2013.08.23. 10:00 – Lángoló Gitárok

Beck Zolival forgatott új klipet a Magashegyi Underground (premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

magashegyi_bocskor.jpgVideóklipet készített a Magashegyi Underground a tavasszal megjelent, Tegnapután című nagylemeze egyik újabb szerzeményéhez. Mivel az Árnyékok című dalt a zenekar a 30Y frontemberével közösen írta, a klipben Beck Zoli is szerepet vállalt. A videó a Lángoló Gitárokon látható először.

A dal egy olyan találkozás érzetét kelti, ami csak lélekben, gondolatban valósul meg, de a két ember valójában távol van egymástól. „A zenekar hivatalos Facebook oldalán kerestünk szereplőket, és sokan jelentkeztek is a felhívásunkra. Rónai Domonkos rendező és Szilágyi Fanni operatőr koncepciója alapján a Római-parton dolgoztunk Budapesten, így a jelenetek egy része a Duna mentén, néhány pedig egy szállodaként működő hajón játszódik, amit kölcsönkaptunk a forgatáshoz. Reggeltől másnap reggelig forgattunk, hiszen naplementekor és napfelkeltekor a legszebbek a fények. Bár megterhelő volt az éjszakai munka, mégis nagyon örülök, hogy így történt. Csodálatos látvány, ahogyan hajnalban ébredezik a természet, ráadásul ebben a napszakban kinyílnak az érzékek, az agy megfontoltabb szerepét átveszik a mélyebb, ösztönösebb reakciók. Az Árnyékok című dalnak mély a szövegvilága, ezt ellenpontozza vidámabb a zenéje, és szerintem ez a videóklip remekül visszaadja azt a hangulatot, amit Beck Zoli és a zenekar közösen álmodott meg" – mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője.

A zenekar jelenleg is folyamatosan koncertezik. Augusztus 24-én Szerencsen, másnap a szlovákiai Kisudvarnokon, augusztus 31-én pedig Kazincbarcikán lép fel. A budapesti közönség legközelebb szeptember 5-én a Zöld Pardonban találkozhat a Magashegyi Undergrounddal, ahol vendégként Závada Péter (Újonc), az Akkezdet Phiai tagja is színpadra lép, hogy előadják a Tegnapután lemez Csend című dalát, ahol Závada szövegíróként is közreműködött, illetve Závada Szinopszis című versét, amihez a Magashegyi Underground írt zenét.


premier pop rock hír exkluzív magashegyi underground



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása