2013.03.19. 17:00 – Rácz Mihály

Világzenei lemezek, miközben Hobo is szóba kerül - 1. rész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

folk1.jpgMég pár éve is döngött a piac a folk és a világzene alatt, csőstül jöttek ki a lemezek, működtek a jól bejáratott kiadók, újak alakultak, és bár látszott a hanyatlás, mintha ezeket a színtereket kevésbé kezdte volna ki a körvonalazódó válság. Most azonban nem a zeneipari helyzet a főtéma, egyszerűen csak utánanéztünk, mik a megjelenések kedvenc kiadóinknál. Szomorúan konstatálhatjuk azonban, hogy a patinás, és különösképpen izgalmas katalógussal bíró kiadó, a Kiss Feri-féle Etnofon pár hónapja beszüntette tevékenységét, lemezeit akciósan kiárusította – nyilván ez utóbbi húzás persze a szemfüles, és a még vásárolni hajlandó zenerajongókat nem érintette rosszul. A hazai piac egyik legjobb terjesztője, a Hangvető mögött álló FolkEurópa kiadó is behúzta a kéziféket, ahogy hallani, nincs is tervbe véve mostanában semmi, utoljára a Magyar Népzenei Antológia című dupla, multimédiás kiadvány jelent meg, ami nem elsősorban a nagyközönségnek készült, inkább egy részletekre érzékeny szűk réteg ruház be rá, már ha egyáltalán.


lemezkritika folk hobo világzene cimbaliband lukács miklós both miklós folkside fonó zenekar drech mihály



2013.03.19. 16:00 – Lángoló Gitárok

Életveszélyes az új Django Django-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

django_1.jpgA tavalyi év egyik legjobb debütáló lemezét produkáló Django Django új videóval jelentkezik, amiben a Noisey stábját kérték meg, hogy menjenek el kisfilmet forgatni Indiába az ott élő autós és motoros kaszkadőrökről. A mutatványosok különlegessége, hogy egy óriási kör alakú pályán süvítenek, amelynek a falai néhol teljesen függőlegesek. A látványos kliphez tökéletesen kapcsolódik a WOR című dal, amely egyébként is a 2012-es album egyik legjobb szerzeménye és még rövid megszólalásokat is kapunk a saját életükkel játszó fenegyerekektől. Videó a hajtás után.


pop hír psychedelic django django



2013.03.19. 15:00 – Lángoló Gitárok

Itt van két új dal a Vampire Weekendtől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vamp.jpgMájus elején jelenik meg a Vampire Weekend új nagylemeze, a Modern Vampires of the City, amiről most két új dalt is tudunk mutatni. Az egyik a Diane Young, amelynek klipjében egy lángoló autót láthatunk nagyon-nagyon lelassítva, míg a Stephez készült szöveges videó olyan, mintha egy képeslapmontázs lenne New York városáról, a két számot egyébként bakelit kislemezen is kiadják. A zenekar frontembere egyébként közreműködik a nemsokára megjelenő Major Lazer-albumon is, amit szinten megmutatunk a hajtás után, de előre szólunk, hogy egy elképesztően betépett reggae szerzeményről van szó.


indie pop hír vampire weekend major lazer ezra koenig



2013.03.19. 14:00 – Juhász Edina

A magyar borok nagyon alulértékeltek - Mick Hucknall-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március 25-én lép fel Magyarországon Mick Hucknall. A zenész leginkább a Simply Red énekesként ismert meg a világ, most azonban másfajta dolgokra szeretne koncentrálni, így jobbnak tartotta, ha saját név alatt járja körbe a világot. Telefonon beszélgettünk vele.


interjú pop simply red mick hucknall



2013.03.19. 13:00 – Lángoló Gitárok

Talk To Me - Új Kovary & Agebeat-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kovary.jpgElkészítette harmadik közös dalát a Neo mellett producerkedéssel és dj-zéssel is foglalkozó Kovary illetve Agebeat a Crazibiza house páros egyik tagja. Talk To Me-t korábban két másik koprodukció előzte meg (a Move It klipjéről itt írtunk) és hétfőn jelemt meg a Kiez Beats gondozásában (ahol korábban olyan producerek munkái jelentek meg, mint a Dada Life, The Magician, Bloody Beetroots, Cold Blank vagy a Fukkk Offf) egyelőre csak a Beatporton, külön a Miamiban tartott Winter Music Conference-re időzítve. A kislemeznek májusban jön a remix EP-je, amelyen három nu disco producer, Mr. Gonzo, Yaaman és a Final DJs  munkája szerepel majd. Hajtás után megmutatjuk a dalt.


hír elektronikus nu disco kovary agebeat



2013.03.19. 12:00 – Lángoló Gitárok

Lemezdömping: Itt a Depeche Mode, a Strokes és a Black Rebel Motorcycle Club új albuma

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Depeche-Mode-Delta-Machine-Album-Art-mala-1024x997.jpgHétfőn a Wavves új lemezének streamjét mutattuk meg, most pedig rögtön három zenekar régóta várt albumát. Már csak hét nap a Depeche Mode nagylemezének a hivatalos megjelenéséig, de az iTuneson limitált ideig meg lehet hallgatni a Delta Machine-t. A Strokes annyira nem kápráztatott el minket az utóbbi megjelenéseikkel, de szintén 26-án megjelenik tőlük a Comedown Machine, amit a Pitchfork streamoldalán lehet meghallgatni. A Black Rebel Motorcycle Club friss albumáról méltánytalanul keveset írtunk, pedig már hétfőn kiadták, de a Rolling Stone-on még most is végig lehet hallgatni az egész Specter at the Feastet. Hajtás után mindegyik lemezről mutatunk egy-egy dalt.


stream hír the strokes depeche mode black rebel motorcycle club



2013.03.19. 11:00 – Lángoló Gitárok

Új Konyha-klip halálfejekkel és fúvósokkal (premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

konyha_iskola_038_k.jpgNegyedik klipjét is elkészítette Konyhanyelv című debütáló lemezéhez a Konyha. A Kitakar dalhoz készült videót a Lángoló Gitárok olvasói nézhetnek meg először. A zenekar az iSKOLA klubos koncertjét örökítette meg egy kamerával, ahol a dalokat halálfejes arcfestéssel adták elő az együttes tagjai. "Ahogy a Kiskifli animációs klipjének ötlete is csak egy ökörködésnek indult egy chat-ablakban, így most sem terveztük, hogy klipet fogunk forgatni a Kitakar című dalra" – mondta Szepesi Mátyás, a konyha énekes-gitáros-dalszerzője - "Csupán magunknak és unokáinknak akartuk megörökíteni az iSKOLÁban adott koncertünket, mivel eddig még nem játszottunk sem fúvósokkal, sem halálfejes arcfestés alatt A maszkírozás előzménye, hogy a hely rászervezte a koncertünkre a MOME farsangját, aminek eleinte nem örültünk, utána pedig ha lúd, legyen kövér alapon megkértük egyik barátnénkat, hogy dekoráljon ki minket az alkalomhoz illően. Az este finoman szólva tartalmasra, a felvett alapanyag pedig ennek megfelelően annyira súlyosra sikerült, hogy egy délelőtt alatt össze is állt belőle a videó." A fúvósokat Subicz Gábor (PASO, Modern Art Orchestra stb.) hangszerelte és - bár a koncerten egy alkalmi fúvósszekcióval (többiek: Cserta Balázs szaxofon, Szilágyi Gábor pozan) szólaltatta meg - a lemezen hallható mind a hét szólamot egyedül játszotta fel trombitán, szárnykürtön és mellofonon. A Konyha zenekar következő koncertje március 21-én este 21 órakor lesz a a Muzikum Klubban, ahol vendégként szintén színpadra áll Egyedi Péter Óriás-frontember is.


premier pop rock konyha hír exkluzív klip



2013.03.19. 10:00 – Lángoló Gitárok

Még idén jön a következő Justin Timberlake-album

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

justin.jpgMég alig emésztettük meg Justin Timberlake friss The 20/20 Experience című visszatérő albumát, az énekes hétfő este megerősítette Ryan Seacrest műsorvezetőnek, hogy a pletykák igazak, és még idén kijön a nagylemez második része. Pontos időpontot nem mondott, de a Roots dobosa korábban elkotyogta, hogy novemberben jelenik meg. És ha már a Roots említve lett, a hajtás után mutatunk egy remek videót, amiben Justin Timberlake Jimmy Fallon műsorvezetővel és a Roots zenei támogatásával hat perc alatt végigmennek a hiphop történetének legjobb dalain, méghozzá negyedszerre a műsor történetében.


pop hiphop hír justin timberlake rnb jimmy fallon



2013.03.19. 08:51 – Lángoló Gitárok

Megvannak a Metal Battle Hungary döntősei

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Idén első alkalommal Magyarországon is elindult a világ legnagyobb metál tehetségkutatója, a németországi Wacken fesztiválhoz kapcsolódó, 2004-ben alapított Metal Battle, amire február elsejétől lehetett jelentkezni. Az előzsűrizés március 19-én lezajlott, így kiderült, hogy kik jutottak be a Dürer Kertben megrendezésre kerülő április 28-ai élő döntőbe a 47 jelentkező csapat közül. A zsűri az Absent Distance-t, a Barbearst, a dAsh-t, az Effronteryt, a Kill With Hate-et, a Lake Of Mindot, a Megazetort, a Miseriumot, a Neokhrome-ot és a Sleeplesst szavazta be a végső körbe. A magyarországi első helyezett díja a tárgynyeremények mellett egy fellépés az idei, már teltházas Wacken fesztiválon. Aki a fesztiválos részt is megnyeri, kap egy lemezszerződést a Nuclear Blasttól, illetve egy komplett európai turnéra is elmehet. A Metal Battle-ön évente harminc zenekar vehet részt, ami így harminc induló országot jelent. A tehetségkutató nem csak Európára korlátozódik, a világ bármely országa indulhat rajta, de mivel a férőhely korlátozott, így némi fluktuáció is van az országok között, hogy ne mindig ugyanazok kapjanak lehetőséget. Az eddig részt vevő Ausztria idén nem indul, így Magyarország 2013-ban csatlakozhatott a másik 29 országhoz.


metál verseny hír metal battle



süti beállítások módosítása