2014.08.21. 11:29 – Hirdetés

Ingyenes hangmesterképzés indul Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Évek óta egyre nő az érdeklődés a hangmesterképzés iránt, ami annak köszönhető, hogy a szakma elismertsége és keresettsége is folyamatosan növekszik. Ezt jelzi, hogy ma már jogszabály írja elő azt is, hogy az önkormányzatok csak hangmesteri végzettséggel rendelkező szakembereket alkalmazhatnak a vonatkozó területeken. Egyre több helyen van szükség rájuk, színházakban, koncert- és előadótermekben, televízióknál, szórakozóhelyeken, zenekaroknál és természetesen a fesztiválokon is.

A képesítés megszerzéséhez nem kell mást tenni, mint beiratkozni a Szent György Média és Informatikai Szakközépiskola (www.szgyf.hu) képzésére, aztán pedig elvégezni azt. Az iskola ingyenes OKJ képzés keretében, nappali és esti iskolarendszerben és iskolarendszeren kívüli felnőttoktatás keretében folytat „Hangmester” valamint „Mozgókép és animáció készítő” képzést. A 18 és 21 év közötti fiatalok ingyenes nappali tagozatra járhatnak, az ennél idősebbek esti vagy nappali felnőttoktatás keretében szerezhetik meg a végzettséget. A felvételizőknek érettségi bizonyítvánnyal kell rendelkezniük, a képzés időtartama két tanév.

Az idei évtől kezdve új szakmai vezetője van az iskolának, nevezetesen Czutor Zoltán, akit a Belmondo és a Nyers frontembereként ismerhettünk meg. Rajta kívül is vannak híres tanárok az intézményben, például Diaz, Prieger Zsolt az Animából, Pignon a Carbonfoolsból, vagy Csigó Tamás a Beat Disből. A szakmai oktatás legmagasabb színvonalát a HANOSZ – Hangszeresek Országos Szövetsége (www.hanosz.hu) biztosítja, az iskola menedzselését a ZIRODA Art, Media Management (www.ziroda.hu) végzi.

A képzés iránt érdeklődni a +36-1-246-4655-ös telefonszámon, az iskola@szgyf.hu e-mail címen, vagy személyesen Budapesten, a Lenhossék utca 24-es szám alatt lehet.


hirdetés



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása