2013.07.28. 13:00 – Sajó Dávid

Raikönnen integet, Avicii zenél - A Burn Yard Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

MG 3884-001

Budapest, elhagyatott gyárépület, 36 fok. M-City lengyel street art művész mellett ücsörgök többedmagammal, aki azt szeretné megmutatni nekünk, hogy milyen egyszerű stenciltechnikával falra firkálni. Hát egyáltalán nem az. Én voltam az egyetlen, akinek még egy átkozott Q betűt sem sikerült rendesen kivágni, ezért inkább tisztes távolságból szürcsölgettem a sokadik energiaitalomat, hátha szétrobban a szívem a szégyentől.

Tehát egy elhagyott gyárépületben vagyok Budapesten. Állítólag itt lesz majd a Burn Yard, egy olyan különleges esemény, ahol street artosok, szobrász-építészek, gördeszkások, Kimi Raikönnen és Avicii készül valami igazán különlegesre. A teljesen lerobbant épület gyönyörűen néz ki belülről, pedig nemrég még hajléktalanok és ragasztósok lakták, akiket az esemény idejére elpakoltak máshova. A nemzetközi street artosok rendesen kitettek magukért, az egyik művész konkrétan egy New York-i metrókocsit csinált az épület egy fönti szakaszából. A legnagyobb tisztelet mégis a spanyol brigádnak jár, akiknek mindenét ellopták pár nappal ezelőtt és stoppal jöttek Barcelonából egészen Budapestig.

Szóval a buli után a hajléktalanok egy rendesen felpimpelt csarnokba költözhetnek majd vissza, bár az est főműve már nem lesz ott. Ez egy hatalmas absztrakt félcső, amit Rune Glifberg gördeszkás legenda szerint egyszerűen szobornak kell hívni. És valóban, pár óráig ez volt a világ egyik legnagyobb rámpája, a maga egyenetlen elrendezésével és a plafonig érő részeivel. Glifberg egyébként pont annyira tipikus gördeszkás, mint a szakadt tinédzserek a Deákon. Végtelenül laza, nem túl bonyolult és 40 évesen is huszonévesnek néz ki a szponzor szerkóban. Azt mondja világ életében gördeszkázni akart és soha sem volt B-terve. Harmadjára jár itt Magyarországon és Gerry Judah-val ketten tervezték meg a hatalmas félcsövet. Kiderült, hogy amikor deszkázni kezdett, akkor Duran Durant és Wham!-et hallgatott, aztán idősebb korára a reggae lett a kedvenc műfaja. Arra viszont nem tudott válaszolni, hogy öt Tony Hawk-videojátékban való szereplés után milyen gombkombinációval kell beadni egy Benihana trükköt, de ha úgy alakul, majd este bemutatja élőben. Nem mutatta végül, de még így elképesztő lazasággal száguldott a több méter magas installációban.

MG 3629-001
Gerry Judah és Rune Glifberg

Az említett Gerry Judah már egészen más figura. Úgy néz ki, mintha az India-mániában szenvedő Beatles turnémenedzsere lenne, ami annyiban stimmel, hogy tényleg Indiában nőtt fel, ahol a görkorcsolyázáson keresztül ismerkedett meg az extrém sportokkal. Judah nem akármilyen karakter, dolgozott már szinte az összes neves londoni operának és színháznak, számos felkérést teljesített sportautó cégeknek, de őt hívta Michael Jackson és a Led Zeppelin is egy-egy projekthez. Azt mondja, hogy Jimmy Page és Robert Plant imádni való figurák és azóta is összejárnak néha, ha az idejük engedi. Viszont szerinte nem szabad több koncertet adniuk, mert ettől válik igazán legendássá a brit zenekar. A budapesti projekt után Ázsiába megy, ahol Kínában és Dél-Koreában kérték fel egy-egy munkára, majd Indiában készít saját installációt, ahol a globális felmelegedésre és annak Indiára mért hatására szeretné felhívni a figyelmet. Sokat beszél az egyre izgalmasabb ázsiai piacról, ugyanis szerinte a nyugati civilizációban egyre nehezebb igazán egyedi újdonságokra lelni, és szerinte az következő tíz-húsz év Ázsiai világpiaci betöréséről fog szólni a művészeti világba.

