2013.11.12. 12:50 – Lángoló Gitárok

Végzett saját zenésztársaival, majd végül magával is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dogs.jpgAz egész Egyesült Államokat sokkolta a hír, hogy egy Amerikában élő iráni punkzenész fegyverrel végzett három másik társával, majd végül saját magával is. Ali Akbar Mahammadi Rafie cselekedetét azzal magyarázzák, hogy kirúgták a zenekarából, de azt nem tudni miért ölte meg a Yellow Dogs posztpunk együttes, szintén iráni származású tagjait.

A férfi egy gitártokba rejtett gépfegyverrel ereszkedett le a zenészek lakásának tetőjéről és végzett először Ali Eskandarian alkalmi énekes, majd Soruosh és Arash Farazmanddal. Mindhárman abban a Yellow Dogsban játszottak, akik a Perzsa macskák című, az iráni punkzenei színtérrel foglalkozó filmben tűntek fel, aminek hatására politikai menedékjogot kaptak az Egyesült Államokban.

A gyilkos a Free Keys nevű, szintén az említett filmben feltűnt iráni zenekar tagja volt (ahol egy ideig közösen zenéltek Arash Farazmanddal), de kirúgták onnan, mert ellopta, majd eladta társai felszerelését. Egy negyedik zenész, Sasan Sadeghpourosko Yellow Dogs-tag súlyosan megsérült, amikor dulakodni kezdett a gyilkos, aki utána visszamászott a tetőre és magával is végzett.

Az arab országokban gyakran turnézó Black Lips punkzenekar Facebook-bejegyzésben emlékezett meg az elhunyt zenészekre, akik annak az muszlim rockzenei színtérnek voltak a tagjai, akikkel februárban mi is foglalkoztunk egy hosszabb írásban


punk hír black lips yellow dogs



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása