2013.02.27. 15:38 – Lángoló Gitárok

Megtalálták Freddie Mercury nyughelyét?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

freddie.jpgMiután 1991-ben elhunyt Freddie Mercury, az énekest elhamvasztották, de máig nem derült ki végül melyik temetőben helyezték örök nyugalomra. Most azonban a londoni Kensal Greenben feltűnt egy francia nyelvű emléktábla, amin a Farrokh Bulsara, Freddie Mercury eredeti neve szerepel. "Farrokh Bulsara emlékére, mindig közel leszek hozzád a szerelmemmel " - áll félig angolul, félig franciául a plaketten, amire születésének és halálának pontos dátumát rakták, M. aláírással. A szignó sokak szerint Mary Austin lehet, a Queen-frontember utolsó barátnője, aki megörökölte az énekes 7 millió fontot érő londoni otthonát. A képünkön szereplő emléktáblának köszönhetően fény derülhet arra, hogy hol helyezték el végül Mercury hamvait, aminek hatására hamar zarándokhellyé válhat a temető, hiszen Kensal Greenben csak az kap plakettet, akit valóban ott helyzetek örök nyugalomra.


hír freddie mercury queen



2013.02.27. 13:44 – Lángoló Gitárok

Kanadai gépi blues az Akváriumban - Kid Koala-koncert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

KidKoala4_1.jpgKid Koala 12 bit Blues című albuma tavalyi kedvenc lemezeink listán is szerepelt, ezért mindenképpen örömteli hír, hogy a kanadai Eric San március elsején az Akváriumban lép fel. A DJ, producer és képregényrajzoló zenéit a mindig minőséget szállító Ninja Tune kiadó jelenteti meg, ahogy legutóbbi 12 bit Bluest is. Kid Koala egyik védjegye a sajátos keverési technika és hangmintahasználat, a 12 bit Bluest például mindenféle utólagos editálás vagy effektezés nélkül készítette egy SP1200-as samplerrel, ami a '90-es évek elején volt nagyon népszerű a hiphop aranykorában. A Vinyl Vaudeville (bakelit varieté) keretén belül a javarészt blues hangmintákból összetákolt zseniális nagylemezét prezenálja élőben, az említett aggastyánkorú sampler mellett három lemezjátszóval és egy kisebb kabaréműsorral, ugyanis a szkreccsmester gyakran szeret jelmezbe öltözött táncosok ás bábfigurák között fellépni. A többek között a Gorillaz első lemezén is közreműködő, a Deltron 3030 hiphop szupercsapatban is tevékenykedő Kid Koala vendégként magával hozza az Adira Amram and The Experience-t illetve fellép még az este a DJ Bootsie Trio, DJ Suhaid és Marcel is. A hajtás után mutatunk egy klassz turnéelőzetest és teljes egészében végighallgatható a 12 bit Blues album füstös blues-hiphopja.


ajánló koncert hiphop hír blues akvárium kid koala



2013.02.27. 12:06 – [MTI]

Foreign Beggars, Dub Pistols és Rudimental a Pannónia Fesztiválon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rudimental.jpgA brit drum and bass színtér egyik legaktuálisabb szereplője, a Rudimental londoni kvartett is fellép az idei Pannónia Fesztiválon, amelyet május 16. és 19. között rendeznek a Somogy megyei Szántódpusztán. A Feel the Love című számmal tavaly májusban az angol és skót slágerlistát is vezető Rudimental áprilisban megjelenő első albuma dalait mutatja be május 17-én pénteken este a 7. Pannónia Fesztiválon - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. A 2010-ben alakult Rudimentalban négy dalszerző-producer, Piers Agget, Kesi Dryden, Amir Amor és Dj Locksmith szerepel. A csapat bemutatkozó kislemeze 2011-ben a Deep in the Valley volt, majd tavaly a John Newman soul énekes közreműködésével rögzített Feel the Love hozta meg az áttörést. A szervezők már korábban bejelentették, hogy a tavaly Várpalotáról a Balaton melletti Szántódpusztára költözött rendezvényen idén koncertet ad a Foreign Beggars és a Dub Pistols, és fellép a hazai élvonal több előadója. Köztük lesz a Kiscsillag, a Punnany Massif és az Irie Maffia, a rock-metál vonalat mások mellett a Tankcsapda, a Road, a Depresszió és a Subscribe képviseli, az elektronikus zenei színteret Dj Palotai, MC Zeek, Cadik vagy a Brains, a hiphopot az Akkezdet Phiai, a Hősök, a Barbárfivérek, Funktasztikus és Siska Finuccsi.


