Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kevés zenekar van, amelynek neve és életműve között akkora ellentmondás feszülne, mint a Swans esetében. Az 1982 óta létező Hattyúk ugyanis a legkevésbé sem valami könnyed, kecses, hófehér muzsikával örvendezetik meg a közönséget. Épp ellenkezőleg: az eredetileg építési vállalkozó, később kompromisszumot nem ismerő gitáros-énekes-zeneszerző, Michael Gira együttese a New York-i no wave hullám hátán érkezve a legsúlyosabb, indusztriálba és noise-ba hajló, letaglózó erejű rockot nyomja – egy tizenkét éves szünettől eltekintve – immár több mint harminc éve.
A Swans történetének első szakaszára Gira mellett felesége, az extravagáns énekesnő, Jarboe személyisége nyomta rá a bélyegét. Talán emiatt is szokták sokszor összevetni a pálya- és műfajtárs Sonic Youth-szal is, de az igazság az, hogy a Swans sosem törekedett olyasfajta „rocksláger-gyártásra” (már ha lehet ezt annak nevezni), mint a Sonic Youth. Eszméletlen hangerejű koncertjei, brutális, zajból, gerjedésből és némi rock and rollból álló egyszerre dühös és meditatív, monumentális kompozíciói, Jarboe és Gira extatikus éneke és játéka mind egyetlen célt szolgáltak: Gira azon művészi elképzelését, hogy a zenének fájnia kell, hogy hasson.
És bár a Swans zenéje a 1997-es feloszlást követő pár évvel ezelőtti szinte teljes átalakulás és visszatérés (Gira mellett jóformán csak Norman Westberg gitáros maradt meg az eredetinek nevezhető felállásból, és persze a zenekarvezető azóta elvált felesége sem énekel már a Swansszel) óta sokat „finomodott”, Gira egyszerre súlyosan fizikai és fennkölten spirituális posztrockja ugyanolyan letaglózó erejű, mint egykor.
Bizonyíték erre az új nagylemez, (amit megjelenéséig a National Public Radio oldalán lehet meghallgatni), amiről az egyik közreműködő, St. Vincent például azt mondja, hogy éneklés közben lehetőségeinek végső határáig hajszolta őt a kompromisszumokat nem ismerő Gira. A kegyetlen, önironikus cím (To Be Kind – Kedvesnek lenni), a túlzás nélkül zseniális borítógrafika (a punkrocker konceptművész és kiadófőnök-főszerkesztő, az egykor a Slash magazint és lemezkiadót megalapító Bob Biggs több mint harminc éve festett szubverzív csecsemőfejei, amikből hat különböző albumborító készült), a monumentális, több mint két órás játékidő mind-mind azt bizonyítja, hogy a Swans aktuálisabb, mint valaha.
Egy időtlen, klasszikussá érett, nagyszerű rockzenekar máris klasszikussá érett lemezéről van szó (ahogy egyik kritikusa fogalmaz: leginkább Francis Bacon festményeire emlékezteti a To Be Kind), amit a Magyarországon az utóbbi időben többször megfordult Swans az A38 Hajón mutat be.
A Swans előtt fellépő Margaret Chardiet, avagy művésznevén Pharmakon szólófellépése az utóbbi évek egyik legsúlyosabb elektronikus zajzenei, noise-ambient produkciója. A hosszú szőke hajó, törékeny művésznő megjelenése és előadása között nem mindennapi ellentét feszül. Dobhártyaszaggató programozott indusztriális alapok, a káoszpad meglehetősen extenzív használata, és mindehhez gerjesztett-torzított „ének” a sutyorgástól-vartyogástól a sokkoló sikoltozásig. És különös módon, mindez nem elidegenítő hatású, hanem egészen magába szippantó, különösen úgy, hogy Pharmakon extrém módon igényli a közönség közelségét, így gyakran hagyja magukra kütyüit, hogy a nézők között elvegyülve folytassa a produkciót.
