2014.04.11. 10:32 – Lángoló

A magyar döntővel folytatódik a világ egyik legnagyobb dj tehetségkutatója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

CafeMambo_2013.jpg

Lezárult a burn Residency DJ tehetségkutató versenyének jelentkezési szakasza. A magyar zsűri 175 hazai indulóból választotta ki azt az öt fiatalt, akik Budapesten élőben mérkőznek meg egymással a továbbjutásért. A döntő nyertese Ibizára repül egy kéthetes táborba, ahol csatlakozik a külföldi versenyzőkhöz. A táborban világsztár dj-k (Carl Cox, Peter Tong), neves hangtechnikusok, zenei producerek és klub tulajdonosok tanítják a versenyzőket. A nemzetközi mezőny három legjobban szereplő versenyzője egy-egy rezidensi pozíciót kap Ibiza legnevesebb klubjaiban. A legkiemelkedőbb résztvevő pedig egy 100 ezer euró értékű dj szerződéssel is gazdagodik.

A magyar döntőt április 19-én egy zártkörű eseményen rendezik meg Budapesten. A szakmai zsűriben Bozóki János a Magyar DJ magazin főszerkesztője, Jay Lumen DJ és producer, Kis Ákos a Deadcode alapítója és Salamon Gergely, a burn energiaital zenei menedzsere foglal helyet. Az öt döntős kiválasztásakor szempont volt többek között a zeneválasztás, a kreativitás, az alkotási technika, valamint a versenyzőkről az interneten fellelhető nyilvános hírek, információk, amelyek a versenyzők személyiségéről árulkodnak. Ezek alapján végül Max Demand, Mira Joo, Chris Drifter, Vinster és Sarah Eve mutathatja meg magát a hazai döntőn a zsűrinek.


dj hír electro burn residency dj



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása