2013.07.12. 18:03 – Hirdetés

R-GO a Beach Clubban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ünnepi hangulatban, az elmúlt három évtized bő slágertermésének legjavát bemutatva lép fel Szikora Róbert és örökbecsű zenekara, az idén harminc éves R-GO a legnagyobb hazai bulistrandon, a siófoki Borsodi Beach Clubban. A magyar beat és pop történelem élő legendájának számító énekes-gitáros generációkon átívelő dalai sorjáznak majd a koncerten, melyek közt minden bizonnyal felhangzik majd a Szeretlek is meg nem is, a Bombázó vagy a Most kell, hogy nagyon szeress, összebújós szentimentális dalok és a "csikidam" legpörgősebb nótái egyarát. "A napokban hívott fel egy rádióállomás, hogy egy friss kutatás szerint két dalunk is szerepel a "minden idők legjobb nyári slágerei" toplistáján" – mondta az R-GO frontembere. "Mi lehet ennél szebb szülinapi ajándék, minthogy harminc év elteltével is ott vannak a dalaink a csúcson" – tette hozzá. A Borsodi Beach nagyszínpadán – a zenekartól megszokott díszletkavalkád mellett – most a kivetítők is főszerepet kapnak, a vizuális performansz keretében egy quasi "életmű-musical" pörög végig, a koncert élményét még teljesebbé téve. Az este – a retro jegyében - Rákász-diszkóval zárul. A Dj és showman fehér kesztyűjében már végig pantomimezte a világot Siófok és Las Vegas között, most ismét a Balaton-parton pakolja a lemezeket.


pop hír r-go



2013.07.12. 17:34 – Lángoló Gitárok

Nightdrive - A Mary PopKids legújabb videoklipje (online premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

marypopkids_.jpg2012 legjobb magyar klipjét készítette el a Mary PopKids, amivel olyan magasra tették a mércét, hogy a friss videójukkal is valami nagyot kellett durrantaniuk. Ez meg is történt, itt van ugyanis a Nightdrive, ami szintén év videója esélyes. Alább a klip, illetve egy hosszú monológ a Kamától, a zenekar énekesétől, amiben mindenre fény derül.


pop hír mary popkids exkluzív premier



2013.07.12. 10:50 – Lángoló Gitárok

Így hazudnak a rapperek a pénzükről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pitbull.jpgValószínűleg mindenkinek ismerős, amikor az amerikai rapperek a pénzükkel villognak. Rengeteg dal van, ami arról szól, hogy mekkora a vagyonuk, mire költik, kit vesznek meg rajta stb. A Businessweek most fogta magát és megnézte, hogy mi a valóság. A legnagyobb hazudozó ezek szerint Pitbull, aki a szerény nyilatkozatai szerint milliárdokkal rendelkezik, közben pedig összesen kilenc és fél millió dollár volt a tavalyi bevétele. Nicki Minaj is szeret nagyot mondani, illetve Diddy is, bár utóbbi csak a felével hazudik többet, mint amennyi a valóság. Jay Z nagyjából annyit mond, amennyi van neki, illetve vannak szerénykedők is a listán. Dr. Dre például csak szolídan milliókról beszél, miközben több száz millió dollárja van. A fenti képre klikkelve kijön a Businessweek oldala, ahol az egérrel előhozhatunk varázslatos nyilatkozatok és valós adatokat.


hír rap nas pitbull jay-z



2013.07.11. 21:15 – Lángoló Gitárok

Ősszel jön az új Pearl Jam-lemez, a Lightning Bolt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nagy az öröm a Pearl Jam-rajongóknál! Jön az új lemez, Lightning Bolt lesz a címe, október 15-én jelenik meg, és még elő is lehet rendelni, ráadásul pár másodperc valamibe bele is lehet hallgatni itt fentebb, ami lehet akár a Mind Your Manners című dal is, amit akár már most is megkapthat bárki, aki előrendeli az albumot (sőt, megsúgjuk, hajtás után ott a teljes szám). Tiszta boldogság ez, na!


rock hír pearl jam



2013.07.11. 12:26 – Hirdetés

Alfa Fesztivál – Új helyszínek és nyereményjáték!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jövő hétvégén, július 18 és 20 között rendezik meg az Alfa Fesztivált várpalotai Cseri Parkerdőben, öt zenei helyszínnel, színes és érdekes programokkal vár mindenkit az Alfa Fesztivál a várpalotai Cseri parkerdőben. A koncertek mellett többek között játékok, kulturális programok, hangszerkiállítás, egészségfelmérés és élménypark is várja a látogatókat. A legolcsóbb magyar könnyűzenei fesztiválra ráadásul Magyarország területén belül mindenki féláron juthat el vonattal, sőt, a most induló kétfordulós játékunkban két páros fesztiválbérletet is nyerhettek. Részletek a hajtás után.


hír alfa fesztivál



2013.07.11. 09:03 – Hirdetés

Monarchia Fest az R33-ban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Napokon.jpg

Holnap és holnapután egyfajta magyar-osztrák zenés ismerkedési estet rendeznek Budapest egyik független kultúrműhelyében. A kétnapos Monarchia Festen mindkét országból számos feltörekvő zenekart láthat az újdonságokra nyitott közönség. Aki a fesztiválszezon közepén szívesen meghallgatna pár friss hangzású zenekart, annak érdemes most hétvégén az R33 felé vennie az irányt.


magyar programajánló osztrák napokon r33



2013.07.10. 18:32 – Lángoló Gitárok

Hamarosan jön az új Justin Timberlake-kislemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Említettük már ezt itt a Lángolón, de most már mozgókép is van arról, hogy Justin Timberlake márciusban megjelent The 20/20 Experience című nagylemezének még idén lesz folytatása, méghozzá szeptember 30-án. A fenti videón Timberlake valamilyen információt nagyon elrejt, ami minden bizonnyal a Take Back The Night című kislemez megjelenési dátuma, de a rajongókat egyelőre vígasztalja a dal pár másodperces részlete.


pop hír justin timberlake



2013.07.10. 13:31 – Lángoló Gitárok

Nyerj jegyet a White Fence vasárnapi A38-as koncertjére!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

white_fence.jpgA héten már dübörög a Balaton Sound, azonban akik gitárzene hiányában elkerülik Zamárdit, azoknak kötelező program a vasárnapi White Fence-koncert az A38-on, amire most egy-egy belépőt lehet nyerni a Lángoló Gitárokon. A White Fence idei nagylemezéről mi is írtunk nemrég, most a Cyclops Reap album promóciójaként érkezik Magyarországra Tim Presley egyszemélyes szobaprojekje, ami rendes zenekari felállással lép színpadra az A38-on. A White Fence egyike a nagyon izgalmas kaliforniai garázsrock színtérnek és együtt szokás emlegetni a Thee Oh Sees-zel vagy Ty Segall-lal, utóbbival az előző évben közös stúdióalbumot is készítettek. A munkamániás zenész stílusát a barkácshangzású garázsrock mellett gyakran emlegetik együtt a pszichedelikus rockkal és punkkal. Tim Presley és csapata előtt a Haunebu zenél, aki pedig jegyet szeretne nyerni a koncertre, mindössze az alábbi kérdésre kell válaszolnia. Melyik kiadónál jött ki a White Fence Cyclops Reap című nagylemeze? A válaszokat péntekig a jatek@langologitarok.hu címre várjuk Játék-White Fence-Lángoló tárggyal, a hajtás után pedig mutatunk egy kis kedvcsinálót a vasárnapi bulihoz.


játék hír a38 garázsrock haunebu white fence psych rock



süti beállítások módosítása