2013.10.17. 16:22 – _fá_

Egyenlőn világosság - Egyenlők-klippremier és interjú a rendező SP-vel és a csapattag Siskával

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sp1.pngA Jam Balaya (Ketioz, Rambo) és a Vészk'járat (Phat, Siska Finuccsi) tagjai álltak össze, hogy Egyenlők név alatt kihozzák az Aranykor című lemezüket, amiről el is készült az első klip, méghozzá SP, azaz Éder Krisztián rendezésében. A videót Tatabánya egyik nyomortelepén forgatták, az élményekről és az elsőre furcsának tűnő együttműködésről Siskával és SP-vel beszélgettünk.

 

 

Tatabányán forgattátok a klipet, ami elmondásod szerint nagyon megrázó élmény volt. Mi van ott?

SP: Élet. Csak egy kicsit más körülmények és lehetőségek között mint amit minden nap látunk vagy amihez hozzá vagyunk szokva.

Miről szól?

SP: Ha röviden akarok fogalmazni akkor a videoklip egy 2013-as helyzetjelentés az ország egyik legszegényebb telepéről. Az ott élőkről és a hasonló sorsú emberekről szól. Szerettem volna egy olyan rapvideoklipet csinálni ami nem az előadókról szól, hanem általuk mutat be egy olyan közeget, ami egyébként nemigen jut szóhoz.

sp2.png

Mióta ismeritek egymást Siskával?

SP: 16-17 éves koromra köthető a történet. Akkoriban szinte csak és kizárólag magyar underground hip-hopot hallgattam. Mondhatni az ő és még jópár underground arc zenéjén nőttem fel. Aztán idővel belekerültem abba a körbe ahol ő is mozgott, összehaverkodtunk és egy csináltunk egy közös számot. Pár évre rá, - akkor már a mainstream korszakomban - született egy újabb dal és az első nagykoncertemen is meghatározó közreműködő volt.

Azt tudjuk, hogy te a hiphop-körből jössz, de nem jelentett problémát, hogy a közönség szemében azért elég távol állsz a Siska-féle telepi hiphoptól?

SP: Őszintén szólva egyáltalán nem érdekelt, hogy mit gondol a közönség és nem is a nekik való megfelelés vezérelt. Elég sokat foglalkoztam azzal az elmúlt hat évben, hogy mire-milyen reakciót kapok. Ebben az esetben csak és kizárólag az lebegett a szemem előtt, hogy egy olyan dolgot hozunk létre, amivel teljes mértékben azonosulni tudok, zeneileg, képileg és tartalmilag egyaránt, arról nem is beszélve, hogy szerintem egy elég fontos témához nyúltunk.

sp4.jpg

Voltak előzetes elképzeléseitek, vagy teljesen szabad kezet adtatok a rendezőnek?

Siska Finuccsi: Csak a helyszínben voltunk biztosak. Mindenképpen Mésztelepen akartunk forgatni. Régebben már meséltem a telepről a srácoknak és mikor a Kölyök mondta, hogy ennek a dalnak tervez klipet, tudtuk, hogy csak itt készülhet. De egyébként teljes mértékben szabad kezet kapott és ezt nem is bántuk meg. Ez a klipforgatás volt a legjobb  dolog a lemezmegjelenés óta. Krisztián igazi profi. Már a forgatás elötti hétten eljött hozzám. Felvittem terepszemlézni, hogy fotózhasson és ötleteket gyűjthessen. Onnantól kezdve, hogy látta amiről én eddig csak dumáltam, és beszélt az ottani emberekkel  teljesen rákattant a forgatásra. Biztos vagyok benne, hogy sokkolta, amit látott és a szó legkomolyabb értelmében lenyűgözte a telep, ahogy bennünket is. Fantasztikus munkát végzett és ez lett az eddigi legkomolyabb klipünk.

sp3.jpg

Mik voltak a rajongói visszajelzések, amikor kiderült hogy SP rendezi a videótokat?

SF: Bár nem titkoltuk, de nem is kürtöltük világgá. Mi nem azért dolgoztunk a Kölyökkel és nem azért forgattunk a telepen, hogy ez médiaszenzáció legyen. Nagyon régóta jó barátságban vagyunk. Tudjuk, hogy szereti az underground rapet, mi pedig tiszteljük és elismerjük a munkáját. Adódott ez a lehetőség és a legjobbat akartuk kihozni belőle. Ehhez pedig szükségünk volt Éder Krisztiánra. De hogy valójában milyenek a rajongói visszajelzések azt szerintünk csak most a klip bemutatása után fogjuk érezni igazán. Én személy szerint úgy gondolom, hogy talán éppen azért lett ez különlegesebb kilp, mint a többi mert egy olyan rendező készítette, aki mivel nincs nyakig benne a "rapszakmában" külső szemlélőként és nem utolsó sorban profi fotósként sokkal többet érez és lát bele egy adott dalba és annak a témájába, mint az, aki szakmabeli és eddig csak rapklipeket készített.

Milyen fogadtatása lett az Aranykor lemeznek?  

SF: Az Aranykor az a lemez amire szüksége volt a hazai szcénának és nekünk is. Nagyképűség nélkül mondhatjuk, hogy bár sikerült meglepnünk  a rajongóinkat és a szakmát is, de mindenképpen pozitívak a 
visszajelzések. Talán a folyamatos közreműködéseinkből sejteni lehetett, hogy a két banda összeáll. Arra szerintem senki nem gondolt, hogy mi ilyen rövid idő alatt és a legnagyobb titokban készítünk el egy nagylemezt. Csak akkor kezdtük el beharangozni és reklámozni, hogy "mi a pálya" amikor már kezünkben tartottuk a lemezt. Úgy érezzük, stílusban és hangzásvilágban is sikerült olyat alkotnunk, mind zeneileg és szövegileg is, amin felnőttünk és amit szeretünk. Mi, az Egyenlők ezzel a lemezzel állítunk totemet egy halhatatlan hiphop aranykornak.


premier hiphop hír rap klip sp siska egyenlők



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása