ki, a 198 indulónak eddig volt lehetősége elküldeni a számhoz készült mozit. Arnalds egészen tegnapig húzta az eredmény kihirdetését, állítása szerint minden egyes videót kétszer végignézett, mire megszületett a fejében a döntés. Jól tette, hogy ezt eddig érlelte magában, mert választása végül egy magyar párosra, Bedzsula Ádámra és Kocsis Erikre esett, akik a hivatalos videoklip dicsősége mellett a 4000 dolláros fődíjat is bezsebelhették. A gazdag szimbolikával bíró, izlandian fagyos képi világú győztes pályaműben egy öregember szemszögéből láthatjuk az elmúlást és újjászületést, valamint szeretteink elengedésének nehézségét. A show-t a vízalatti jelenetek megvalósítása lopja el, minden, ami a féltávi alámerülés után következik, vérprofi munka. Ólafur Arnalds eredményhirdetése a hajtás után, a This Place Was A Shelter nyertes klipje pedig ezen az oldalon érhető el.


hír ólafur arnalds



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása