2013.02.17. 20:30 – Lángoló Gitárok

Meghalt Tony Sheridan

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Február 16-án, 72 éves korában meghalt Tony Sheridan, aki leginkább arról volt híres, hogy a Beatles őt kísérve rögzítette első két stúdiófelvételét, a My Bonnie és a The Saints című dalokat 1961-ben, igaz akkor még Tony Sheridan and The Beat Brothers néven. Sharidan akkor találkozott a Beatles tagjaival, amikor a hatvanas évek legeljén Lennonék Hamburgban munkát kerestek, és kaptak is, mint Sheridan kísérőzenekara. Később annyira összebarátkoztak, hogy nem csak a Beatles állt be a gitáros-énekes mögé, hanem ő is gyakran fellépett a McCartneyék saját műsorában. Sheridan a Beatles sikere után is maradt a szólópályán, leginkább Németországban ért el sikereket. 1967-re annyira kiábrándult a Beatles hozta hírnévből, hogy elment Vietnámba a szövetséges csapatokat szórakoztatni, ahol egy támadás után elterjedt, hogy meghalt. Németországba visszatérve továbbra is zenélt, illetve rádióműsort vezetett. Még a kétezres évek elején is adott ki nagylemezt, tulajdonképpen haláláig aktív maradt. Hamburg melletti otthonában hunyt el szombaton.


pop rock hír tony sheridan



2013.02.17. 17:53 – Sajó Dávid

Pankráció és teleshop - klipemgosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

klipmeg2.jpgA hét igazán említésre méltó hazai videók nélkül telt, ezért most csak külföldi klipek szerepelnek. A Tomahawk bizarr, a Wet Nuns vad koncertvideót készített, a Paramore pedig már annyira vad, hogy az énekesnőjük egy csata közepén ölelgeti a katonákat. A kedvenc videónk a héten a Pissed Jeans nevéhez fűződik, de Tyler, The Creator pankrátoros ökörködése is ínyünkre való. Végére maradt James Blake sci-fi kisfilmje illetve Lana Del Rey Jaguar-reklámja.


tomahawk pissed jeans paramore james blake klipmegosztás tyler the creator lana del rey wet nuns



2013.02.16. 13:38 – Sajó Dávid

A fűrajongó albán mesterszakács megmondja - Bemutatjuk Action Bronson rappert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Action-Bronson.jpgNem is találhatott volna jobb művésznevet annak idején magának Arian Asllani, aki ma olyan a kortárs amerikai rapzenében, mint Charles Bronson volt a '90-es évek agyontápolt akcióhőseihez képest. Charles Bronson már akkor egy badass figura volt, amikor még az ass szót maximum a szamárra használták a régi westernfilmekben. A színész 50 év alatt az ügyeletes keményfiú archetípusává vált filmipar számára, az idén 30 éves Arian Asllani vagyis Action Bronson, pedig az ezer felé hulló újkori hiphopban próbálja alakítgatni a maga B-filmes karakterét. Párszor már írtunk az oldalon Action Bronsonról, de talán itt lenne az ideje, hogy megvizsgáljuk, mi annyira szemügyre érdemes ebben a paliban - a termetes méretén kívül, persze.


hiphop rap action bronson



2013.02.15. 15:14 – Lángoló Gitárok

Megjelent Pinnick, Gales és Pridgen közös lemeze, a Pinnick Gales Pridgen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pinnickgalespridgen_band2.jpgIgazi örömzene hallható azon az albumon, ami február 12-én jelent meg, és amit a King's X-es Doug Pinnick basszusgitáros-énekes, a Mars Voltából és a Memorialsból ismert Thomas Pridgen dobos és Eric Gales gitáros-énekes rakott össze. A soullal megbolondított pszichedelikus blues rock zenekar neve, és a lemez címe is egyszerűen csak Pinnick Gales Pridgen, és a tagok azoknak ajánlják, akik bírják a Living Colourt, Jimi Hendrixet, a Toolt, a Who-t, a Liquid Tension Experimentet vagy a Creamet. Utóbbitól ráadásul fel is dolgozták a Sunshine Of Your Love-ot. A Hang On, Big Brother című dalt már meg is lehet hallgatni alább, de ezen a linken is meg lehet hallgatni pár számot.


dzsessz rock hír soul blues pinnick gales pridgen



2013.02.15. 14:30 – Lángoló Gitárok

Orom utca 8. – Itt a legfrissebb ZUP-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zup_483095_10151306318818248_939860296_n.jpgAz Orom utca 8. a márciusban megjelenő első ZUP-nagylemez második előfutára, mely a tavaly júliusban kiadott EP-hez hasonlóan szintén bakelit formátumban lát majd napvilágot. „Ha csukott szemmel járnánk, akkor is észrevennénk a körülöttünk zajló megannyi változást. Miközben a diákság történelmet ír országszerte, eltűnődtünk mi volt régen, mi van most, már a Moszkva sem a régi, hanem Széll Kálmán. Persze azonnal kaptunk az alkalmon és újranéztük a Török Ferenc által rendezett zseniális magyar filmet (Moszkva tér). Valahogy így született a dal, melynek elején a film egyik jelenete is felfedezhető, valamint a cím is innen eredeztethető.” – mondja Farkas Krisztina billentyűs énekesnő a friss szerzeményről, ami itt debütál a Lángoló Gitárokon. A Füstjelek szélcsendben című albumot március 22-én az Iskolában mutatják be, majd a tavasz folyamán a csapat egy 14 állomásos turné keretein belül népszerűsíti a friss anyagot olyan zenekarok társaságában, mint az Eleven hold vagy a Szabó Balázs Bandája. Utóbbi frontembere pedig egy dal erejéig vendégszerepel a lemezen.


premier pop rock hír exkluzív zup



2013.02.15. 13:41 – Lángoló Gitárok

Showbiz - Itt egy új Sexepil-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tizennyolc éve jelentkezett utoljára lemezzel a Sexepil, úgyhogy mindenképpen nagy hír, hogy hamarosan új albumot ad ki a tavaly ismét életre kelt kultikus magyar rockzenekar. Az új anyagról ráadásul itt az első fecske a Showbiz képében, ami a Dalok.hu-n illetve itt alább a Lángoló Gitárokon jelent meg először szöveges videó formában. Azon kívül, hogy a szám magyar és angol szöveget is tartalmaz, semmi mást nem tudunk, de még magáról a zenekari felállásról sem, és a zenekar szándékai szerint ez a lemezmegjelenésig így is marad. (A kép a tavalyi Volton készült.)


pop rock hír sexepil



2013.02.15. 12:59 – SCs

Az öregfiúk összejöttek bulizni - LGT-koncert, főpróba

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

LGT @ Papp László Sportaréna, 2013.02.14.

Csütörtök este megnéztük, nagyjából milyen lesz az LGT-koncert pénteken, szombaton és vasárnap. Néha meglepő, néha mulatságos és érthetetlen, persze igen hosszú, viszont szerencsére nem egy öreguras nosztalgiashow. Sok-sok spoiler következik, akinek van jegye a három nap bármelyikére, és szeretne izgulni, mit kap cserébe a pénzéért, ne olvasson tovább. 

Amikor '92-ben a szél lassan elfújta az LGT utolsó dalát a Nyugati pályaudvaron, álmomban nem gondoltam volna, hogy 21, azaz huszonegy évvel később újfent LGT-koncerten állok majd. (Tudom én, hogy a két időpont között is fellépett itt-ott a zenekar, de elkerültük egymást.) Az eredetileg egyetlennek tervezett előadás előbb kibővült kettőre, majd háromra, végül négy lett belőle, még ha a tegnapi főpróbát nem is hirdették meg – jól jelzi az LGT helyét a magyar zenei térképen, hogy a lezárt felső karéjt leszámítva gyakorlatilag erre is megtelt a Papp László Sportaréna. Van néhány rákenrollbanda, amelyik ilyen: ha hív, hogy neked játszik, akkor menni kell, egyszer, kétszer, akárhányszor 


rock lgt koncertbeszámoló



2013.02.15. 12:21 – Lángoló Gitárok

I Get Around - The Trousers-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

trousers2.jpgTavaly mutattuk be a Trousers Sister Sludge című ötszámos EP-jét, amihez elkészült az első klip az Artisjus pályázatának köszönhetően. Az I Get Around később egyébként szerepel majd a zenekar Freakbeat nagylemezén is, amelynek a munkálatai februárban fejeződnek be Cs. Szabó Zoltán dobos hangmérnöki irányításával. A videót januárban forgatták a Corvintetőn a Turbós Vigh Dávid és Hencz Péter rendezésében és csütörtökön debütált élőben a Toldiban. Az I Get Around videója a hajtás után.


premier rock hír exkluzív the trousers



2013.02.15. 11:37 – AronH

Mikrózott hősi rockandroll - The Raveonettes-koncertkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Raveonettes @ A38 Hajó, 2013.02.13.

1.jpgTizenpár év jelenlét után európai gyökerű, folyamatosan koncertező zenekarként először lépett fel Budapesten az ötvenes évek lázadógiccsét a kócos nyolcvanas évek torzításával házasító, legalábbis erről elhíresült Raveonettes. Habár a lemezeik rendületlenül, sőt, most épp egyre gyakrabban jönnek ki, és az előző még meglepően jól is sikerült, talán nem botorság azt feltételezni, hogy a multiinstrumentális trió felállásban hozzánk érkező zenekar túl van azon az időszakon, amivel a rocktörténelembe bevonul, mint nagy recikláló, aki a mindig népszerű hatvanas évekhez képest az ötvenes évek szeximéterén tekert jelentőset. (Fotók: Podobni Mihály)


pop rock noise koncertbeszámoló raveonettes



süti beállítások módosítása