hír pafe foreign beggars rudimental dubpistols



2013.02.27. 10:00 – Lángoló Gitárok

Extra Large - Sena Dagadu M3NSA-val közös dalának klipje (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sena.jpgAmíg mi itthon a havat lapátoltuk januárban, addig az Irie Maffia énekesnőjeként is ismert Sena Dagadunak hatalmas mázlija volt, hiszen Ghána fővárosában, Accrában, a 38 fokos melegben forgatta le új lemeze, a március 5-én a boltokba kerülő Lots Of Trees első klipjét, amit most a Lángoló Gitárok olvasói nézhetnek meg elsőként. A dalhoz a ghánai popszintér különc és kultikus popduója, a gyakran az afrikai LMFAO-ként vagy Outkastként emlegetett FOKN BOIS egyik fele, M3NSA a hangját adta, a másik fele, Wanlov The Kubolor pedig a rendezői feladatokat vállalta be. A werkfotók alapján nemcsak a végtermék sikerült extravagánsra, de a forgatás is jó hangulatú lehetett az extra nagy cuccok között. Az egyébként Sena mélyebb, soulosabb, r'n'b-sebb arcát is jócskán bemutató, 13 számos új album egyik, a klubokban is sikerre számító dala nemcsak a zenében adja vissza Afrika friss klubzenéinek hangzását, de a rikítóan színes, sűrűn vágott, sok közelire épülő klip is rájátszik az afropop hatásokra. Aki nemcsak az új klipre kíváncsi, hanem az elsők között szeretné teljes egészében meghallgatni az új album dalait, az menjen csütörtök este 7-től az Akváriumba, ahol az exkluzív Listening Party keretében nemcsak belefülelhet a dalokba, de az alkotókkal is beszélgethet. (A videót tessék a végéig nézni, ott van ugyanis a slusszpoén.)


premier hír exkluzív sena afropop



2013.02.27. 09:04 – Lángoló Gitárok

21st Century Cling-Ons - Új Fucked Up-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Fucked-Up-1024x644.jpgJó ideje keveset hallani a kanadai Fucked Up punkzenekarról, tavaly csak egy maratoni hosszúságú kislemez és egy videoklip kapcsán foglalkoztunk a David Comes To Life-fal 2011 egyik legjobb albumát produkáló formációval, most azonban itt egy friss szerzemény tőlük, ami a Melvinsszel közös - azóta már el is fogyott - split kiadványukon szerepel. A 21st Century Cling-Ons egy egészen új arcát mutatja meg a zenekarnak, a dal első részében Damian Abraham kissé részegesen üvöltözik egy kifejezetten lassú tempóra, majd a felétől átvált az egész egy kaotikus sludge szörnyűséggé, hogy aztán Abraham az előzőhöz képest is még kapatosabban köpködje ki az utolsókat magából a szám zárása előtt. Az új dal a Pitchfork honlapján hallgatható meg egészen addig, ameddig egy kedves felhasználó fel nem tölti a Youtube-ra.


punk hardcore hír fucked up sludge melvins



2013.02.26. 17:00 – Lángoló Gitárok

Stellar Outcast - Csillagörvényes Neokhrome-klip

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Neokhrome zenekar elkészült a tavaly megjelent Perihelion lemezük első klipjével. A képanyag a Stellar Outcast című dalra állt össze, és a lemez dizájnjához hasonlóan itt is az volt a csapat célja, hogy megjelenítsék a zenét képekben és színekben, így koncert, zenekari image vagy hangszer-demonstráció helyett inkább azt próbálták képernyőre vinni, amit számukra jelent ez a dal. A klip elkészítésében oroszlánrészt vállalt Krizsai Norbert és a Plus Media. "A lemezünk nemzetközi promóciója nagyon jól halad, számtalan külföldi és hazai oldalon, illetve magazinban méltatták az anyagot, folyamatosan futnak be az újabb ismertetők." - mondta Vasvári Gyula énekes-gitáros, aki még hozzátette - "Mivel már most a következő lemezünkön dolgozunk, ezért kevés koncertet tervezünk erre az évre. Jó hír ugyanakkor, hogy májusban két alkalommal is láthatnak minket az érdeklődők, 10-én Kazincbarcikán, 11-én pedig Budapesten lépünk fel a tervek szerint." A debreceni black metal zenekar legutóbbi lemezéről itt írtunk, alább pedig az új klip látható.


premier metál hír black death exkluzív neokhrome



2013.02.26. 16:16 – Lángoló Gitárok

A Huffington Post a Szigetet ajánlja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Összegyűjtötte a tíz legizgalmasabb idei zenei fesztivált a Huffington Post utazási blogja és az olyan óriás nevek, mint a Coachella, a Glastonbury vagy a Fuji Rock mellett a Sziget fesztivál is szerepel. Az írásban röviden megemlítik a rendezvény alakulásának történetét, a koncerteken kívüli programok lehetőségét illetve a budapesti kikapcsolódási lehetőségeket is. Az idei fellépők közül a Blurt, Azealia Bankset és a Hadoukent emeli ki a szerző, a térségből a Sziget mellett pedig a zágrábi INmusic fesztivállal foglalkoznak még külön. Ez nem az első alkalom, hogy a Sziget nemzetközi elismerésben részesül, hiszen tavaly például megválasztották Európa legjobb fesztiváljának, később pedig Michael Eavis, a Glastonbury alapítója dicsérte a rendezvényt mondván, több részletében is előrébb mutat, mint az angliai kultesemény. (Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)


huffington post sziget hír



2013.02.26. 14:11 – Lángoló Gitárok

Interkontinentális csavargó punk - Firewater-koncert az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

firewater2012_horz_Mujde_Capraz.jpgAz amerikai Tod Ashley Firewater nevű zenekara azon ritka gitárzenei formációk egyike, amely stílus- vagy nemzetmegjelölés nélkül egyszerűen csak world punkként szokás emlegetni. A Cop Shoot Cop korábbi alapítója 1996 óta hét stúdióalbumot készített a Firewaterrel, ezalatt körbeutazta a világot és kialakította a világzenéből táplálkozó stílusát, amelyet persze sokan Gogol Bordellóhoz hasonlítanak, csak rengeteg blues hatással. Ahogyan a külön cikket érdemlő eseményleírásban szerepel: "Legutolsó lakóhelyére Isztambulban talált rá és itt kezdte el 2011-ben legújabb lemezét, amelynek turnéjával most ismét Magyarországra látogat. Az International Orange! című albuma az Isztambul-Tel-Aviv tengelyen készült egy olyan időszakban, amit mostanra már a 2011-es Arab Tavasznak nevezünk, amikor felforrt az egész arab világ, és amikor forradalmak sora döntött meg rendszereket, változtatott meg sorsokat." A Firewater előtt fellép a pécsi Psycho Mutants is, a magukat psychedelic-western swing jelzővel illető együttesnek ez lesz idén az első élő fellépése. Hajtás után mutatunk egy kis kedvcsinálót március 2-i koncertre.


ajánló punk hír akvárium világzene psycho mutants firewater



2013.02.26. 12:56 – Lángoló Gitárok

Egy normális családban sincs főgyerek és side gyerek - Konyha-interjú Szepesi Mátyással

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Konyha1.jpgTavaly év végén jelentette meg bemutatkozó nagylemezét a Konyha, akiktől az előző három évben több klipet is bemutattunk (ezt, ezt és ezt). A zenekar a korábban betegség miatt elmaradt lemezbemutató koncertjét pótolja március elsején budapesti Iskola Klubban, amelynek apropójaként Szepesi Mátyás énekes-gitárossal beszélgettünk.


rock konyha szepesi mátyás



süti beállítások módosítása