Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Vasárnap lépett fel az A38 hajón a White Fence kaliforniai garázsrock formáció, amely Tim Presley szobaprojektjéből vált teljes értékű zenekarrá. A koncert előtt a frontemberrel beszélgettünk arról, hogy miért is ennyire aktív a nyugati parti garázs színtér, melyik zenekar hatására szeretett volna rocksztár lenni gyerekként és hogy lesz folytatása a Ty Segall-lal közös albumuknak. (fotó: Vicze Csaba)
A házistúdiódnak hála három éve alatt hat nagylemezt gyártottál le, ami nem éppen szokványos. Ez egy tudatos promóció része vagy egyszerűen csak ilyen a munkatempód?
Kicsit mind a kettő. Rendes stúdióban dolgozni általában nagyon macerás. Ki kell bérelni a helyet, kell szerezni egy producert és egy kibaszott évbe telik, amíg végre kijön az album onnan. Én pedig teljesen ráálltam arra, hogy egyedül dolgozzak otthon, magam csináljak mindent és ezzel kicsit le is rombolva az egylemezes tabut. Ma már nem kell szerintem hosszú évekig húzni a lemezkészítést, aztán megvárni míg kifusson, egyszerűen azt csinálhatsz, amit csak akarsz. Nézd meg a ’60-as éveket, amikor a Beatles és a Rolling Stones is kihozott 2-3 lemezt egy évben. Én elképesztően türelmetlen vagyok, a francnak sincs kedve hónapokat, éveket várni, ezért inkább megcsinálom otthon. Ráadásul, ha már másnak is pénze van benne, akkor egy idő után egyéb igényekhez is alkalmazkodnom kell, amire nem vagyok hajlandó.
Azért szeretnél majd egy professzionális keretek között rögzített stúdióalbumot?
Nagy költségvetésű projektre valószínűleg nem lesz kiadói keret, de persze szeretnék ilyet is még. Egyébként a pénz hiánya engem nem zavar, mert inkább csinálok valami maradandót kevés pénzből, mint egy fos lemezt a világ legtökéletesebb technikájával. A történelem legjobb lemezei is nulla pénzből, pár nap alatt készültek. Ennek ellenére imádtam a Ty Segall-lal közös lemezünk minden pillanatát, pedig az már egy sokkal komolyabb munka volt.
Lesz folytatása a Hairnek?
Most, hogy ő is Los Angelesbe költözött biztosan hozzá kezdünk majd a második részhez, de most ő is nagyon elfoglalt a turnék miatt. Viszont augusztusban már jön haza és mivel majdnem egymás mellett lakunk, ezért szinte azonnal hozzá tudunk majd kezdeni.
Egyre nagyobb figyelmet kap a nyugati parti garázspunk szintér az olyanoknak köszönhetően, mint a Thee Oh Sees vagy éppen Ty Segall. Éreztek valamit ebből?
Ez azért nehéz kérdés, mert ezek a zenekarok már hosszú éve a pályán vannak és mindig is volt egy törzsközönségük. Aztán az internetnek hála talán tényleg nagyobb figyelmet kapunk, de nem tudom megmondani, hogy akkor most valamiféle garázspunk forradalom lenne. Bár azt hozzá kell tenni, hogy a Warped turné rendesen hazavágta az amerikai punkzenét, túl biztonságossá és eladhatóvá tette. Teljesen szétcseszték vele az egész műfajt, talán ezért is tűnik sokaknak annyira izgalmasnak, ami Los Angelesben és San Franciscóban történik. Ezek a bandák azok, akik semmivel sem értenek egyet, amit a Warpedon fellépő produkciók képviselnek. Kalifornia pedig úgy néz ki végre rájött erre.
Már maga a rendszer, amiben dolgoztok sokkal inkább punk, mint az említett Warped turné. Évente több album, rengeteg side project, saját kiadók alapítása és otthoni stúdióban felvett lemezek.
Akár ezt is mondhatjuk, de az embereket sem lehet túl sokáig ámítani. Egy idő után mindenki tud különbséget tenni az ártatlan, megcsinált zene és az őszinte rock and roll között. Ma már nincs senkinek sem türelme ahhoz, hogy egy zsíros lemezszerződésre várjon. Ha akarsz valamit, akkor azt neked kell megcsinálni. Nekem alapvetően nem is megy az a seggnyalós stílus, hogy bekönyörögjem magam egy nagy kiadóhoz vagy fontos embereknél puncsoljak.
Volt azért olyan, hogy nagykiadós szerződésre vágytál?
A Darker My Love-val például pont ez volt a helyzet. Nagyon kellett a pénz és már tűkön ülve vártuk az album megjelenését, de végül az egész csak arra volt jó, hogy elvegye a kedvünket az alkotástól.
Ezért hoztad létre a saját kiadódat?
Nagyjából igen. Nem is az együttes vagy a zene, inkább csak a kaland miatt vágtam bele, aztán persze kiderült, hogy ez valami eszméletlen sok melóval jár. Ezért nem is tudom mi lesz vele, lehet soha többet nem jelenik meg nálam több lemez. Csak sodródom az eseményekkel, aztán lesz ami lesz. Jessica Pratt albumánál éreztem azt, hogy egyszerűen ki kell adnia valakinek és ha más nem, akkor az én leszek. Túl jó ahhoz, hogy csak úgy eltűnjön a süllyesztőben.
Manapság szinte mindenki saját kiadót alapít.
Ez régen is így volt, csak más céllal. Ott volt a Matador vagy a Sub Pop a ’80-as, ’90-es években. Ők is kis kiadókként kezdték aztán nézd meg mára hol tartanak. Lehet pont ez történik majd tíz év múlva a Woodsisttel, Caste Face-szel, Sacred Bonesszal vagy a Captured Tracksszel. Ezek az arcok is ugyanazt csinálják, mint az elődeik, hogy hallanak valami menő dolgot és segítenek több emberhez eljutni. Márpedig ennek mindig is így kellene működnie.
Milyen volt felnőni a pezsgő San Francisco-i zenei színtérben?
Kulturálisan tényleg hasznomra vált, mert nagyon erős volt a punk, a rock és a kifejezett bizarr underground hiphop a városban.
Te mégis átköltöztél Los Angelesbe.
Igen, mivel az ember bárhol tud zenét csinálni, akár még a kibaszott Marson is. Viszont ehhez kell egy megfelelő kényelem is, amit San Francisco egy idő után már nem tudott nyújtani nekem. Egész életemben ott éltem és egyszerűen kellett a váltás. Pedig mindig is gyűlöltem Los Angelest, a hollywoodi képmutatás és a talpnyaló kivagyiskodás miatt, csak egy aztán egy kedves ismerősöm megmutatta a város szebbik részét, én pedig azonnal beleszerettem. Megismertem az ottani művész közeget és azt, hogy tényleg bármit csinálhatsz ott, ami neked jól esik. Furán hangzik, de pont Los Angelesben nem érzem azt a nyomást, hogy nekem a zenémmel meg kell felelnem egy közegnek.
Nem érzed azt, hogy a White Fence-szel egy idő után már nem tudsz hova fejlődni?
Arról már letettem, hogy rocksztár legyek, szóval tisztában vagyok vele, hogy nem leszünk a következő Rolling Stones vagy Guns ’N Roses.
De akartál az lenni?
Gyerekkoromban nagyon vágytam rá, mivel pont a legjobb időszakban nőttem fel, amikor a Nirvana igazán berobbant. Kurt Cobain volt számomra a tökéletes rocksztár és az egész zenekar nagyon közvetlennek és lazának tűnt. Ők voltak számomra a példaképek, főleg azért, mert a Poisonhoz hasonló együttesektől kirázott a hideg. Jó, azt azért bevallom, hogy gyerekként még a Guns ’N Rosest is szerettem.
Várod már, hogy hazamenj, és új számokat vehess fel?
Persze, de most ez a hajót is nagyon kedvelem itt, szóval talán holnapig kibírom. Egyébként ha Ty is hazajön, akkor egyszerre fogunk szerintem mind nekirohanni a stúdiónak, hiszen a közös lemezünkön kívül nekem már összegyűlt a következőhöz elég dal és ő is szólólemezt akar minél előbb. De mi ilyenek vagyunk, egyszerűen megdöglenénk, ha nem pörögne az agyunk állandóan új számokon.