Szép lassan összeállt az összművészeti puzzle minden darabja, már csak a zenészeken volt a sor. A brazil blogger kollégát és engem váratlanul egy bizonyos London Beat nevű duóhoz vittek, akikről gyorsan kiderült, hogy nem is lépnek fel, csak elhozta őket bulizni meg ismerkedni a szponzor. A mauritiusi-brazil DJ-k London elit negyedében kezdtek zenélni kifejezetten drága, divatos koktélbárokban, azóta mindenhol jártak a világon, ahol az emberek csokornyakkendőben szlopálják az alma martinit. Rendkívül közvetlenek, sokat beszélnek az elektronikus zene kereskedelmivé válásáról, aminek köszönhetően ők is itt lehetnek például. Ebben nem feltétlenül látják a rosszat, de komoly aggályaik vannak az EDM sztárok produkcióival, amik sokszor előre szerkesztett mixeket takarnak. A másik DJ, akivel sikerült beszélni Rune RK volt. Őt a 2003-as Calabria című abszolút nyári sláger miatt lehet ismerni. Magasan a leglazább ember az egész bulin, saját bevallása szerint azért zenél, mert ezen kívül csak a piáláshoz ért. Pedig gyerekként ő is gördeszkázott, ráadásul Rune Glifberg kortársa is, de utóbbi már akkora sztár volt tinédzserként is, hogy sohasem találkoztak. Állítása szerint Glifberg majdnem akkora sztár Dániában, mint Puskás volt nálunk. A Calabria kapcsán egyáltalán nem válaszol mimózaként, pedig saját bevallása szerint is ezzel faggatják állandóan. Érzi, hogy ő már lemaradt a nagy elektronikus zenei robbanás okozta népszerűségről, de nem is zavarja túlságosan. Azt azért hozzáteszi, hogy az egész piac változásának köszönhetően a legnagyobb sztár DJ-k már másként működnek, mint a DJ eredeti célja. Ahelyett hogy új zenékkel ismertetnék meg az embereket, inkább csak a saját slágereiket erőltetik.

IMG 4053-001

Erre Avicii esti fellépése sem cáfolt rá, de előtte még megjelent a vasárnap a Hungaroringen száguldozó Kimi Raikönnen, de a nagy Kimi Moment konkrétan egy négyperces integetés volt a deszkás rámpáról, majd többet nem is láttuk a pilótát. Glifberg és a láthatóan más szintet képviselő társai aztán bevetették magukat a félcsőbe, amin mondjuk versenyt nem lehetne rendezni, és a dán deszkástól sem láttunk lélegzetelállító légi trükköket, de még így is horrorisztikus volt nézni, amikor a 6-8 méter magasan található kiálló részre akasztotta be a deszkáját pár pillanatra.

Ez viszont kevésbé érdekelte a közönséget, ugyanis itt minden irodai dolgozó, műkörmös és autókereskedő az esti Avicii-re jött. Nekem egy év alatt ez volt a harmadik alkalom, hogy hallottam játszani a fiatal svéd producert, legutóbb két héttel ezelőtt a Balaton Soundon. Így tényleg kíváncsi voltam, hogy egy privát, exkluzív bulin vajon mennyire tér el a szokásos droptól dropig való keveréstől. Semennyire. A mellettem álló Avicii-szakértő legalább négy-öt számot megjósolt előre és az egész szinte semmiben sem különbözött a Soundon hallottaktól.

Elvileg attól jó egy mix, ha van egy íve. Na, akkor Avicii szettje maga a zenei EKG-görbe. Két dal között csak a veretés megy, aztán jön egy kiállás, majd a drop és kezdődik a cséplés megint. A probléma Avicii-vel csak az, hogy még az alapvetően olyan remek számokat is képes elrontani, mint a C2C Down the Roadja, de ez szerintem senkit sem érdekelt rajtam kívül.

Ettől függetlenül jó volt a Burn Yard, igaz el tudott volna még viselni kétszer ennyi embert. A szobrászat, a street art és a gördeszkázás találkozása kifejezetten támogatandó ötlet, egyedül pont a svéd DJ lógott ki az egészből. Ezekhez az alapvetően utcai művészetekhez, sportokhoz nem illik a gallérfelpattintó lakossági house-zene főleg úgy, hogy Avicii semmivel sem csinált többet, mint két héttel ezelőtt a Soundon. Amíg a barcelonai street artosok stoppal jöttek, hogy alkothassanak, addig Avicii egyszerűen ideröppent egy magángéppel, lezavarta a show-t két óra alatt, majd el is húzott haza. A helyszín pedig tényleg olyan volt, mint egy elhagyott amerikai gyártelep, ahová odaszoktak a deszkások és a graffitisek, hogy aztán pár nap múlva ismét a hajléktalanoké legyen az egész.


electro avicii burn yard



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása