Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az elmúlt négy évben ugyan elég feltűnő lett, sokan is foglalkoznak vele, de nem csak mostanában mentek el Magyarországról az emberek. Mentek ők régebben is. Az országot maguk mögött hagyók között pedig voltak szép számban zenészek is, akik nem egy esetben meghatározóak voltak itthon. Velük foglalkozik a Lángoló Gitárok új sorozata. Mit csináltak/csinálnak ők kint? Sikerült-e karriert építeniük? Esetleg rendes polgári foglalkozásuk lett és feladták a zenélést? A sorozat első része arról a Szabó Gáborról szól, akit Santana is a mesterének tart, de számos más világhírű zenész hivatkozik rá. Alább a sok szöveg sok zenével. (Fotó: David Redfern / Europress / Getty)
Ha van olyan ikon, akinek papírmasé figuráját be lehet hajtogatni a félreismert és tragikusan elfelejtett zenész fiókjába, akkor Szabó Gábor biztosan az. A kijelentés fordítottja is igaz: ha van magyar zenész, aki a legnagyobb gitáros innovátorokra volt hatással, aki a kor szupersztárjaival játszott együtt, akinek interjúi a DownBeat lapjairól köszöntek vissza, ma meg John Legendtől Madonnáig idézik, akkor az szintén Szabó Gábor. Kiismerhetetlen, távoli világokat összehozó nagy alkotó volt. Kompozíciói hol eszköztelenül ragyognak, mint egy Pilinszky-vers, sokszor még hibákat ejtve is olyan áttetszően játékosak, mint a népdalok.
Szabó Space dalát Madonna használta fel a Mer Girl című számához.
A közhelylexikonok persze megírják, hogy ő volt az első magyar, aki a világ dzsesszarisztokratái között helyet talált, mi több, nemzetközi rangot vívott ki magának, de ettől még úgyszólván tökismeretlen a hazai nagyközönség számára. Pedig ő már akkor világzenét játszott, amikor a mára zenitjén bőven túllépő műfaj még nem is létezett, és akkor fúziós dzsesszben gondolkodott, amikor az improvizatív zene még konzervatív panelekre épült. "Szabó maga a tűz" - mondta róla Charles Lloyd. Maga a tűz, ami elég hatékonyan és nagyon hamar el is égette.
A "gitár Nurejeve", ahogy a nyugati sajtósok Szabót felcímkézték, autodidakta volt és mindig kíváncsi. Pár napot töltött csak gitártanárnál, a többit a rádióból, lemezekről leste el. Na meg az ötvenes évek elejének budai kisvendéglőiben, ahol két fröccs között figyelte ki a kor sztálinista mainstreamébe sosem jutható, rántott hús mellé improvizáló nagy játékosok titkait.
Aztán elege lett, 20 évesen dobbantott, majd európai menekülttáborok következtek. Itt a fáma szerint menyasszonya lelépett, nagy sebet ejtve Szabó amúgy sem érzéketlen szívén, barátai szerint az eset után idealizmusa legnagyobb darabját ki is dobta a vonatablakon.
Szabó Gábor Stormy című Classic IV-átdolgozása, amit John Legend tett végképp világslágerré. Érdekes adalék, hogy Szabó dalát Kanye West mutatta meg Legendnek és dalszerzőinek.
Aztán álmai földjére, az USA-ba érkezett. Vállalt alkalmi munkákat, portás volt meg takarító, de egész életében úgy igazán csak a gitárja izgatta. Meg a cuccozás. Mindent kipróbált, mindenbe belenyalt, mentségére váljon, hogy majd minden nagy kollégája is fél lábbal az eszméletvesztés és a realitás határán egyensúlyozott. Olcsók voltak az anyagok, ütöttek is, egy idő után már nem tudott nélkülük létezni, Megtörtént, hogy Chicagóban dolgozott, de volt egy szabadnapja, és átment NY-ba drogért.
Gondnokként közben összegyűjtött annyit, hogy rövid ideig a Berklee Zeneintézetben tanulhasson, ahol összejön a vibrafonos Gary McFarlanddel, a zongorista Chick Coreával és a fúvós Charles Lloyddal. 1961-ben már Chico Hamilton zenekarában játszik, '65-től pedig a Charles Lloyd Quartetben, a bőgős Ron Carter és a dobos Tony Williams társaságában. A hatvanas évek végén, Wes Montgomery halála után már ő az elsőszámú gitáros Amerikában, és már egy világslágert is jegyez: a Spellbinder albumán megjelenő, majd az Abraxas című Santana-albumról ismertté váló, számtalanszor feldolgozott Gipsy Queent.
Szabó Gypsy Queen című dala Santana előadásában
Nem sok mindenben hitt, de a folyamatos, szenvedélyes játékban és a csillagjegyében biztosan. A már idézett Lloyd szerint "azt szokta mondani magáról, hogy a Halak az utolsó jegy, ami rendelkezik ugyan bölcsességgel, de nem a valóság talaján áll, nem tud mit kezdeni a dolgokkal. Mindig azt mondta, hogy én nagyon pozitív vagyok, ő meg nagyon negatív. Pedig ilyet soha nem lenne szabad magáról mondania az embernek, mert ezzel bizonyos tekintetben kimondja a halálos ítéletet önmaga felett. Ha negatívnak gondolod magad, azzá is válsz. Mindenki a maga valóságát teremti meg. A Halak ráadásul addiktív személyiségek is."
Szabó már akkor ki volt akadva a lemeziparra, amikor az kutyaszar helyett még mindig inkább drágaköveket szórt az embereknek. "Tudod, Amerikában nem úgy van, ahogy elképzeled. Ha már befutottál és nevet szereztél magadnak, annak megvan az ára. Többé nem azt játszol, amit szeretnél, hanem amit diktálnak neked. A lemezgyárak urai ott ülnek egy New York-i felhőkarcoló eldugott szobájában és telefonon irányítanak, megmondják, hogy mit akarnak hallani tőled. Ezt lelkileg nehéz elviselni!”
Szabó Gábor Bobby Womackkel közös világslágere, a Breezin
Barátom édesapjának van egy útinaplója, nagy sztorikkal. Szabó Gábor is feltűnik benne egy bostoni képkockára. Várady Tibor így ragadta meg a számára addig ismeretlen, az óceánon túl már jegyzett, de mindig tépelődő, gondoktól feszült gitárost: "...sápadt arccal, lehunyt szemmel hajol a gitár fölé, rövid, előrefésült haja izzadó homlokára tapad. Nem vár impulzusokat kívülről, a közönségtől, igyekszik minél gyorsabban megszabadulni attól a rövid, zavaró ébrenléttől, mely alatt üdvözlő mondatokat tákolt össze és a mikrofonhoz állt. Óvatosan, félénken érinti a húrokat. Tulajdonképpen talán inkább féltően. Az az érzésem, hogy ott van azonnal és állandóan a dolgok idegén. Állhatatosan, de kíméletesen játszik, precizitása a műtétet végző sebészek gondosságára emlékeztet. Újra meg újra ideget tapintva, más-más helyen, azt az érzést keltve, hogy inkább fogva tartja, mint improvizálja a zenét."
A 70-es években még megérintette egy nagy szerelem annyi őrület után, és ennek szárnyán megpróbált kiemelkedni a durva alkohol- és kábítószerfüggésből, de kezelése meglehetősen szerencsétlenül alakult: olyan szcientista orvos-hittérítők kezébe került, akik kihasználták és még mélyebbre lökték. Aztán a végén, retorzióktől félve hazatért, itt próbált felépülni, felszívni magát, de ehhez már nem volt ereje: 1982-ben az annyira imádott Budapesten halt meg, mindössze 46 évesen.
Mint egy cukros meséből gitárral előugró szegénylegény, elindult Magyarországról, majd betegen, fáradtan hazatért, találkozni a cimborákkal, csak egy jót zenélni vagy meggyógyulni, ki tudja? És kiadni egy utolsó albumot, a vitáktól és botrányoktól övezett, kissé fáradt Femme Fatale című lemezt. Harmincasok, negyvenesek az ő Képújság-zenéjén nőttek fel, imádtuk, titokban fennmaradtunk éjjelig, hogy "az egyetlen normális zenét" hallhassuk a televízióból.
Szabó képújság zenéje
Aztán jöttek zenék másoktól, Szabó hangján: Robbie Krieger Doors-gitáros tétován zseniális játéka nem létezne Szabó hatásai nélkül - elég belehallgatni a The End elejébe -, ahogy az egész Santana-életmű sem, John Legend Save Room című száma meg főleg nem, hiszen Szabó összetéveszthetetlenül sármos Stormy-részletére épül. Akinek meg ez sem elég, és hősünk még ennél is kommerszebb csúcs-pop-ra gyakorolt hatását szeretné lefülelni, az hallgasson bele minden idők egyik legjobb pop-lemezébe, mert Madonna William Orbittal közösen jegyzett Ray of Light című albumán szintén Szabó kattant űr-gitározását idézik a szerzők, talán nem véletlenül.
Zárásként pedig itt egy hosszabb videó Szabóról:
