Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Soerii & Poolek augusztus 31-én ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. Az ehhez rendezett nagyszabású Zöld Pardon-os buli abból állt, hogy összetrombitálták a szintén zenész haverokat, akik egész este végtelenített lejátszásra rakták az Elton John című Soerii & Poolek-slágert, míg az ünnepeltek X-Faktor-zsűri módjára nézték a produkciókat a VIP-ban, és csak integettek, mint a pápák. Alapvetően így is lehet ezt, de a közönség ennél mintha kicsit több részvételre számított volna a szülinapos formációtól. Talán már az megdobta volna a folyton fasszopózó közönség hangulatát, ha a stabil Soerii & Poolek-show-elemek megmaradnak, és a félpucér kurvák ugyanúgy riszálnak a vendégzenekarok mögött, mint amúgy szokták, de csak Csirke rázta a seggét néha. Hát élet az ilyen? Soerii & Poolek-szülinap az ilyen? (Fotók: Bődey János/Index.hu)
Adva volt 15 fellépő, és a tény, hogy este tíznél tovább nem lehet tivornyázni a ZP-ben, így a nyolckor kezdődő buli elkezdte árasztani magából a lehetetlen küldetés szagot. Némi hangtechnikai probléma is adódott, de így is bőven sikerült kitölteni a koncertidőt, csak Iszak Eszti és Varga Livius műsorvezetése (?) és a Bozóky & Lipózy faludiszkós DJ-zése törte meg az amúgy is lagymatag bulihangulatot. Menet közben oldódott meg a nagy talány is, hogy vajon miért játssza el szinte az összes zenekar az Elton Johnt, ami amúgy tényleg van annyira jó, hogy kapatos kedvében hatszor-hétszer is meghallgatja az ember egy házibuliban. Nos, kötelező volt. És még így sem sikerült megölni a számot.
Fotók: Bődey János/Index.hu
Kicsit megcsúsztam időben és a Bermudáról pont lemaradtam, így a hídról csak azt hallhattam, hogy a buli egy kissé Limp Bizkit-es áthallású Elton John-nyitányt kapott a Buso von Kobra zenekartól, amit a Mary Popkids állva totyogós Pusszyja követett. Utóbbi már csak azért is kínos volt, mert a frontember nem nagyon tudta fejben tartani a tizenegy soros dalszöveget. Mindegy, mert az ugribugri megvolt, és a közönség is a színes, fallikus lufikkal volt elfoglalva. Ezt követően megint hallhattuk Elton Johnt, mármint a dalt, nem a zenészt, amit aztán a rögtön érkező Odett is előadott váratlanul melankolikus stílusban. Odett a Maximális extázist is eltolta, ami messze túlszárnyalta a Péterfy Bori-s elképzeléseket. Odett szemérmetlen fasszopózás közepette szépen megköszönte a részvételt, és levonult a bokavillantást sem engedő ruhájában. A színpad nagy büdös csendjében, és a közönség basszamegolása közepette felkészült a Hated Tomorrow. De a bulihangulat mélypontjáról sikerült is feltápászkodni a Fluor Tomi és Soerii & Poolek által hegesztett Nekem kukim van mega-giga slágerrel.
Fluor, hogy saját magát idézzem, eléggé "picsakészen” volt, cipőben és cipő nélkül ugrált, botorkált a színpadon, de már vigasztalódhattunk is a zenei és szövegi szinten is unikum Gecigránáttal. A kétszámos repertoárt a Brutális nyár nyitotta, némi '90-es évekből vett tamagocsi prüttyögéssel, amit aztán persze, hogy az Elton John követett, amit Fluor Kozsót megidéző stílusban prezentált, de olyan mesterien, hogy talán még Dj Bobót is leiskolázta volna. Miután Flu kihúzta a szarból a bulit, jött a We Are Rockstars, akik nekifutásból meggyalázták az éppen tető fokára hágó hangulatot. A filharmonikus stílusban előadott Buli van a városban eléggé életidegenül hatott a partyn, de ezzel az egy számmal szerencsére le is tudták a zenei mélypontot biztosító szereplésüket. A borzalmakat elfeledtetve a KATAPULT DJ gyorsan bekeverte a Thrift Shopot és maxra tolta a hangerőt. Ennél lejjebb már csak az volt, amikor az Ivan and the Parazol eljátszotta a Pusszyt. Szerencsére az Ozone Mama váltotta őket, akik a kötelező Elton Johnnal és a Rohadt Sexyvel simán az est fénypontját képezték, amivel újra megindult az élvezhetőség irányába a szülinapi koncert. Leszámítva Iszak Eszter Viva tévéből hozott műsorvezetését, Varga Livius ordibálását és érdektelen jófejkedését, amivel sehogyan sem sikerül felspanolnia a tömeget. Egy szimpla Soerii & Poolek-koncerten nagyobb a megőrülés, mert ott van az erőpózban basszerozó Papp Szabi, a kurvák, az ingyen osztogatott tömény, az analóg szinti hangzás, meg minden.
A Compact Disco volt a soros, hogy a Mi vagyunk a rock című számot valami trance stílusban, itt-ott némi scooteres beütéssel előadva jól megerőszakolja a bulit. Az ezt követő Uzipov zenekar röfögős riffjeire viszont már Csirke is felmászott a színpadra, hogy headbangeljen egyet. A Fish! eltolta a Nekem kukim vant, de az előadásuk lényegi része akkor következett, amikor ByeAlex Kedvesem gitártémájára az Elton John szövegét illesztették ilyen formában: „Nekem Elton John az én kedvesem, az én kedvesem.” És végül, a finálé előtt a Ganxta Zolee és a Kartel mutatta meg igazán, hogy mi az a nagybetűs BULI. Funky módon átírták a Tangát, amit egy brutálisan húzós, Rage Against The Machine Killing In The Name-jét idéző Elton John követett, amit nem lehetett veszett fejrázás és ugrálás nélkül megállni. Este tízkor végül jöttek az ünnepeltek, azaz Soerii és Poolek, akik haverok megtámogatásával a színpadon előadták a Valahol messzét, és le is vonultak.
Fanyalogtam ugyan, de alapvetően azért nem volt rossz ez a buli, csak kicsit sok volt az Elton John. A fellépők számán lehetett volna faragni, elég bénán hatott ugyanis, ahogy a zenészek lóti-futi módjára váltják egymást, míg a stabilba beállított DJ páros annyit csinál, hogy ordítja, hogy Soerii és kitartják a mikrofon a közönség felé, akik meg kissé ergyán, félhangon üvöltik vissza, hogy Poolek. De ha fasszopózni kellett, az bezzeg teli torokból ment. Jogosan.
