Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Még a Budapest Essentials keretében Magyarországra látogatott az egyik legígéretesebb dán zenekar, a kísérleti elektro/indie popot játszó WhoMadeWho. Mivel bent túl melegük volt, Jeppe Kjellberg énekes-gitárossal és Tomas Høffding énekes-basszusgitárossal az Akvárium teraszán beszélgettünk új lemezükről, a dán zenei színtérről, terveikről és filozófiájukról.
Hogy tetszik Budapest?
Tomas Høffding : Imádom Budapestet és lenyűgöző városnak tartom. De őszintén szólva az utazás, aminek egy zenész ki van téve, néha nagyon unalmas. Tegnap még Dortmundban voltunk, csak 5 órám volt a hotelben, úgyhogy addig a szobámban maradtam és próbáltam aludni. De az autóból nagyon tetszett a város, sok évvel ezelőtt már jártam itt, és most is azt beszéltük a kocsiban, hogy jó lenne egyszer civilben is eljönni ide.
Hogyan jellemeznétek a zenéteket olyanok számára, akik nem ismerik a WhoMadeWhot?
Jeppe Kjellberg : Igazából elég nagy fejlődési utat jártunk be. A kezdetekkor klubokban DJ-ztünk, és szerettünk kapcsolatot létesíteni a közönséggel. Most, hogy egy olyan rocktrióban játszunk, mint a Police, ez ugyanúgy megvan. Az elején gyors és energikus számokat játszottunk, aztán ahogy fejlődtünk és egyre több dalt írtunk, változtunk, és most már inkább egy klasszikus banda vagyunk kevésbé különleges számokkal, de még mindig sok életenergiával.
A dán zenei színtér nem túl ismert Magyarországon, mit tudnátok mondani róla?
JK: Most nagyon büszke lehetek arra, hogy dán vagyok, mert nagyon sok jó zene érkezik onnan. Ha tíz évvel ezelőtt kérdezted volna, azt mondtam volna, hogy a dán zene borzalmas. De miután elterjedt az internet, az emberek rájöttek, hogy nem kell megfelelniük a trendeknek, nyugodtan nyúlhatnak rétegműfajokhoz, és azzal foglalkozhatnak, ami nekik tetszik, mert valahol a világon mindenki talál magának közönséget. Szóval egy csomó fiatal csapat csinálja a saját zenéjét, és kap nemzetközi lemezszerződéseket, és én erre nagyon büszke vagyok. Most a hotelben is felfedeztem egy bandát, a Sleep Party People-t, végighallgattam egy lemezüket, és teljesen letaglózott. Eddig nem nagyon ismertem őket, de nagyszerűek.
TH: Igen, nagyon jók. Dániában nem nagyon vannak szupersztárok, de a zenei színtér igazából nagyon erős.
Új albumotokat, a Dreamst nagyon jól fogadták a kritikusok. Hogyan illeszkedik ez a lemez a már említett fejlődési útba?
TH: Már az első album óta híresek voltunk a fellépéseinkről, és sokan mondták nekünk, hogy a színpadi energiánkat át kéne vinnünk valahogy a lemezekre is. Mi próbálkoztunk is, most viszont azt mondtuk, hogy ezt ideje elfelejteni. A korábbi albumainkon sok olyan szám volt, ami élőben úgy hangzott, mint egy techno himnusz, de most feltettük a kérdést: „Hol hallgatják az emberek az lemezeket?” Csinálhatnánk megint olyan számokat, amiket fel lehet rakni egy szombat esti buliban, de ha otthon, a foteledben, például fejhallgatón hallgatsz egy lemezt, nem akarsz ilyen agresszív, hektikus zenét hallgatni. Úgyhogy egy szép, nyugodt, lágy albumot akartunk csinálni. Persze féltünk attól, hogy ezért elfordulnak tőlünk a rajongóink, de akkor is úgy éreztük, hogy ennek van most értelme számunkra. Megcsináltuk, és szerencsére sikeres lett, jó visszajelzéseket kaptunk. A koncertjeink még mindig olyan kemények, mint régen, de jó, hogy született egy ilyen lágyabb albumunk is.
Hagy idézzek egy pár kritikust: egyesek szerint ez egy felnőtt album, mások kifinomult és okos popként írják le, sokak szerint pedig ez az eddigi legjobb lemezetek. Egyetértetek ezzel?
JK: Azt hiszem, művészként nagyon nehéz megállapítani, hogy mikor vagy a legjobb. Mindig úgy érezzük egy album elkészítése után, hogy ez a legjobb, amit valaha csináltunk. Most boldogak vagyunk ezzel a lemezzel, és azt hiszem, büszkék is lehetünk rá. De számomra a Dreams inkább csak más, mint a többi, nem tudom megmondani, melyik munkánk a legjobb.
TH: Azt még hozzáteszem, hogy ha te csinálod a zenét, mikor kész vagy egy albummal, mindig van ezer dolog, amiről azt gondolod, hogy jobban is csinálhattad volna.
Ha három melléknevet kéne mondanotok, amik jellemzőek a Dreamsre, melyek lennének azok?
TH: lágy, szép, gyengéd.
JK: Igen, lehetne általánosabbakat is mondani, de a lágy, nőies, az egész jó.
Meséljetek nekünk egy kicsit a „Double or die” filozófiátokról!
JK: Alapvetően ez egy ellentmondásos módszer arra, hogy egymás határait feszegessük. Erre azért van szükség, mert nem akarjuk ugyanazt a dolgot csinálni sokáig, nem szeretnénk önmagunk paródiájává válni, hanem folyamatosan fejlődni akarunk. Úgy érezzük, hogy ha nem vagyunk képesek erre a fejlődésre, akkor akár fel is oszlathatjuk a bandát. Igazából arról szól ez, hogy komolyabban vesszük a dolgokat, és fejleszteni akarjuk a zenekart minden szempontból. Korábban nagyon szabadon álltunk hozzá a zenekarhoz, csak utazgattunk a világ körül, sokszor még a gázsit is elfelejtettük felvenni, annyi érdekelt csak, hogy jól érezzük magunkat.
TH: Igazából a második albumnál lett szükségünk a dolgok átgondolására. Az első még nagyon könnyen ment, gyorsan megcsináltuk, jók voltak a visszajelzések, körbeutaztuk a világot vele és közben jól is éreztük magunkat. A második elkészítése aztán nem úgy ment, ahogy terveztük, talán azt is lehet mondani, hogy krízisbe kerültünk. Ekkor láttuk az Anvil című filmet (ami egy létező, tehetséges, de sikertelen zenekarról szól – a szerk.), és arra gondoltunk, hogy „basszus, ezek mi is lehetnénk, velünk ez sose fordulhat elő!” Úgyhogy eldöntöttük, hogy vagy egy éven belül minden, a zenekar népszerűségét mutató számot megduplázunk, vagy feloszlunk. Most már nem tartjuk magunkat ehhez a duplázáshoz, de a gondolkodásmódhoz igen.
Szeretnétek leszerződni egy nagy lemezkiadóval, vagy inkább önállóak akartok maradni?
JK: Nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy az új albumunkat mi magunk adtuk ki. Korábban dolgoztunk már több lemezkiadóval, és ezek az együttműködések nagyjából működtek is, de úgy látjuk, hogy a kapcsolat egy nagy kiadóval ma nagyon erősen megkötné a zenekart. Rengeteget kéne tárgyalnunk velük, nagyon sok határidőt kéne betartanunk, ráadásul manapság a nagy lemezkiadók 360 fokos szerződéseket kötnek, azaz kb. a lelkedet is el kell adnod nekik. Nem kapnánk meg tőlük azt a szabadságot és függetlenséget, amire nekünk szükségünk van. Persze ha jönne egy nagyon erős ajánlat, és valami fontos ember azt mondaná, hogy hiszek bennetek, csináljátok szabadon amit jónak láttok, mi meg támogatunk titeket egy csomó pénzzel, akkor azért újragondolnánk ezt a dolgot.
Mik a terveitek a következő néhány évre?
JK: Idén nagyon sokat fogunk koncertezni, jövőre pedig, azt hiszem, újra stúdióba kéne vonulnunk és fel kéne vennünk egy új albumot. De majd meglátjuk, mi lesz velünk addig. Mindenesetre most nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy az emberek szeretik a zenénket, turnézhatunk a világ körül, és eljuthatunk ilyen helyekre, mint amilyen Budapest. Természetesen ezt még sok évig szeretnénk csinálni, de az a biztos, hogy idén turnézunk, jövőre album, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.
