Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az MGMT szakadó esőben csinált klassz pszichedelikus hangulatot a Volt fesztivál nyitónapján. Az már most biztos, hogy a Telekom Nagyszínpad talán legszínesebb koncertjét ők adták idén. A zenekar egyik alaptagjával, Ben Goldwasser multiinstrumentalistával beszélgettünk a koncert előtt.
A zenekar ötlete az egyetemi éveitek alatt született meg. Mit tanácsolsz azoknak, akik most ugyanúgy dalokat cserélgetnek a koleszban? Hogyan tovább?
Egyrészt, hogy jól csinálják, másrészt, hogy csinálják azt, amit igazán szeretnek. Ne akarjanak senkinek megfelelni, ne akarjanak olyanok lenni, mint egyik vagy másik zenekar, csak engedjék szabadjára azt, amilyenek ők valójában, és élvezzék azt, amit csinálnak. Sokszor van olyan, hogy nézek egy koncertet, és maga a zene nem is feltétlen tetszik, de látom, hogy a színpadon ők mennyire élvezik az egészet. Ettől pedig én is a közönségből azt tudom mondani, hogy ez jó volt.
Szerinted most egyszerűbb sikereket elérni és eljuttatni a zenédet az emberekhez, azzal hogy bárhova feltöltheted?
Egyrészt egyszerűbb, mert tényleg fel tudod tölteni és gyakorlatilag pár perc alatt intéztél egy terjesztést az egész világra szólóan. Ugyanakkor mivel rengetegen csinálják ezt, és tényleg mindenki feltöltheti bárhova az összes zenei ötletét, demóját vagy bármit, ésszel kell csinálni, és ügyesen, mert különben olyan, mintha kilőnéd az űrbe az egészet és nem lesz semmi eredménye.
Ti viszont az első dalaitokkal nagy sikert arattatok és az újságok is elkönyveltek titeket az új nagy durranásnak. Akkor mennyire voltatok nyomás alatt emiatt?
Mikor ez történt, akkor még nem. Akkor nem igazán fogod fel, hiszen jobb esetben olvasod, rosszabb esetben valakitől hallod, hogy ez meg az az újság miket ír a zenédről. De ettől még te ugyanaz az ember vagy, ugyanoda jársz vásárolni, szóval kicsit távolinak tűnik az egész. Aztán persze mikor lemezt írsz, akkor eszedbe jut, hogy vannak bizony elvárások, de nem tudsz mindennek megfelelni, és tényleg az kell, hogy a legfontosabb legyen, hogy te és a zenekarod elégedett legyen az egésszel még úgy is, hogy látod a másikon is, hogy ezen stresszel.
Mikor tudatosult benned, hogy befutottál?
Mikor hosszabb turnéra mész, és mindenhol vannak emberek a koncerten, akkor azért érzed és örülsz, hogy van rá kereslet. De arra az esetre konkrétan emlékszem mikor elmentem nyaralni már nem is tudom hova, és volt egy sétálóutca tele boltokkal, mindenhonnan szólt zene. De persze tipikus szuvenírboltos megoldással, mindenhonnan a rádió szólt, és a legtöbb helyről ugyanaz. Na és akkor ment a dalunk a rádióban, és nagyon furcsa érzés volt, hogy megyek az utcán és minden boltból a dalomat hallom ott a szuvenírek közül.
Gondolom azonnal el is költötted az ebből várt jogdíjaidat?
Nem, mert nagyon okosan előtte utánaolvastam mindennek. Azt nem tudom pontosan, hogy egy rádiós dal után mennyi pénz jön, de azt láttam, hogy minden zenész elégedetlenkedik, hogy korántsem annyi, mint amennyire ő gondolt. Egyszer, ha jól emlékszem Steve Albini vezette le valahol, hogy sosem lesz annyi a jogdíjad mint amit remélsz, így én az elejétől kezdve tudom, hogy nem kell vagyonokra számítani, így nem is szabad előre elkölteni.
A pszichedelikus zene gyakorta jár együtt vizuális művészetekkel. Te sosem próbálkoztál vele?
Nem, mert sajnos nagyon béna a kézügyességem. Se rajzolni, se festeni, semmit nem tudok. Pedig szeretnék. Mikor zenét írok vagy hallgatok, akkor mindig elképzelek hozzá vizuális dolgokat, klippet vagy legalább egy filmjelenetet.
És nem akarsz megkérni valakit vagy együttműködni, hogy csináljátok meg?
Az úgy se lenne olyan, de nagyon szeretném. De még sosem mertem belevágni.
És mi a helyzet azzal, hogy a pszichedelikus zenékhez jönnek a különféle drogok. Szerinted vagy elmondások szerint milyen szerrel működik a legjobban a zenétek?
Ez mindenkinek a saját döntése, de én inkább arra szeretek figyelni, hogy minden hangulathoz passzoljon a zene, amit írok. Hogy ugyanaz a dallam máshogy hasson rád mikor szomorú vagy vagy mikor boldog. Vagy ha éppen relaxálsz és más legyen a hatása mikor mondjuk dolgozol.
Mennyire nehéz ezt az atmoszférát megteremteni ilyen fesztiválkoncerteken?
Sokkal nehezebb, mint kisebb zárt helyeken ez tény. A zenekar kezdetekor szerintem sokszor nem is sikerült és azt is bevallom, hogy nagyon sokat agyaltunk és dolgozunk rajta, hogy menjen. Nem csak mi, de az egész tecnikai személyzet azon dolgozik, hogy egy beálláson nekünk nem elég az, ha jól szól a gitár, hanem hogy meglegyen az a plusz, amitől az MGMT át tudja adni a zenéjét. Nem egyszerű, de nagyon igyekszünk.
A Kuroma zenekarnál producerként is kipróbáltad magad. Ez lesz az új irányvonalad?
Ugye együtt zenélünk, tehát ismerem a zenekart Hank Sullivant révén. Ő kért meg, hogy hallgassam meg a zenét, és mondjam el a véleményemet. Én meg beleokoskodtam egy kicsit itt és ott, és ez a producerkedésem. Nem hiszem, hogy ez az új vonal, de ha tudok és valaki kéri, akkor szívesen segítek bárhogy is nevezik ezt.
Több mint tíz éves a zenekar. Bele szoktál gondolni abba, hogy tíz évvel ezelőtt hol képzelted el magad?
Biztos, hogy nem gondoltam soha, hogy eddig jutunk, és azt sem, hogy tíz év ilyen gyorsan el tud telni. Tényleg mintha néhány éve alapítottuk volna az egészet és kezdtünk volna el koncertezgetni.
